Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)

1908-09-10 / 37. szám

870 EVANGELIKUS O

RÁLLO 1908 „Einsam schmacht, Ich in dem Bette, Fest geschmiedet mit der Kette, Was der Tiger Hildebrand Mir um Füsze und Hände wand." Incze fülbegyónási törvényei, mely a spionság szerepét is vitte, megalkották a pápai világi nagyhatalmat. Annyira mentek, hogy elkezdték csalhatatlansági tannal, mi ugyan sok vajúdás után, csak az 1869-ik ökumeni zsinatban jött létre, a pápai istenitést. Ilyenekkel szemben szükséges volt a pápai világ-hatalom ledöntése, az emberiségnek tőle való megmentésére. 1860-ban Lombardia felszabadítása után, Toscana, Padua, Modena részleg Campagna is megszabadult. Romagnából, az ottani toborzott és idegenek által is erősített felkelő sereggel elfoglaltuk La Cattolika városát, ez volt az első tény a pápai világ-uralom ellen. Következett Sinigagliában, Urbinóban, Umbriában a zendülés. III. Napóleon elébb szövetséges Olaszországot akart a pápa elnöklete alatt, mert ő vezette be 1849-ben a római respublikát, hogy császár lehessen, vissza nyomva a pápát. Ezek után, miután ez egyesülés ellen már alig tehetett valamit, csak is a Patrimonium Petrit védte, ezt ki is jelentette. Ennek folytán elfoglalta a piemonti sereg Perugiát, szétverte a pápai sereget Castel fidandonál és bevette Anconát, melyet azután Bologna, Ferrarával együtt 10 éven át megszállva tartott, 1848— 1859-ig. Az 1867-iki római forradalmat újra III. Napóleon verette le (Mintunál), ezért azután zavargások, detnonstratiók voltak saját országában. 1870-ben végre, szept. 20-án bevétetett Róma, a „Porta Pia" előtti tüzérségi harcz után „Anteportas" bevették az örök várost is. Később jelentettem erről Gambettának, hogy miután francia alattvalók is vettek részt ott, ez egyik legszebb ténye, sőt kettős kötelessége volt a harmadik franczia köztársaságnak jóvá tenni a második köztársaság 49-iki hibáját. — IX. Pius „non possumus" politikát vitt; az általam kertjében sétálni látott XIII. Leo bölcs, békés, conciliáns politikát inaugurált. Mit akar a mostani X. Pius ? Vallási fanatismust, intolerancziát ? Tán háborút, vagy középköri sötétséget ? Maradjon vatikáni odújában. Sitacnsset ui philosophus mansisset. — Wekerle mostani miniszterelnök, kinek eiébbi miniszterelnöksége alatt hozattak az egyházi törvények — tegyen róla, még pedig erélyesen, hogy ezen merénylet megtoroltassék. Nem veszi észre a gyűléseken való jogos felháborodott hangulatot ? A jus placetit már semmibe sem veszik, különben ez a breve ide nem jöhetett 1 volna be. Sembery István. EGYETEMES NYUGDÍJINTÉZET. Nyugdíjügyünk visszafejlődése. Az első tiltakozó szó, mely az egyetemes nyugdíjintézet újraszervezése tárgyában kiküldött bizottság veleményezö jelentése ellen az Evang. Őrálló 27. számában elhangzott, magas színvonalú kritikával ítéli el a bizottság eljárását s a nyilvánosság elé bocsátott tervezetét. Ezen felszólalás korrektül fejezi ki a lelkészi kar nagy többségének álláspontját s e hang kell, hogy eljusson oda, a hova intézve volt. így minden további felszólalás majdnem feleslegessé válnék. De eme tervezet olyan mélyen belevág a lelkészi status legeminensebb érdekeibe, hogy a további bírálat vele szemben teljesen jogosult. Szinte megdöbbentő, hogyan tudott oly tekintélyes férfiakból álló bizottság annyi szükkeblüséggel s czélzatos lekicsinyléssel elbánni azzal a lelkészi karral, mely évtizedek óta csak a bíztató kilátások reménységével táplálkozott s most, mikor valóra válható vágyaínak küszöbén áll, megszégyenítően becsapják orra előtt a jobb jövőnek ajtaját. Eltekintve attól, hogy a bizottság megbízatásának alapjáról lesiklott, mikor túltette magát az egyet, gyűlés utasító határozatán, sem a lelkészek méltányos igényeit, sem az államsegélyben nyújtott támogatással egy korszerű nyugdíjintézet kiépítésének lehetőségét számba nem veszi. Az alap, melyre a bizottság a nyugdíjigény megállapításánál helyezkedik: a hiványszerüfizetés. Helyes volna ez az alap, ha meg volna itt az az arányosság, mely meg van az egyenlő képesítéssel bíró s majdnem egyenlő munkakört betöltő más pl. állami tisztviselők javadalmazásánál. Mikor azonban az egyházközségek nagyrészt százados, avult hiványai egy 600 koronától 8000 koronáig terjedő széles skálában mozognak, váljon méltányos és igazságos-e a lelkészek egy jelentékeny részének nyugdíjigényét a hivatalszolgák és utkaparók színvonalára lefokozni? Senkinek fizetésénél nagyobb nyugdija nem lehet. Logice ezen axiómából váljon mi következik ? Jó fizetés után, jó nyugdíj, szégyenletes fizetés után, szégyenletes nyugdíj jár. Hogy ki az illető, az mellékes. A lelkész hát nem érdemli meg a tanító, vagy a 30 éves szolgálattal szabadságolt katonaőrmester nyugdíját, mert fizetése amazokét meg nem iiti. Hol azon elvnek alkalmazása érvényesülhet, ott meg van az egyenlő rangfokozatuaknak fizetésbeli helyes és igazságos fokozata is. Hol pedig az egyenlők között a legképtelenebb fizetési aránytalanságok mutatkoznak, mint a lelkészeknél, ott ennek alkalmazása nemcsak igazságtalanság, de egyenesen szívtelenség. Nem ugy uraim, ez elvet ránk vonatkozólag csak akkor lehetne alkalmazni, ha előbb a lelkészi fizetéseket is igazságos alapon rendezzük s nem az egyházközségeknek a hiványokban nyilatkozó önkényét, vagy fizető képességét vesszük irányadónak. Addig a méltányosság és jó belátás legy n vezérelvünk e nagy horderejű kérdés t. i. a nyugdíjügy szervezésénél. Lásd a szőlőmüvesekről írott példázatot: Máté 20. Elvetve a bizottság az egyet, gyűléstől nyert megbízatást, nemcsak a fizetésbeli anomáliákat kivánja sankcionálni, de még a nyugdíjban is fentartani kivánja a kiáltó külömbözeteket, mik a lelkésztestvéreket egymástól elválasztják, sőt holta után a lelkész családjának is a létfentartás eszközeit aránytalan öszszegekben kívánja kiszolgáltatni. Elveti a bizottság Gyürky Pál ügyvivőnek ritka búzgalommal összeállított, humánus érzéstől sugallott s mathematikai mérleggel megokolt javaslatát, mely hivatva lenne arra, hogy az új nyugdíszabályzat megalkotásánál általánosságban érvényre emeltessék. Nyugdíjügyünkkel kapcsolatban sok szó esett arról, hogy több munkával több fizetés s következésképen tőbb nyugdíj is jár. Helyes, nem tagadom, hogy ne igy legyen. De hát nem ugy kellene-e lennie, hogy mindnyájan egyenlő munkát végezzünk? Ha pedig tovább elemezzük és bonczolgatjuk e kérdést: állíthatjuk azt is, hogy mindenki annyit dolgozik, a menynyit kötelessége tőle megkíván. így lehetnek a legkisebb gyülekezetben igen nagy és súlyos terhek, nagyfontosságú kötelességek a lelkész vállain, mig ellenben rendezett viszonyok között levő, népes és