Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)

1908-12-24 / 52. szám

40') EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1908 Karácsonyi gondolatok. Sötét, csillagtalan éjszakában, miután évezredeken át várakozott az emberiség ama mennyei világosságra, kigyúlt az a kisded Betlehem felett. R vágy és reménység, az igazság és szabadulás utáni mélységes epekedés méhéből tört elő, hogy elűzze a lelkek fölé nehezedő áthatlan szellemi homályt, irányt szabjon az emberiség haladásának, feltüntesse az emberi nem magasztos hivatását, s az istenfiuság felemelő tudatával ujjászülje az emberiséget, s'?odavezesse ahhoz, akinél boldogságát, üdvét találja meg: az Istenhez, még pedig az áldásokban kifogyhatatlan, a türelemben kimeríthetetlen, a megbocsátásban végnélkül való szeretet Istenéhez. S ha volt is idő, mikor önző érdek, hatalmi törekvések a názáreti Jézustól eltakarták a keresztyénség tekintetét, s míg imádását megkövetelték, de követését mellékesnek tartották s egészen elhanyagolták; s ha voltak, s vannak ma is, kik azt állítják egyszerűen, hogy a názáreti Jézus pusztán vallási géniusz, aki maradandó eszmékkel, socialis és vallási gondolatokkal gazdagította ugyan a világot, s fenséges erkölcsiséggel, a társadalom nyomorúltjai iránt tanúsított mélységes részvétével — minden bizonnyal érdemes a jók és nemesek tiszteletére és hálás emlékezetére — de ennél semmivel sem több: mégis erős a hitem, hogy — mint 19 száz éven, ugy a jövendőben még inkább a názáreti Jézus lesz a világnak ama világossága, mely minden nagy és szent czélra törekvésnek, a tökéletesedés felé való haladásnak útját jelezni fogja, ő ler.z a beteg és sebhedt sziveknek — gyógyítója, a megfáradtaknak — megenyhítője, a bűnösöknek reménysége, a haldoklók vigasztalása, s minden, a kebleket ádventi óhajtásokkal s vágyakkal betöltő reménység valósúlásában vet' tt hitnek záloga. Ép ezért nem veszt semmit a karácsonyi örömhír édes varázsából, s ugyanaz az ünnepi hangulat, a hála és örömérzés tölti el valónkat, mint mikor képzeletben a betlehemi angyalokkal társalogtunk s az ajándékhozó kis Jézust vártuk, számlálgatva a napokat, mikor a karácsonyfa körűi gyermekajkkal, gyermekszívvel zengtük: Krisztus urunknak áldott születésén — vigadjunk testben lett megjelenésén. Nem vesztheti el varázsát, mert azt a gondolatot, azt a vigasztaló, megnyugtató érzést kelti bennünk, hogy amit nagyon óhajtunk, a szabadúlás, a megjavúlás, ha többször csalódtunk is teljesültében — a keblünk vágya Máriává lesz — s fogan, a vágy valóra válik, az igéret teljesül, az eszme testet ölt. Mit törődöm azzal, hogy egyesek szerint mélyen homályba van burkolva mindaz, ami Júda magaslatain akkor lejátszódott, mit azzal, hogy szerintük az angyaljelenésről, éjjeli, hírtelen támadt fényességről szóló szépséges történet, mely az Isten fia születésének evangéliumi keretéül szolgál, jámbor költészet, mely ring 5 bölcső helyett kemény jászolba helyezte a kisdedet; hogy az elerőtlenedett Józsefnek, az apának képében azt az elerőtlenűlt, kimerült kort kell értenünk, mely meghal akkorra, mire fia Jézus megnövekszik, s hogy ugyanez a költészet, mely Józsefet aggnak tünteti fel, letöröl szinte minden vonást Máriáról, a mi arra emlékeztetne, hogy nő, asszony is volt, nemcsak Isten-anya, s az anyát aranyos zománczczal vonta be azért, hogy a Jézusban megjelent emberi szellemet oly ős eredeti tisztaságában mutassa be, minő csak az embert életre hívó, tettre serkentő, megváltó és megszentelő Isten lelke lehet. Mit törődöm azzal, hogy amit évszázadokon keresztül megoldatlan rejtélynek, s történeti ténynek hittek, amin minden hivő gyermek hittel csüng, ma már költői alkotásként, élénk phantáziával, művészi vonásokkal, találó színekkel összeállított festményként áll a kétkedő lelkek előtt. Ám legyen nekik a karácsonyi történet egyszerűen valami magasztos symbolum. De még akkor is és mindörökké a betlehemi mezőkön felragyogott fényesség azt a soha ki nem alvó fényt jelenti, mely Jézus tudományából, munkás szelleméből, szentséges életéből az emberiség életútjára árad; az angyali szózat: Ne féljetek, nagy örömöt hirdetek nektek, mert ma született a megtartó, ki az Ur Krisztus, a Dávid városában, minden | pillanatban felhangzó, félelmet űző, boldogoknak, boldogtalanoknak, áldottaknak, sújtottaknak szóló örök evangélium; a jászol ama gondolat kifejezője, hogy a mi alacsony és nevetséges az emberek előtt, magasztos és ünnepélyesen komoly lehet Isten előtt; a szegényes környezet, mi mást fejez ki, minthogy a nagyot és dicsőt ne csak a nagy palotákban, selymes, dagadó párnákon keressük, hanem a szalma kunyhók rozzant fedele alatt is. Äkkor is az első tisztelgők, az egyszerű pásztorok, majd a hit csillaga által vezérelt, aranyat, tömjént és myrrhát vivő napkeleti bölcsek azt a már megvalósúlásnak indúló profétiát szemléltetik, hogy a szegények, a társadalom legalsó osztálya úgy, mint