Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)
1908-11-05 / 45. szám
40') EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1908 leszünk leghívebbek őseink emlékéhez és ezzel hagyjuk a legszebb örökséget gyermekeinknek és unokáinknak. Vasárnap és a pálinkamérés. E czim alatt a „Hátfalú" f. é. 49-ik számában megjelent közérdekű fejtegetést felkérésre a következőkben közöljük : Olvasom a lapokban, hogy a kereskedelmi miniszter szétosztotta azt a törvényjavaslatot, mely hivatva van szabályozni a vasárnapi munkaszünetet s a mi fő, szabályozni vasár- és ünnepnapokon az égetett szeszesitalok kimérését. Végig tekintve azokon a sorokon, melyek ez utóbbi intézkedést foglalják magukban, ugy érzem magam, mint a tenger túlsó partjára ért vándormadár, mikor pihentében az uton ketté törött szárnyára tekinget. Czélhoz is ért, nem is, útjában haladt előre, de nem ért a véghez, mentve is van az élete, de nincs biztosítva és a mi fő, nem tud többé előbbre haladni, mert ketté törött a szárnya. A megszakadt remény ketté törte immáron azon törekvésünket, melylyel a végczélhoz: a vasár- és ünnepnapokon való teljes korcsma zárlathoz törekedtünk és pediglen ketté törte abban a miniszteri javaslatban, mely azt mondja, hogy vasár- és ünnepnapokon csak délelőtt 10 óráig lehet és szabad égetett szeszes italt árulni, másféle italt: sört, bort stb. a korcsmákban kimérni egész napokon lehet. Hol van ez a czél attól a czéltól, mely a korcsmáknak tekintet nélkül a kiárusított ital nemeire, ünnep- és vasárnapokon teljes zárva tartását követeli a józanság és az ezzel kapcsolatos erkölcsösség emelésének érdekében! Hol vannak e javaslatban azoknak a magasabb követelményeknek nyomai, miket a vallás-erkölcsi élet, a nép művelődés, mint égető előfeltételeket okvetlenül megkíván ? Hol maradt ez az uj törvényjavaslat azok mögött a régi javaslatok mögött, melyekkel a külállamok már évtizedek óta rendelkeznek 1 Talán felesleges újra meg újra elmondani azt, a mit már e lapok hasábjain annyiszor hangoztattunk, nevezetesen azt, hogy a vasárnap megszentelésének, sőt az igazi munkaszünetnek is legfőbb előfeltétele marad mindig épen a szeszes italok kimérésének szigorú korlátozása. Érezték ezt jól már régen épen azok a községek, járások, sőt városok is, melyekben önkénytelenül, külső befolyás nélkül ébredt fel az önfegyelmezésnek és önnemesítésnek az a vágya, melylyel önkormányzatuk révén akartak segíteni e veszedelmes betegségen: az iszákosságon és az ünnep és vasárnapok megszentségtelenítesén azáltal, hogy közhatározatban kimondották s egymást kötelezték arra, hogy vasárnapokon korcsmákat nyitva nem tartanak. De érzi ennek a szükségét ma minden olyan ember is, aki a nép jólétének, erkölcsösségének sorsát szívén viseli, éreznie kell ezt még annak a miniszternek is, kinek ajtaján a nyomor és züllés kéregetők alakjában annyiszor kopogtat. S lám a javaslat még sem felel meg a köztörekvésnek, sőt annyira engedékeny, hogy annak érvénybelépését senki sem fogja megérezni, sőt pld. ez a vidék egy hajszálnyira sem fogja tudomásul se venni, mert hiszen hány olyan korcsma van itt, melyben csak pálinkát árulnak, bort, sört s egyebeket pedig nem? A leendő uj törvény hatása, rendelkezése után pedig megint küzdeni az egész napi általános korcsma zárI lat érdekében szinte lehetetlen. Azért érzem tehát úgy ! magam, mint a törött szárnyú madár. Pedig-pedig nem lett volna lehetetlen a kivánt czél érdekében teljesíteni magát az igazi, eredeti és tényleg czélhoz vezető követelményt is. Miért is lett volna lehetetlen épen csak itt nálunk, mikor a példák olyan szépen illusztrálják azt, hogy a többi országokban ez intézkedés fényes eredménnyel. volt keresztülvihető? Ha Angolországban már IV. György (1830.) alatt be lehetett tiltani a szeszes italoknak vasárnapokon való árusítását, ha az Egyesült-Államokban, Németországban épen így intézkedhettek, miért lett volna lehetetlen épen itt nálunk, hol az állapotok semmivel sem" jobbak ma, mint voltak akkor az ottani országokban. De hát természetesen ott, ahol a nép iszákossága az államnak pótolhatatlan kereset azaz jövedelmi forrása, ott ahol az állam anyagi érdeke fölébe helyeztetik a nép erkölcsi érdekeinek, ott, ahol a vallásosság nem a belső életben, hanem a külső ceremoniális intézményekben tör magának utat egyes felekezetek | hitvallásainak előre nyomulásával, ott, ahol a korcsi mák bérlői befolyásosabb politikai szerepet játszanak, mint bármely más szellemi tényező, ott, ahol a tőke j tartja kezében a főuraimat a proletárok ezrekre menő , rabszolga hadán — ott más, jobb, áldásosabb intézkedést nem lehet várni ezen a téren mindaddig, mig I e kormányzó hatalmak el nem erőtlenednek. Addig pedig mi küzdhetünk, harczolhatunk, beszélhetünk újra, mig ki nem dőlünk a harczolők táborából. Kiss B. T Ä R C Ä. Teplomavatási évszázados emlékünnep : Bártfán. Az oltárral szemben levő karzaton hatalmas orgona áll a kettős fölirással: „Deo opitulante A. D. 1808 Communitas Aug. Conf. erexit." „Alles was Odem hat, lobe den Herrn. 1 1 Rz öszszes karzatokat uj párkányzattal ékesítette föl saját költségén Porubszky András egyháztag s presbyter. Knievald József pedig 250 kor. értékű templom csillárt ajándékozott. Ugyancsak a fenkölt lelkű tanítványi nők látták el a szószéket is szépmivü hímzett takaróval. Az idegenbe szakadt egyháztagok, illetve azok utódai 700 koronát juttattak el a magasztos czél szent oltárára. Lehet-e efemer természetű az ilyen ünnep, a mely ilyen cselekedetekben gazdag, melynek emlékével örökké ujul az apostoli szózat: »azoknak, kik gazdagok e világon, megmondjátok, hogy fel ne fuvalkodjanak elméjökben és reménységöket ne vessék a bizonytalan gazdagságokban, hanem az élő Istenben, ki bőséggel megád nekünk mindeneket, a mi tápláltatásunkra. Hogy egyebekkel jót tegyenek, hogy gazdagok legyenek jó cselekedetekben, hogy mint egy kincset szerezzenek maguknak a gazdagok! — jövendőre való jó fundamentomot« . . . mert a ki szűken vet, szűken is arat. A jó kedvű adakozót szereti az Isten. Lehet-e múló tünemény annak az ünnepnek fénye, mely örök szép példáját mutatja a testvéries egyetértésnek, melyben különböző nyelvű evangelikus véreink együ't élni tudnak, ha lelketlen kufárok, egységet bontó hamis próféták nem mételyezik meg a hazát szerető tót nép arany szivét.
