Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)

1908-02-06 / 6. szám

4(5 EVANGELIKUS OR

ÁLLO 1908 resték, aki következő tartalmú nyilatkozatot adott nekik: Szemeróvel ö öt óv óta többször vitatkozott a róm. kath. ós ref. vallás controversiáiról nemcsak szóval, de Írásban is s azt tapasztalta, hogy Szemere a róm. kath. vallást nem érveinek alaposságával, hanem bőbeszédűségével, élceivel, elfogultságával, rágalmaival úgy tudja feltüntetni, hogy aki a róm. kath hi}tételekben kevéssé jártas, azt megtántorítja, mint Senket. Ugyanerről a Szakmáriról az áttérését leíró Senk megjegyzi, hogy Szakmári egy Jevelébeo, melyet Senk olvasott, azt írja Szemerónek, hogy érvei, melyeket a transsubstantiatio ellen Szemere felhozott, nem súly nélküliek. Fel is veti Senk a kérdési, hogyan lehet ezt a két állítást összeegyeztetni ? Miután a vármegye 1794. okt. 28-án azt határozta, hogy ezt az ügyet minden tartozékával együtt egyszerűen terjesszék fel a helytartó-tanácshoz, Senk egy nyilatkozatot terjeszt még ugyanazon a gyűlésen a vármegye elé. Ebben a nyilatkozatban elmondja, hogy róm. kath. vallásban született és neveltetett, Mária-tarsaság tagja volt, mindenkit, ki nem volt róm. katholikus, kárhozatra méltónak tartott, míg a Gondviselés kifürkészhetetlen intézkedéséből Szemere Alberthez korült. Principálisát derék férfiúnak találta, csak azt sajnálta, hogy annak kárhozatra kell jutnia. Megkísérelte Szemerét elveitől eltéríteni. Az hallgatott sokáig ; vagy inkább elsimította a kezdett vitát, minthogy gordiusi csomóként elvágta volna azt, úgy hogy Senk azt hitte, meg fogja Szemerét nyerni a róm. kath. vallásnak, amint azzal Újhelyen Kossuth Andrásnál az újhelyi piaristák priorja előtt Senk eldicsekedett. Azalatt rendes esküdt lett, elszakadt Szemerétől ós a pataki járásból a sztropkóiba került Szegi Károly oldala mellé. Itt három évnél hosszabb ideig volt. Mindkét vallásnak könyveit s kivált a bibliát elfogulatlanul tanulmányozta, magányos perceiben az egyháztörténetet olvasta, így merítette ezekből a ref. vallás ismeretét. Midőn ez igy áll, nem tudja, csodálni vagy szégyelni való dolog-e, hogy a róm. kath. klérusnak az a proselyta csináló törekvése, mellyel az ö lelkiismeretét a természet, Isten ós a haza törvényei ellenére békókban igyekszik tartani ós annyi húzás-halasztással törvényes szándóka kivitele elé akadályokat gördíteni, azt tenni nem átallja. Vallást világi előnyért változtatni: jellemtelenség ós gyalázat, elhirtelenkedve azt megtenni: balga meggondolatlanság. 0, mielőtt erre elhatározta magát, megfontolt mindent. Tudta, hogy ezzel a tettével a hatalmas klérus örök üldözését, a legtöbb világi embernek megvetését, némely protestánsoknak, akik vallásuk lényegét nem ismerik, vagy azzal keveset törődnek, gúnyját fogja magára vonni. De mindezeket, sőt még olyat is, ami neki ezeknél kedvesebb: rokonainak szeretetét is háttérbe szorította azzal a nyugalommal szemben, mely egyedül a jó^ lelkiismeret gyümölcse lehet. Ezért fordult a törvények értelmében a vármegyéhez. Instantjára a helytartó-tanács elrendelte, hogy az újhelyi plébános is hallgattassók ki, de ez, hogy ügyét minél inkább késleltesse, nyilatkozatát a jövő generalis congregatióig megtagadta. Hozzájárul, hogy a klérus Szemere Albertet a csábítás gyanújával illeti, hogy új akadályt gördítsen áttérése útjába. De hogy ez a gyanúsítás puszta rágalom, bizonyítja: 1. Semmi jutalommal sem titokban, sem nyíltan nem csalogatta, mint a róm. kath. klérus szokta tenni. 2. Inkább visszatartortta, mikor elsorolta azokat a nehézségeket, melyeket tapasztalni kell s már is tapasztal. 3. Senk nem olyan, akinek meggyőződése eladó. 4. A családi beszélgetések nem mondhatók csábításnak, mert akkor annyi börtönnek kellene lenni, a hány ház hajlék van. 5. A két pap bizonyítványából sem tűnik ki a csábítás. 6. Nem áll, hogy Szemere Albert a r. katholikusok iránt türelmetlen, bizonyítja ezt sok róm. katholikus, akik számos jótéteményben részesültek tőle, bizonyíthatja ő, ki mielőtt az áttérés eszében lett volna, a Szemere asztaláról ólt s kinek böjt idején böjti eledelt főzetett, bizonyíthatja a kót pap, ha csak nem akar hálátlan lenui. Itt egy későbbi ellenséges kéz utána szúrta kesernyésen: 0 menclacium inauditum! Világos tehát, folytatja Senk, hogy akadályt akarnak áttérése elé gördíteni. Hogy a két pap az ő szellemi tehetségeit hogyan ismeri, mutatja, hogy még keresztnevét sem tudják, mert ő nem Antal, hanem Imre. Ünnepélyes tiltakozással hivatkozik a törvények szentségére, hogy az indiskret klérus kegyébe még az erőszak sem viszi vissza. A vármegye elhatározza, hogy a kiküldött vizsgálók jelentése a helytartótanácsnak küldessék meg. Ügyanez alkalommal Szemere tiltakozik az ellene emelt vádak ellen és az elégtétel keresését fentartja magának. 1795. június 22-ón Sátoraljaújhelyen a megyei gyűlésen felolvasták a helytartótanács taxát követelő leiratát, mivel a helytartótanács minden ily esetben bizonyos pénzösszeget követelt az áttérni szándékozótól. Senk ezt a taxát az ügy gyorsítása végett a bécsi ágens útján már előbb lefizette. A taxa összegének nagyságáról, melyet a királyi végzésért szoktak volt ilyenkor szedni, Senk nem nyújt tájékoztatást. Ugyanezen a megyei gyűlésen felolvasták a királyi resolutiót, amely vszerint a Senkkel egy időben áttérésre jelentkezett Bernát János ondai lakost csak egy ideig kell tanítani, míg felvilágosítják arról, a mire nézve skrupulusai vannak. Senk Imrének tanítása azonban, mivel mindkét vallás könyveit forgatta, s azokból merítette meggyőződését, az egri püspöknek tartatik fenn, hogy vagy Egerben, vagy máshol theologiában igen járatos fórfiú által taníttassa s ha a tanítás idejét kitöltötte ós szándókánál megmarad, az áttérés neki megengedtessék. Szemere Albert pedig a megye által komolyan megintendő, hogy vallási csábításoktól tartózkodjék. Ez a rezolució 1795. ápr. 25-ón kelt. Az egri püspök magánál is szívesen látta volna Senket tanításon, amint azt neki a liszkai alesperes tudomására hozta, de ha Egerbe nem akarna menni, az alesperes az újhelyi plébánushoz utalta s ha oda sem hajlandó menni, magához hivta. Senk a liszkai alesperest választotta. A vármegye Szemerót az első alispán által meg is intette. Senk Imre azt hitte, hogy a hat heti oktatás lesz szenvedéseinek befejezője. Rendbehozta hivatalos dolgait, azután 1795. júl. 17-én Olaszliszkára ment s a hat heti oktatásnak alávetette magát. Az egri püspök kegyéért, hogy a hat heti oktatást elrendelte, magához meghívta, neki a helyre nézve választást engedett, tíz nap múlva köszönő levelet intézett.