Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)

1908-11-26 / 48. szám

4 0') EVANGEL IKUS ŐRÁLLÓ 1908 Én meg vagyok győződve arról, és hiszek abban, hogy a protestantizmus elvei a foly­ton működő isteni szentlélek hatása alatt habár lassan is, de haladnak előre. Hiszek abban, hogy a szervezeti forma is tökélete­sedés alatt van, az egyház is fejlődik. Hiszek abban is, hogy e forma megváltoztatására az Ur bölcsessége mindig utat mutat azoknak, akik erre hivatottak. Érzem és látom, hogy a protestantizmus elve érvényesül az egyén­ben, a tanszabadságban, az egyházban. Igaz, hogy sokszor olyan jelenségeket tapaszta­lunk, melyek az ellenkezőt bizonyíthatnák, de ezek rendszerint azok a phönix hamvak, melyekből ujabb és ujabb életfolyamatok szoktak sarjadzani. Kiss Béla, bácsfalusi ev. lelkész-szerk. Rz ellentábor működése s a mi teendőnk. Szükségesnek tartom ellenfelünk működését, mit eddig közöttünk sokan semmibe sem vettek, meg­ismertetni, hogy ezután mi is aszerint igazodjunk. Erre felvilágosítást ad nekünk az Egyházi Közlöny az 1908-ik évi 18. számában. Innen a következőket köz­löm: »Szent István társulat közgyűlése. Nem rég ez volt a róm. katholikus közvélemény egyedüli expo­nense az esztendőnek egyetlen katholikus mozgalma. Hála Istennek azóta nagyon változtak az idők. Ma lázas tevékenységben pereg le az esztendő, egyik demonstrátio a másikat éri, gyűlés gyűlést kcvet a Szent István Társulat palotájában, mintegy főhadiszál- | láson vezérkarok tanácskoznak, szinte megszakítás nélkül. Szóval van már élet bennünk. Erdősi Károlynak a jelentése páratlan. Ez már nem ünnep,..hanem hét­köznap, itt már a tóga alól a kékzubbony kandikál elő, itt már egy nagy mechanismusba pillantunk bele, egy méhkas ^zümmögését halljuk, melyben 337 ember j munkát végez, ahonnét két napilap, 42 heti folyóirat s több ezer könyv, füzet és nyomtatvány sok száz­ezer példányban röppen szerteszét." Még ennél is több van! Halljuk csak. Ä népszövetséget lázasan szer­vezi, mely által középkori mindenható uralmát akarja visszanyerni. Hogy erre alkalmas emberei legyenek, kik lelkestől, testestől ügyét rendületlen hűséggel szol­gálják. Cavaglioban, nem messze Turintól egy inter­natusban már most 40 magyar jeles eszű fiút nevel a legfanatikusabb szellemben. Még több ilyen példát, mely a klerikálismus megerősítésére s a protestan­tizmus elnyomására czélzó feszült munkásságát cáfo­laílanúl tárja előnkbe, lehetne felhozni. Ezekre önkény­telen ezen kérdés ál! előttünk: »Ehhez képest mi a mi tevékenységünk ? Erre feleljen kiki magamagának. Igaz, hogy mi úgy számra, mint vagyonra alább állunk a pápistáknál, de azért a jövőben többet kell tennünk, mint a mennyit eddig tettünk. Ha csakugyan nem akarunk a klerikálismus tengerében elmerülni, ugy okvetlenül a szellemi fegyvert ragadjuk meg, s azzal védelmezzük egyházunkat s szabadságunkat. Czél­szerű lenne felolvasásokat tartani vasárnaponként híveinknek egyházunk mostani helyzetéről. ösmertetni kellene minél szélesebb körben a Regnum Marianumot, mit tett a nemzetnek, milyen gondot fordított a r. klérus vagyonának, uralmának gyarapítására, mit sem törődvén a nemzet javával: Hadd tudja meg minden magyar, hogy ,,a papos kor­mány" hazánk dicsőségét mély sírba temette Mo­hácsnál. Ä tartandó felolvasásokhoz bő és alkalmas anya­got találunk a következő művekben: A magyarhoni protestáns egyház történetében, szerkesztette dr. Zsi­linszky Mihály. Ára 19 korona. A hős Ketzer András és családja, ki hitéért és hazája javáért életével fize­tett. Irta Hörk József. Ára 60 fillér. Továbbá: ,,A r. katholicismus befolyása és jelentősége az államra Bo­ross Jánostól. Ezen munkából megtudjuk, mily mos­tohán bánt a Regnum Marianum e nemzettel, mily kény­ura volt nemcsak a királyoknak de a nemzetnek is, s mit várhatunk most tőle ? Ára 1 K 50 fill., kapható Luthertársaság könyvkereskedésében Budapest VIII. Szentkirályi-utcza 51 a. Ide tartozik: Az inkvizicío története, irta Fereal, fordította Huszár J. Ezen köny­vekből az agilis lelkész egy-egy példányt a parochi­alis vagy egyházi könyvtár részére, egyet-egyet pedig az iskola számára szerezzen be. Oly könyvek ezek, melyekkel sokat árthatunk a felállítani szándékolt Reg­num Marianumnak, melyben, kivan mondva, másnak nem lesz helye csak az igaz pápistának. Azért bát­ran előre mozogjunk mi is, vessük a jó magot s jó aratásunk lesz. Csak akarni kell s mi leszünk a győz­tesek, mellettünk van az igazság. Ellenfelünk szám­ban, vagyonban igaz felülmúl minket, sok magyar elvérzett a belháborukban, sokakat vakbuzgó urak hitükért földönfutóvá tettek, s helyettök idegen katho­likusokat telepítettek meg. A r. klérus vagyonát egy történetírónk szerint jámbor hazugsággal, gyarapította. Oly hatalmasok voltak, hogy még a sajátunkat is el­rabolták nem egy helyen. Épen azért nekünk most okvetlenül a szellemi téren különös tevékenységet kell kifejtenünk, s minden velünk rokonszenvező erővel egyesülnünk kell, nehogy a klerikális lavina eltemes­sen minket. B. T R R C Ä. Ádventi ének. Dallam: Hogy naponként, Uram — Királyok I., VIII., 56—61. Áldott legyen az Úr, Mindörökké áldott, Ki bűntől s haláltól Bennünket megváltott Ő szent Fia által. Áldott, kí jött régen Az Úrnak nevében ! Áldott legyen az Úr, Zengjen Neki ének, Aki nyugodalmat Ád az ő népének, ígérete szerint, Ingyen kegyelemből, Mit elme nem ér föl.

Next

/
Thumbnails
Contents