Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)

1908-07-02 / 27. szám

232 EVANGELIKUS ORALLÓ 1908 magyarországi evangelikus lelkész részére legalább is 2400 K nyugdíjösszeget kívánt biztosítani és meg is mutatta ennek a módját abban, hogy szabad kezet engedett a nyugdíjintézeti bizottságnak az államsegély felhasználására nézve. Honnan vette a jogot a bizottság ahoz, hogy kevesebbet javasoljon, mint a mennyit az egyetemes gyűlés adni akart? ... Äz indokolás hirlapi polémiákra, azon szervezeti alapelvre, hogy a nyugdíj nem lehet több, mint a munkadíj, és arra az eshetőségre építi e javaslatot, hogy esetleg sokan, sőt tömegesen mennének a kisebb javadalmazású lelkészek nyugdíjba, ha több volna a nyugdíjuk, mint a fizetésük. — E legutolsó feltevéssel, mint a mely épen nem hízelgő az evang. lelkészi karra nézve, s végre is csak feltevés, — nem foglalkozva, marad a másik két érv. Hirlapi támadásoktól, nézetünk szerint, mit sem kell tartania annak, akinek igaza van. És biztosítjuk a t. bizottságot arról, hogy ha a fizetési elvnek a 2400 K-ás minimummal kapcsolatban sok hirlapi támadást kellett megállania, | még többet fog kelleni megállania a minimum elejtése következtében. — Ezt se tekinthetjük tehát komoly érvnek. — Marad a harmadik, — az a nyugdíjintézeti szervezeti alapelv, | hogy a nyugdíj nem lehet nagyobb, mint a munkadíj . . . Hát mi erősen kutattunk a ma- j gyarországi evang. egyház összes törvényei S sorában eféle kijelentések után, de ilyet sehol j se olvastunk. Hanem azt igenis olvastuk, hogy a magyarországi evang. egyház teljesen autonom, mindenki és minden mástól független testűlet, a mely nem tartozik senki mástól mintát kérni eljárásában, intézkedéseiben, de a maga jól megfontolt s az országos törvényekkel nem ellenkező szándékát teljesen önálló hatáskörben — amennyiben nem törvényt hoz — az egyetemes közgyűlés útján nyilvánítja és hajtja végre. Ha az egyetemes j közgyűlésnek az volt a kifejezett szándéka, hogy a lelkészek legkisebb fizetésének habi- j litását figyelembe nem véve, mindnyájuk rérészére legalább is 2400 K nyugdíjat akar ; biztosítani, — mit tartozik erre más nyugdíjintézetek bármiféle szervezeti alapelve ? Hiszen itt nem filozófiai tényszerűségekről, de speciálisan magyar evang. egyházi viszonyokról van szó! . . . A bizottság külömben maga is érezte, hogy ingatag talajon áll, mert az indokolás szerint magában a bizottságban is kérdés támadt a felől, ha vájjon az 1907. évi egyetemes közgyűlés 25-ik jkvi számú határozatának a nyugdíjigény minimumára vonatkozó része utólagosan megváltoztatható-e? De csakhamar megnyugodtak a kedélyek, mert mint tovább olvassuk az indokolásban: „E kérdést eldönti az egyházi alkotmány 21. §-a, melynek alapján ezt a közjogi természetű közgyűlési határozatot „egy későbbi közgyűlés" szabadon és jogosan megmásíthatja." Úgy-úgy t. bizottság! A helyett, hogy a már kiforrott meggyőződés alapján létesült közjogi természetű határozatokat megvalósítanák, impressziók alapján proponáljuk azok megmászását. Äkkor igazán sokra fogunk menni, kiküldők és kiküldöttek egyaránt! . . . Nem! Ez nem volt komoly és méltó munka! TANÜGY, Törvényjavaslat az elemi népiskolai oktatás ingyenességéről. A tankötelezettség érvényre emelésének egyik nem kicsinyelhető akadálya, hoyy az iskola föntartók az elemi, mindennapi, sőt az ismétlő iskolai tanításért is, több, kevesebb tanítási díjat szedhetnek. Ezi: mondja a törvényjavaslat megokolása. Mindenesetre örvendetes jelenség, hogy ezen akadály elhárításaért lépés történik. De örömünk nem lehet tökéletes, aminthogy a törvényjavaslat sem tökéletes. Az elemi népoktatás ingyenességéről szól a javaslat czíme. Tényleg azonban csak az elemi népoktatás tandíjmentességét emeli érvényre. A tandijszedés a tankötelezettség érvényre emelésenek csak «egyik» akadálya. Csakugyan «nem kicsinyelhető» akadálya. De nem kicsinyelhető az a másik akadály sem, hogy a tandíjon fölül a legtöbb helyen, — mondom a legtöbb helyen — még egyéb iskolai terhek is nyomják a közönséget, melyeket a törvényjavaslat nem próbál megszüntetni. Az ötszázalékos iskolai adó, bizony nagyon kicsinyelhető azon terhes iskolai adóval szemben, amelyet a hitfelekezetek hordoznak. 20, 25, 30 százalék, sőt még több sem tartozik a ritkaságok közé, noha már nem 40 év óta, hanem már 60 év óta van törvényünk, melyszerint minden bevett vallásfelekezetek egyházi és iskolai szüksége közálladalmi költségek által volnának fedezendők. Beismerem, sok történt immár ezen a téren. — Újabb-újabb formáját nyitotta meg az állam a bevett hitfelekezetek egyházi s iskolai adóterhének csökkentésére. És egyre törekszik újabb források megnyitására. Lassan . . . lassan . . . lassan . . .! Tudom, hogy nagyon igénybe van véve az állam pénztára. — Százados mulasztásokat kell pótolni, — mondották 1867-ben, — nem kerül mindenre rögvest sor. Negyven éves mulasztás járul a százados mulasztásokhoz, — mondjuk most, — hogy a szabadelvüség fényes csillaga elhomályosult e hazában. Előbbre való a katonai költség (pedig nem csak hadvezérek vívtak kí Jényes diadalokat véres csatákban, hanem iskolamesterek is vérnélkűli csatákban), előbbre való a közigazgatás, az igazság, a közlekedés, a közegészség, a marha tenyésztés, a szellemi kultúra várjon. Egy megfordított miatyánk !! Hat kérés a mindennapi kenyérért, egy kérés a lelki javakért! Valami mégis történik! — Lesz tandíjmentesség! De ez is az egyenlőség, a viszonosság, az igazság, a méltányosság rovására! Ez az új egyenlőség! Tandí-