Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)

1908-06-18 / 25. szám

220 EVANGELIKUS OKA LLO 1908 egyesek sokan elismerő üdvözletükkel tiszteltek meg, a mit annak idején megköszönni lehetetlen volt; s most is, ámbár az ujászervezési előmunkálatot az egyetemes bizottság véleményező jelestésének közre­adásával már befejeztem, egyenkint és külön-külön megköszönni lehetetlen. Fogadják tehát ezúttal mind­nyájan szívből fakadó köszönetemet, irányomban nyilvánított barátságos jóindulataikért. A kik munkámra való hivatkozással némely ki­fogásaikat közölték velem, avagy felszólamlással éltek fizetésükre illetőleg szolgálati éveikre vonatkozólag: kérem őket, hogy mentsenek fel az egyenkínti fele­letadástól, annyival inkább, mert a kívánt felvilágo­sítást és megnyugtatást az egyetemes bizottság által megállapított szabályrendelet-javaslat vonatkozó sza­kaszaiban megtalálhatják. A nyugdíjintézet újjászervezése az egyetemes bizottság véleményező jelentésének közreadása által olyan stádiumba jutott, hogy ennek folytán túlhaladott dolog volna*) az Őrállóban előzőleg megjelent köz­leményekre terjedelmesen válaszolni: azért csak né­hány rövid észrevételt teszek azokra. Mayer Pál testvért üdvözlöm azon eredeti és találó gondolatának közléseért, hogy az egyenlő nyug­díj követelése hasonlít a socialista földosztáshoz. Schönviszner Kálmán testvér ugy tűnik fel előt­tem, mintha legelső dolgának azt tartaná s nagy örömét találná abban, hogy a nyugdíjintézet újjászer­vezésének útjába sietősen minél nagyobb akadályozó követ gördítsen. Ihász László testvérrel nem igen fogjuk meg­érteni egymást, mert ő jó indulattal, nemes lelke által magának alkotott eszményi világban él; én pedig e földi élet számára törekedtem újjászervezni az egye­temes nyugdíjintézetet. Az —y. —k. —cz. — jegyű közlemény írója abba a tévedésbe esett, hogy ő csak a 17. már nyugalma­zott leikész átmeneti díjazását kívánja emelni; de megfeledkezik, hogy van még 100 özvegy és 66 árva is, a kiknek ez emelésre ugyanazon igényük volna. Nem 20 ezer koronával kellene tehát több, hanem 120 ezerrel. Csipkedő viccelését, melyet ellenem irá­nyit, köszönetül veszem bizonyos kérelmének teljesí­téseért s megbocsátom neki azt, mert én is ugy isme­rem őt, mint más ismerősei, hogy neki a misantropia és a sarkasmus természete és szokott modora. Az Orálió utolsó számában a pozsonyvidéki lel­készi értekezlet, az egyenlő átalány rendszerű nyug­díjazás követelése által ismét a hegytetőre akarja felhengeríteni azt a sysyphusí követ, melyről _ tudja, hogy azt már a múlt évi egyetemes közgyűlés is s ujabban az egyetemes bízottság is a hegytetőről már elejtette; annak újból való felhengerítése tehát, ha sikerülne is, — a lelkészek közérdekének kárt okozna már az által is, hogy hosszú időbe kerülne. A tisztelt értekezlet, Trsztyénszky Ferencz test­vér kifejtett álláspontjára helyezkedve a nyugdíjinté­zet újjászervezését egy tetszetős ideára, — a Charí­tásra kívánja alapítani, mert uyymond, a nyugdíjinté­zet nem részvénytársaság és nem pénzintézet, hanem mindenkinek egyenlő nyugdijat szolgáltató egyházi intézmény. Midőn ebben az én javaslatomat ugy apostro­fálja, hogy az inkább hasonlít a részvénytársasághoz *) Bár mi az egyetemes nyugdíjintézet kiváló érdemű ügyvivőjétől mennél terjedelmesebb" nyilatkozatot is igen szí­vesen vennénk, da a dolog mai áilásában be kell látnunk ál­lásfoglalása helyességét és az ujabb terv megjelenéséig fel kell függesztenünk a beki ldött dolgozatok közlését. Szerk. ! és a pénzintézethez: ez a hasonlat épen úgy sántít, ! mintha viszont én, az általa ajánlott nyugdíjintézetre azt mondanám, hogy az úgy néz ki, mint az egyenlő dívidenda alapelvén nyugvó közkereseti társaság. Elfogadom Trsztyénszky testvérnek azt a tételét, hogy a nyugdíjintézet alapelve a Charitas, sőt az egész intézménynek a lényege, hivatása és czélja nem más, mint megvalósitása a Charitásnak. Ámde ne feledjük, hogy a Charitas magában egy eszme, mely a gyakorlati életben az adott különböző viszonyok közt, különböző mértékben, különböző alakban s kü­lönböző módon valósítható meg. — A megvalósítás­nak az a módja, melyet ő ajánl, nem volna helyes és ^ellenkeznék a Charitassal, mert ezt igazságtalanná és személyválogatóvá tenné: a mennyiben az egyenlő nyugdíj rendszeresítése által egyes személyeknek nyugdíj­igényét teljesen kielégítené, másoknak ellenben csak csonka alamizsnaszerü segélyt adna. Minden attól függ, hogy mit akarunk létesíteni : segélyző intézetet-e, csonka, megnyomorított nyugdíj­intézet képében, avagy pedig modern, teljesen kiépí­I tett nyugdíjintézetet-e? Az előbbi esetbeu helyes volna i a Charitas elvének Trisztyénszky-féle alkalmazása ; az | utóbbi esetben azonban nem volna helyes, mert a j nyugdíjintézetnek feladata s czélja: nem az egyenlő, i hanem a teljes nyugdíj. Ha én az egyház hűséges szolgálatában meg­rokkantam s kiköltözni kényszerülök a paplakból, akkor én nem Charitast érdemlek s nem is az kell nekem; hanem olyan összegű nyugdíj, a milyenen az én háztartásom alapult s a milyenért egész életemen át dolgoztam. Ha nyugdíjam ennél kisebb összegű, akkor az rám nézve nem Charitas, hanem magyarúl — károsítás. Könnyű különbeu a pozsonyi lelkésznek mege­légedni a Charitas nevében 2400 K nyugdíjjal, mert ehhez hozzájárul még a pozsonyi egyházközségtől kapott nyugdíj s így a kettő együttvéve olyan összeg, melynél nagyobb az én javaslatom szerint sem járna neki; de már p. o. a szomszédos récsei lelkész test­vér nélkülözni kénytelen a pozsonyi külön nyugdijat, íme a Charitas már itt sem egyenlő! Csodálatos az is, hoyy a tisztelt értekezlet csak épen a nyugdíjra nézve kívánja alkalmazni az egyen­lőséget, és nem terjeszti ki a Charitast a lelkészi fizetésekre is ? ! Hiszen, ha ezek a fizetések egyen­lőkké tétetnének, akkor az egyenlő nyugdíj, az én javaslatom értelmében is, mint érett gyümölcs hullna a Charitas ölébe. — Előbb azonban a gyümölcsfát í ültessük be a földbe s csak az után várhatjuk helye­I sen az érett gyümölcsöt. Uraim, Lelkésztestvérek! Vigyázzunk és gon­I doljuk meg, hogy mit cselekszünk! — Eddig a lel­keszi, az esperesi, a püspöki hivatalos jelentések és nyilatkozatokban, valahányszor az egyház bajait, szükségeit, hiányait felpanaszoltuk és elősoroltuk, mindannyiszor vágyva, esengve óhajtoztunk a lelkészi fizetések mértékéig érő teljes nyugdíjintézet után. S ime most, a mikor ez a nyugdíjintézet óhajtott alak­! jában közöttünk bemutatkozott: akkor a helyett, hogy közös örömmel űdvözölnők s útját egyengetnők, jel­szavak felett torzsalkodunk s azon versenyzünk, hogy melyikünk túd találóbb csapást mérni rá, hogy eltor­zuljon és megcsonkúljon. Vigyázzunk azokkal a meg­nyomorító csapássokkal, nehogy végzetesekké válja­nak és halált okozzanak! Ne vitázzunk annyit a felett, hogy az egyetemes nyugdíjintézet újjászerve­zése homousion-e avagy homojusion, hanem testvéries

Next

/
Thumbnails
Contents