Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)

1908-05-21 / 21. szám

1908 EVANGELIKUS ORALLO 181 adjon neki hosszú, fáradságos, sikerekben gazdag élete után csendes pihenést a sírban, lelkének örök üdvöt a menyben! Ä reformáció 400 éves ünnepe. Kemenesi az »Ev. Őrálló« f. évi 18. számában a jubileumi — lélel szerinti — egy filléres önmegadóztatást — a kétségkívül sokakra s épen a szegény és sokgyermekű családokra eső nagy teher miatt — kivihetetlennek tartja, de ajánlja gyülekezetenkint ő is a jubileumi bizottsá­gok szervezését, melyek évenkint többször körülhor­doznák az adózó adakozás ívét stb. . . . Helyes az ajánlat, mely nem zárja ki a filléres önmegadóztatást sem. A fő, hogy tegyünk valamit idején, az az tart­sunk közgyűléseket s mondjuk ki ez idén kötelezőleg az agitáló s pénzgyűjtő jubileumi bízottságok megala­kítását (persze, hol ez végképen nem megy, ott a dolgot bús szívvel árván kell hagyni), azután a be­gyülendő összegek egyik felének (én azelőtt Vs-ot gon­doltam gyámintézeti analógiára, de üdvösebb lesz a félrész) helyi, másik felének pedig közegyházi jubi­leumi — közelebbről később megjelölendő — célra való lekötését és e bizottságok gondja lesz akár a lélek szerinti, akár netán családfők (összesége vagy néhánya — csak ne pusztán az egyházi hivatalnokok —) szerinti, vagy egyéb módon önként felajánlott — de aztán kötelezővé vált — önmegadóztatási összegeket egybegyűjteni s tőkésíteni 1917-ig, amidőn az elvetett mag szerint, ha nem is 30, de 10 vagy 5 millió ko­rona termést mégis meghozhatnak az ev. jubiláláló szívek Isten dicsőségére s önön gyönyörűségre. Ily értelemben bízó reménységgel ajánlható a szép eszme először is a nagytiszteletű ev. papi értekezleteknek a becses figyelmébe. Krupec István. Vallásos estély. Kistormáson az ág. hitv, ev. templomban április 26-án nagy közönség részvéte mellett vallásos estély tartatott a következő műsorral: 1. Közének. 2. Ima. Id. Reichert Gyula helyb. lelkész­től. 3. Prolog. »Előre«. Előadva ifj. Reichert Gyula soproni ev. theol akad. hallgató által. 4. Belmissziói előadás. Kirnbauer Gyula szárazdi ev. helyettes lel­késztől. 5. Négyhangú női choral. Előadták: Töpfer Emma, Fodor Jolán, Reichert Stefi és Reichert Irma. 6. Miscellák, vagy vegyes közlemények. Id. Reeichert Gyula helyb. lelkésztől. 7. »Ä wormsi kihallgatás.« Dialógus. Személyek: dr. Eck János egyetemi tanár (vádló), előadta: Bajer János szárazdi ev. tanító és dr. Luther Márton egyetemi tanár (vádlott), előadta: Ifj. Reichert Gyula soproni ev. theol. akad. hallgató. 8. Egy kis előterjesztés. Ifj. Reichert Gyula soproni ev. theol. akad. hallgatótól. Záró-ima. Id. Reichert Gyula helyb. lelkésztől. 10. Közének. Rz abaűjssántói evang. egyház ünnepélye. Az abaújszántói evang. egyház ünnepélye e hó 2-án és 3-án ment végbe az »Őrálló« multi 18-ik számá­ban közölt műsor alapján. Az előadások minden tekin­tetben fényesen sikerültek. Ez ünnepélyre eljött hoz­zánk Eperjesről az énekkar (23 theol., néhány jogász és főgyimn. tanuló), Dr. Szlávik, Mayer, Csengey, Obál, Deák theol.-, Dr. Obetkó jog-, Peskó, Dr. Val­lentinyi (ez utóbbi nejével) főgyimnásium s Becht, Molitor, Vohaner és Szánik képzőintézeti tanárok ve­zetése mellett. A vendégek szép napfényes időben, előre felajánlt magán kocsikon érkeztek meg a forró­encsi állomásról Szántóra, ahol őket szállásaikon ven­déglátó gazdáik szíves vendégszeretettel fogadták. Az ünnepély 8 órakor kezdődött. Általános volt a vélemény, hogy még ily sikerült nagyszabású fényes ünnepély nem volt Szántón. A helybeli vendégfogadó nagyterme csak alig volt képes befogadni a helyből és vidékről összesereglett nagyszámú válogatott kö­zönséget. Az előadás művészies volt. A karének, a szavalatok, Obál cimbalom- és Becht zongorajátékai frenetikus tapsvihart keltettek. Az eperjesiek igazán kitettek magukért. Kár, hogy a műsor egyik leg­érdekesebb pontjait a „Szentföld bemutatását" a villanyszerelék megromlása miatt nem lehetett egészen előadni. Az előadás után vidám közvacsora követ­kezett a szokásos elmaradhatatlan tósztokkal. Ezt a szántói fiatalság által rendezett táncmulatság követte, amely a legvidámabb hangulatban reggelig tartott. A másnap délelőtt tartott istentiszteleten pedig zsuffo­lásig megtelt előkelő vendégekkel a templom. S az eperjesiek itt is kitettek magukért. Mind a Dr. Szlávik imája, mind a kar ének mély áhítatra hangolák az ünneplő közönséget. A Szenes Gyula theologus beszéde és előadásáról pedig a más felekezetbeliek is úgy nyilatkoztak, hogy még oly szép beszédet és előadást »sohasem hallottak!« Délelőtt Dr. Saló Vendel kir. közjegyző vendégelte meg az egész társaságot. Ebéd után pedig mindnyájan a Csajka József vendég­szerető lakába voltak hivatalosak mind a kedves ven­dégek, mind a szántói előkelő közönség s a hölgyek is, a hol a kertben terített asztalok várták az érkező vendégeket, s a jó hegyaljai aszú fokozta a vidám kedvet, s a tósztok, a karének, a czimbalomjáték és a szavalatok egymást váltogatták. Üdvözlő leveleket küldtek a püspök úrnak és többeknek. Az esti vonattal távoztak el kedves vendégeink a legvidámabb hangu­latban. A szántói közönség igen megszerette eperjesi vendégeinket, s hiszem, hogy ők is a legkedvesebb emlékekkel hagytak itt bennünket. De örökké emléke­zetes lessz az ő ittlétök egyházunk körében is, mert a felolvasó-estély 1012 korona jövedelmet hozott, mely ha a körülbelül 400 koronára tehető kiadásainkat le­vonjuk is, majd 600 koronát jövedelmezett templom­torony építési alapunknak. Hálás köszönettel ismerem el a más felekezetbeliek önzetlen nemes támogatását, kiknek szíves részvéte tette csak lehetővé, hogy ün­nepélyünk oly fényesen sikerült. S legyen szabad itt közölni azoknak a névsorát, akik mulatságunk alkal­mával felülfizetni szívesek voltak. Ezek következők: j 20 koronával: Dr. Barkász Sándorné Temesvár, Csajka Í Endre Sárospatak, Szilágyi Gusztáv Dobsza. 14 koro­J nával: Antal József felügyelő. 10 koronával: Csajka Iános, Penzel Mihály Nagykároly, özv. Péczely Já­nosné, özv. Szendrey Jánosné, Szomolnoky Mihály Nagyrőce, Zimmerman Jakab. 8 koronával: Horváth Sándor Szerencs. 7 koronával: Harsányi József Bodó­kőváralja, Putanko Mihály Kassa, Dr. Materny János. 6 koronával; Hirháger Imre, Dr. Sarló Vendel és 1 Sebesztény József. 5 koronával: Dorozsnyák Gyuláné Tálíya, Fábián László, Leitner Károly Szerencs, Mei­sels Jakab, Patay Tiborné Cekeháza, Rozmann Ernő j Miskolc, Sebők Dániel. 4 koronával: Boros János, I Doboky István, Gergely János, özv. Kristóf Jánosné, | özv. Matolcsi Dánielné Nagykároly, ifj. Matolcsi Sán­I dor Nagykároly, Nagymáté Albert Miskolc, Dr. Ste­I szel Szilárd, Szepesi Vilmos Heves, özv. Tichy Gyu­láné Nagyvárad, Vinay István Gibárt, özv. Viszóczky Mártonné. 3 koronával: Özv. Balogh Istvánné, Blau Jakab, Flegmann Samu, Führer I. Szerencs, Hajász Pál Tállya, Hegyi Zsigmond Dobsza, Dr. Keső Géza Szerencs, Kis József, Kőrössy Gusztáv Dobsza, Ma­terny Imre Nagyvárad, Nemes Lajos, Poppe Béla Tállya, özv. Rochlitz Sándorné, Rozmann Kálmán

Next

/
Thumbnails
Contents