Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)

1908-10-29 / 44. szám

40') EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1908 bői eredő akadályairól beszél: az vagy rémképeket • fest öntudatlanul, vagy nem elég mélyen bocsátkozik bele a dolog lényegének megismerésébe. Szeretheti egyházát, s dicséretére válik, hogy jövőjét aggodalmainak közlése által is erősíteni igyekszik: de maguk az ő aggodalmai nem alaposak és nem is jogosítják fel eféle consequentiákra, amelyeket újabban hangoztatnak, sőt amelyektől ők maguk — jóhiszeműen — félnek. Mert két dologgal legyünk tisztában. Az egyik az, hogy aki a protestantismus hivatásáról, tevékenységéről, sikereiről, vagy annak hanyatlásáról, fejlődése akadályairól beszél, — annak nem szabad a részt általánosítani és azonosítani az egésszel, nem szabad megfeledkeznie arról, hogy a magyar prot. egyház csak rész szerinti töredéke az egész világprotestantismusnak. Már pedig ezt, az egész világon elterjedt protestantismus állapotát a maga egészében véve bírálat alá: kicsoda volna jogosítva a protestantismus hanyatlásáról, továbbfejlődésének bennható akadályairól, vagy pláne új reformáczió szükségéről beszélni? Ki ne látná azt a hatalmasan lüktető szellemi erkölcsi életet, a mely a német, az angol, a dán, a holland, az amerikai protestantismust egyházi, nemzeti, hitéleti és politikai tekintetben egyaránt kiváló, szinte páratlan tekintélyű s humanitárius szempontból is áldásosán ható tényezővé avatja? Ki ne látná a protestantismus szellemi szabadságának diadalmas előrenyomulását a franczia nemzetnek a pápai szék hatalma alól való emancipálódásában, — a bigott Ausztriában szakadatlanul tartó „Los von Rom." mozgalomban, a magyar róm. kath. egyház autonomia utáni epekedésében (de nem úgy, mint a klérus kivánja), — a kelet nagy hittéritői munkáiban!? R hol ennyi energia lüktet valamely intézmény szellemhatásában: van-e ott szükség új reformátióra vagy ez intézmény megmaradása és hivatásszerű továbbfejlődése felől támadt aggodalmakra ? R másik pedig az, hogy, még ha nem általánosítunk, még ha csak itthon kutatunk, itthon diagnosztizálunk is, mert általánosságban a fentiek alapján nem szabad és nem is lehet a protestantizmus hanyatlásáról beszélnünk, ítélni a protestantizmusról akkor sem lehet a protestantismus nélkül. Mert — bocsánatot kérünk, de egyházpolitikai kedvezőtlen vagy kedvező helyzet, az egész hazai protestantismus lélekszámaránya szempontjából ezidőszerint kárunkra mutatkozó, de esetleg később javunkra is válható 2/io°/o-nyi hullámzás és a r. katholikus reaktió előnyomulásának egyes jelenségei még nem maga a jelenlegi magyarországi protestáns egyházi és vallási élet állapotának az aequivalense. R ki azokból itél e felől, az felszínes munkát végzett, de nem bocsátkozott alá a mélybe. Mi állítjuk s szükség esetén szívesen bizonyítjuk is, hogy a hol a hitbeli meggyőződés ereje hanyatlik, csak ott lehet •beszélni magának az egyháznak belső hanyatlásáról. . . Kérdjük : olyannak látják-e aggodalmaskodó atyánkfiai a protestáns egyházak helyzetét hazánkban, hogy jogosítottaknak érzik magukat annak a diagnózisnak a kimondására: hogy a protestáns egyházaknak népében — és csak ebben — hanyatlik a hitbeli meggyőződés ereje ? Nos, ha ezen a téren kezdenénk vizsgálódni, akkor nyugodtan állapíthatnók meg azt a tényt, hogy a róm. katholikus, a görög katholikus és a zsidó vallás híveiben még feltűnőbb mérvben pusztít a betegség — a hitbeli meggyőződés hanyatlása! Ez nem a hazai protestantismusnak, nemis a világ-protestantismusnak, de általában minden positiv vallásnak általánosan jellemző kórtünete, és a bevezető sorainkban néhány ecsetvonással megrajzolt korszellem hatásából ered. Äki elég gyenge hitű arra, hogy a kor materiális szellemétől első csapásra megszédüljön, akinek szívébe nincsen kitörölhetetlenül belevésve az a hitvallomás: „Én és az én házam népe az Urat szolgáljuk" az — felekezeti különbség nélkül — és ez a mi okfejtésünknek súlypontja — rabjává lesz a korszellem materiális irányának. Ha pedig ekként a feladat abban áll, hogy a modern kor materiálismusával szemben támasszunk küzdelmet: akkor, bármenynyire nehéznek is lássék e munka, nem habozunk kijelenteni azt, hogy a protestantismus formális és materiális valláselvének vezérlete alatt e küzdelem minket több eredménnyel kecsegtet, mint akár a papismus, akár a judaismus, akár a brahmanismus vagy buddhaizmus elveié alatt! Ahol a hitnek egyedül üdvözítő ereje mellett Isten egyedül annak nevezhető kinyilatkoztatása a szellemet vezérlő legfőbb tekintély: ott a szellem szabad mozgása és a válságos földi létben kívánatos békéje örökké biztosítva van. — Az ilyen hitrendszer minden korok emberéhez méltó leend, minden felvilágosúlt elmét kielégít és minden nemes értelemben vett socziális eszmeáramlatot felkarol. Az ilyen hitrendszernek nem kell, nem szükséges az emberiség társadalmi küzdelmeihez való örökös alkalmazkodás módjai felett töprengeni s a maga létét azokhoz szabni — talán ma-