Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)

1908-01-23 / 4. szám

4(5 EVANGELIKUS ORÁLLO 1908 1. §. második bekezdés) függővé teszi attól jelesen azt is, hogy államsegélyben részesülhet-e személyére nézve, az országos tanítói nyugdíjintézetbe fölvehető-e, törvényesen megállapított járandóságai közigazgatásilag biztosíttassanak-e ? Ezekben adtam kifejezést az utasítás első fejezetéről alkotott nézeteimnek. Véleményem nyilvánítását, ha a szerkesztőség megengedi, folytatni fogom ; de egyébként is nagyon elfoglalva lóvén, azt nem ígérhetem meg, hogy minden következő számban egy újabb közleményem következhetik. (Folyt, küv.) Kund Sámuel. TÁRCA. Evangélikus egyházunk iskolafenntartói kötelessége, különös tekintettel a népiskolákra. (Folytatás és vége.) Legyen a történelem tanító mesterünk. Mélységes tanúlságait alkalmazzuk a jelenre is. Az evaugeliumi egyház feladata ma sem lehet más, mint a múltban. Hirdetnie kell az evangéliumot, terjesztenie kell a hitet, nevelnie kell az embert, hogy mint Istennek gyermeke, Isten országának polgára, híven betöltse földi és mennyei hivatását egyaránt. Azon kell lennie, hogy az evangelium ereje által igazi vallás-erkölcsi jellemeket képezzen. Ily jellemekre szükségünk van. Kétszeresen szükségünk van rájuk ma, midőn egyrészt a rideg, cynikus utilitarizmus, másrészt a farizeismus és jezuitizmus levegője egyre terjed s befolyásolja a nevelést is. Jaj, ha e korban a mi egyházunk Ízetlen sónak bizonyúl s nem tudja, vagy nem akarja teljesíteni Istentől nyert nemes hivatását nemzetünk s az emberiség érdekében. Jaj, ha a magán- ós közéletben nem lesz már érezhető azoknak az egyenes, evangeliumi protestáns jellemeknek működése, a kiket a megszentelt hit által újjászületett lelkiismeret szava vezérel. Kimondhatatlan kára lesz az evangeliumi egyházunknak, hazánknak egyaránt. Evangélikus iskoláink fenntartása tehát szent kötelesség. Náluuk még egy fontos körülmény szól mellette, amelyet sokan, sajnos nem vesznek észre s tud\a vagy tudatlanul az államosítás szekerét toiják. Ez a körülmény a róm. kath. egyháznak, benne a klerikálizmusnak rengeteg befolyása, amely napjainkban folyton növekedőben van. Oda át idegenkednek az államosítástól s hathatósabban dolgomak ellene, mint mi; de bizonyos, hogy ha meg lenne a kötelező államosítás, a róm. kath. egyházfelekezet semmit sem veszítene; mert valamennyi iskolája a szellemet, a nevelés irányát tekintve az államosítás után is róm. kath. maradna, s hozzá még a többi egyházfelekezetek kezéből az állam kezébe került iskolákban is érvényesíthetné befolyását. Az állami iskolában a katholikus ünnepek kötelezők lesznek, az iskola hivatalos istentisztelete a róm. kath. lesz, az imádság katholikus módon történik, a tankönyvek ezt a szellemet fogják terjeszteni. Aki a viszonyokat ismeri, az tudja, hogy nem ok nélküli ez a föltevésem. A viszonyok megfigyelésén alapuló erős meggyőződésem, hogy az iskolák államosításából ismét csak a róm. kath, egyház húzna hasznot, mint az egyházpolitikai törvényekből, amelyek ránk szabadították areverzális hajszát. Azért vigyázzanak az őrállók ! Ébredjünk fel közönyösségünkből első sorban mi lelkészek s figyelmeztessük ne csak népünket, hanem világi munkatársainkat, vezetőinket is a dolgok valódi állására, egyházunk elvi álláspontjára, a lényegre, a történelem tanulságára, a tényleges helyzetre s azon veszedelemre, amelyet iskoláink elvesztése maga után vonhatna. Ne mondjuk azt: hiába való és gyönge a mi szavunk ; amitől félünk, mégis el foggkövetkezni. Én azt mondom, ha férfiasan védelmére kelünk ügyünknek s híven összetartunk Sionunk védelmében, amelyhez iskoláink is tartoznak ; ha nem hódolunk annak az egyoldalúságában hamis felfogásnak, hogy az iskolafenntartás az állam feladata, hanem híven, szeretettel végezzük azt, mint egyik legsajátosabb evangeliomi feladatunkat, amiből igen is a hazának is mérhetetlen erkölcsi haszna van: akkor mindinkább gyengül ós fogy a felekezeti iskolák igaztalan támadása, terjed az igazságos, tárgyilagos Ítélet s akkor majd többé nem a meglevő áldásosán működő iskolák elsöprésével igyekeznek segíteni hazánk iskolaügyén, hanem az által, hogy a móltókat támogatják, erősítik anélkül, hogy egyéniségüket, önállóságukat, amely nincs a köznek rovására, megsemmisítenék. Ha pedig mégis engednünk kellene valamikor a túlnyomó erőnek, legalább nem magunk mondtunk le iskoláinkról s ébren tartanánk azt a kötelessógtudatot, amely ha ma rést ütnek bástyáinkon, holnap újra építi azokat, mint a hangya szétdúlt hajlékát. Tudom, hogy minderre azt lehet mondani, túlbecsülöm az evangelikus népiskolát; mert amit mondok, arra az esetre állja meg helyét teljesen, ha az pv ngeliku» iskola csakugyan az, aminek lennie kell. Tagadhatatlan, hogy iskoláinkat e tekintetben sokszor alapos kifogás érheti, s elismerem azt is, hogy a valóságban lehet állami iskola, amelyben buzgó lelkész s derék tanító egyénisége következtében az evangelikus szellem jobban érvényedül, mint némely evangelikus iskolában, melyet egyháziatlan, kötelesség-mulasztó egyén vezet. Ez igaz; de a magunk Imolájában magu^V -jidoskodhatunk alkalmas munkásokról, míg az állami iskolában ebbe beleszólásunk nincs. S itt lép elénk az a nagy feladat, hogy igyekezzünk tanítóinkat egyházias szellembe:, nevelni, hogy majdan gyermekeinket is így nev-geK. Egyik feladat kívánja s föltételezi a másikat. S mindez föltételezi egyházunk általános fellendülését. Még mindig nem pezseg az eiet! Még mindig nem vagyunk elég éberek! Még mindig nem • átjuk kötelességünket teljes kényszerítő voltában! Még mindig gyengék vagyunk az imádkozásban és a munkában egyaránt. Fejtegetésünk rövid foglalatja ós eredménye: Ragaszkodjunk evangelikus iskoláinkhoz. Erre int a hit és a szeretet, a nevelés érdeke, a történelem tanulsága, egyházunk ós hazánk java s az időknek egyházunkra vósztjósló jele egyaránt. Meggyőződésem, hogy iskoláink fenntartása nemcsak joga, hanem kötelessége és pedig nem más helyett elvállalt, hanem saját lényegével szorosan összefüggő kötelessége egyházunknak s e telfo

öás terjedésétől s megszilárdulásától nagy áldást remélek egyházunkra; mert nagyobb gondot fogunk fordítani az iskola szellemének ápolására s ennek eredménye a hitélet fellendülése, egyházunk virágzása leszen. Pröhle Henrik.