Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)

1908-10-29 / 44. szám

390 EVANGELIKUS ORÁLL '> 1908 Lovagok: Itt 'van Luther és az evangyélíumi igazság! Nép : Luther! Luther! Szerencse fel! Császár: Rz ágostonos vakmerősége csaknem elszédített. Milyen ember! Aleanáer: Eretnek felség, százszor rosszabb, mint Husz! Rz ily eretneknek adott szót nem kell megtartani. (Növekvő mozgás és fegyver-zőrej kívülről.) Választófejedelem : R szó, mit egyik férfi a másiknak adott, szent. Jaj nekünk mindnyájunknak, ha a hamis esküt megkoronáztuk. Császár: Választó fejedelem, uram! Aleander: Vakmerő! Rz eretneknek adott szót, melyet a császár megtart, megszegi az egyházzal szemben, melynek megesküdött, hogy hűséges szolgája lesz. Eskü, eskü ellen ! Melyik fontosabb a kettő közül? Császár: (Ingadozva.) Hagyjatok fel . . ne kínozzatok. Ekbert: (Magában.) R császár kézd ingadozni. Mindenható, Segíts! (A lárma közben megnövekedett.) Herczeg: Mi az? Milyen lárma? Ekbert-. {Rz ablakon át kémlelve.) Rz udvaron át fegyveres tömeg hömpölyög . . . A kapuban összetorlódik ... Az őrség a támadással szembe száll . . . Hiába . . . Ordítanak ! Hangok: (Zavarosan, össze-vissza.) Adjátok ki Luthert! Bocsássátok szabadon ! Berlepsch : Fölfelé vonulnak ... Itt vannak! Teplomavatási évszázados emlékünnep : Bártfán. Az evangelizáló, egyházat építő és oltalmazó „munka nagu hetét"* megelőző vasárnapon, az evangeliomi szeretetben és áldozatkészségben szent munka momumentális alkotását mutatta be az Urnák kedves áldozatul, a bártfai két evangelikus testvérgyülekezet. A magyar evangelikus Sionnak ez a hajdan virágzó »kis Wittenbergje«, ma is, azon az örökemlékü magasztos ünnepen is méltónak bizonyult a hithű elődökhöz. E sorok tartalma igazolni fogja, hogy álomkórságából ébredező egyetemes evangelikus egyházi közéletünk ez örvendetes mozzanata, nem efemer természetű jelenség csupán s igy a bártfai ünnep jelentőségéből semmit le nem von az, hogy a krónikás eddig szóhoz jutni nem tudott. Ezekben a válságos időkben, a mikor a nép, vezérek és őrállók szívét ezer aggodalom tölti be, a bártfai ünnep biztatón hirdeti, hogy a régi vár, melynek bástyáit, hegyeket mozgató hittel apáink emelték : még áll s viharbiró falai között még van rendületlen hit, a mit földhözragadt szegény tót népünk szivében megingatni nem bír, néppárti vidékünk körüljáró hamis atyafiainak, rézzel, majd ezüsttel, ha kell, aranynyal is csengő szép szava ! A százhetvenhat lélekszámból álló intelligens magyar német kis gyülekezet, a várost környező falvakban szétszórt, ezeregynehány tagból álló bártfavidéki tót egyházközség, ékesen szóló tettekben mutatja, hogy Sionunk kerítésén belől még van egyháziránt való odaadás; még van jó szokás a régi jó időkből, még van nép, mely mint a hűvös patakra a szarvas kívánkozik, ugy óhajt lelkével az Úrra és hozzá fohászkodik, hogy a buzgó imádság, az erőt* Lásd e Lapok f. évi 41-ik számát. lenségben is hatalmas dolgokat miveljen. Ilyen nagyságos dolgot cselekedett az Úr lelke, bártfai evangelikus testvéreink szivében, mikor a lelkes egyháztagok — a maroknyi kis sereg — őrizve hiven a vett örökséget, százéves templomuk belsejét 12,900 korona költségen megújítva, hálaadó isteni tiszteletre gyűltek egybe : szent házuk felépülése százados évfordulójának emlékünnepén. A renaissance stylben épült templom 38 m. hoszszú, 17 m. széles, 18 m. belső magasságú impozáns föhajója zsúfolásig megtelt a hálaünnepen. Az első padokban és az oltár előtti nagy, szabad téren a vendégek foglaltak helyet, a kik vallásfelekezeti különbség nélkül, egyformán siettek részt venni az ünneplő egyház tiszta örömében. Az egybegyűltek a meglepetés megilletődésével nézték a kifogástalan műizléssel keresztül vitt mesterművet, melynek megalkotásánál sikerült az ügyes festőnek megtalálni azt a szinvegyüléket, végrehajtani azt a decoratiót, a mely egy vonallal sem lépi túl a nemes egyszerűség határait, szembetűnően domborítja ki a szép templom építészeti jellegét, semmit el nem hagyva, a mi a nézőnek jól esik; semmit nem alkalmazva, a mi szemsértő, rikító lett volna. A hivők seregében boldog gyönyörűséggel tapadt minden könytelt szem az Ur hajlékának ékességeire s aztán ezer ajkon zendült meg az esdő imádat hymnusa : Maradj meg kegyelmeddel, Velünk óh Jézusunk! . . . A gyülekezet buzgó zsolozsmája, Szlabey Mátyás helybeli lelkész Istenhez emelő oltári szolgálata, a női vegyes kar Istent magasztaló, áhítatba ejtő szent éneke után: Hajdú János esperes lépett az oltár elé. Az ifjú lelkű ősz lelkivezér, a szivreható patriarchalis ékesszólás vallásos melegével, egyszerűségével, maradandó hatást keltve, mondotta el rövid fölavató beszédét, melynek megkapóan szép részlete volt az ősök aposztrofálása, a kik — ugy mond — ha most fölébrednének, szomorúan, keserűn csalódva, megdöbbenve látnák, hogy a lezugott száz év alatt minden megváltozott, Sionunk népe nagyon megfogyott ; de letörülve a fájdalom könnyét, harsogva zúgnák az utódok felé: ne csüggedj el kicsiny sereg, „egy" „az Ige" változatlan ma is! Az Ige hallásából születő hit pedig meg győzi a világot, minden hatalmasságaival, az élet setétségének vezéreivel, s az ördög minden álnokságával egyetemben. A felavató és megáldó liturgikus ének „Confirma Deus" . . . magyar szövegének összhangzatos, mélyen megindító előadása után Luther diadal hymnusa szállott a hivők ajkáról az egek Urához. Majd Korbély Géza eperjesi lelkész tartott magyar ünnepi beszédet. I. Kir. kvének 8-ik fejezetéből egybeállított textus alapján, bibliai híterőt sugárzó, költői képekben szinte káprázatos, a honfiúi szeretet tüzétől izzó alkalmi beszédében, prófétai hévvel hivta föl a szónok az ünneplőket arra, hogy e napon és mindenkoron : álájuk Isten nevét a hős apákért, a kik elbuktak, hogy vérük hullásával az Igét, az Eszmét segítsék örök diadalra. Könyörögjünk mi is Salamonnal : «Legyen velünk is a mi Urunk Istenünk, a miképpen volt a mi Atyáinkkal, ne hagyjon el minket, el se távozzék tőlünk; hanem hajtsa magához a mi szivünket, hogy járjunk minden Ő utaiban, és őrizzük meg az ő parancsolatait, végzését és ítéletét, melyeket parancsolt a mi atyáinknak.« Végül : ajánljuk mi is Isten oltalmába e százados házat, az Ö szemei vigyázzanak e helyre éjjel és nappal az eljövendő századoknak zivataraiban. Lelki gyönyörűség volt szemlélni azt a csodálatos hatást, a mit a testvérhítfele-