Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)

1908-05-21 / 21. szám

179 EVANGELIKUS OKA

LLO 1908 cselekmény. Az Utasítás szerint azonban csak az az eskütétel »felel meg a vallásnak«, amelyet valaki kereszt vagy égő gyertya mellett tett le. Ezzel a tanítói eskütétel legnagyobb része lefokoztatott nem vallásos cselekedetté, mivel „nem a vallásnak megfelelő szertartások" mellett tétetett le. Ä nem szerzetes-tanítók eskütételének időpontját a tanfelügyelő állapítja meg. Ä tanító ellen, aki az esküt megtagadja, fegyelmi eljárásnak van helye, a szerzetes-tanítóknál ez a fenyegetés elmaradt, az eskütétel helyiségét a tanfelügyelő, illetve helyettese tűzi ki. Lényeges az eljáró intézkedésekben az, hogy amíg a nem szerzetes jellegű tanítók a királyi tanfelügyelők vagy azok megbízottai előtt a tanfelügyelő által kijelölt helyen kötelesek letenni, addig a szerzetes-rendű tanítók eskütételének helye mindenkor a szerzetes-rendű tanítók által ellátott iskola helyisége, és az eskütétel, vallásos szertartások, az Utasítás szerint a vallásnak megfelelő szertartások mellett történik. Nem csekélység ez, hanem fontos körülmény. Az Utasítás a szerzetes-tanítóban nem a tanítót, a „közhivatalnokot" látja, hanem a szerzetest, nem a tanítót tünteti ki, hanem a szerzetest, az államhatalom tekintélyét lefokozza, a szerzetesi rend tekintélyét fölmagasztalja és a többi egyházak érzékenységét ok nélkül érinti. Kinek jut eszébe katonáékkal szemben kívánni, hogy a sorozó bizottság a szerzetes rendházakba vonuljon nagy ünnepélyességgel, ott kérje meg a „bevált" szerzeteseket, hogy kegyeskedjenek a zászló alá fölesküdni és ezt a „vallásnak megfelelő szertartások mellett", u. m. kereszt, égő gyertya mellett stb. megtenni ! (Folyt, köv.) T Ä R C Ä. Rz evangelikus istentisztelet. (A liturgia egységesítése kérdéséhez.) I. Rz ev. istentisztelet a reformatio korában. Ambrosius, Augustinus püspökök, Nagy Leo és Nagy Gergely pápák idején, az Evangelium fölolvasása után következett az egyházi beszéd, a predicatio, melyre nevezettek igen nagy súlyt helyeztek. Nagy Gergely után, ki a pápák között utolsónak fogta föl egyházi méltóságát igazán Krisztusi szellemben, a predikatio az egyházban hanyatlásnak indúl s Nagy Károly idejében már végtelen szánalmas képet mutat. Róma nem látta szívesen a prédikáló papokat s a tridentinum ugyancsak a nem prédikálok pártjára áll. E zsinat Sess. XXIII. de sacr. ord. Can. I. úgy dönt: »Si quis dixerit eos qui non praedicant prorsus non esse sacerdotes, anathema sit.« Luthernek is az fájt, legjobban a mise lefolyásában, hogy Isten Igéjének hirdetését teljesen száműzték belőle. A prédikatio után bocsáttattak el a régi ker. egyházban a catechumenusok eme szavakkal: Ite missa est s ezután következett a mise második és főrésze: az offertorium az elevatioval. Ali. század óta azonban e helyre beékelték a Symbolum Ninaenum (Credo) elmondását, mely a mise első részét lezárta s átvezetett annak második részére. II. rész: az áldozati cselekmény, három részbői áll: 1., felajánlás (offertorium); 1., canon (úrfelmutatás — elevatio); 3., áldozás (communio). Az 1. rész (offertorium, felajánlás) áll 7 pontból; legnagyobb részét különféle imák alkotják, melyekben az áldozó pap a kenyeret és a bort Istennek bemutatja. Lefolyása a következő : Az áldozó pap üdvözli a gyülekezetet a szokásos üdvözlettel: Dominus vobiscum! — mire a ministransok felelnek a gyülekezet nevében: Et cum spiritu tuo. Pap: Oremus. Az erre szükségszerüleg következő ima azonban a mise mai alakjából hiányzik. A mise régebbi formájában itt volt helye a nagy könyör; gésnek (oratio pro fidelibus); midőn azonban a mise j mindinkább fölvette az áldozati jelleget, az imát tö| rülték s az imára való fölszólítást meghagyták. A pap leveszi a kehelyről a takarót s felajánlja \ a tányérkán lévő buza lisztből készült ostyát; majd vizet önt a kehelyben lévő borba s azt is fölajánlja. A bort azért keveri a vizzel — mert mint mindenben, itt is symboiizál a róm. kath. egyház; a bor jelenti Krisztust, a víz az emberiséget, a kettőnek keveredése pedig Krisztusnak az emberiséggel való egyesülését a mise áldozatában. Kézmosás után: Pap: Orate fratres. Ministrans : Suscipiat Dominus hoc sacrificium de manibus tuis ad laudem et glóriám nominis sui, ad utilitatem quoque nostram totiusque ecclesiae suae sanctae. A pap csendes imádságot mond, mely a bemutatott adományokra, vonatkozik s az imát e szavakkal fejezi be: Per omnia saecula saeculorum. Az offertorium utolsó pontja a praefatio, mely szorosan összefügg az áldozati cselekmény (II.) második részével a Canon missae-val. Lefolyása ez: Pap: Dominus vobiscum. Min.: Et cum spiritu tuo. Pap : Sur sum cor da. Min.

: Habemus ad Dominum. Pap

: Gratias agamus Domino Deo nostro. Min.

: Dignum et iustum est. Következik az ima, mely e szavakkal kezdődik : Vere dignum et iustum est, aequum et salutare etc. Az ima a tersanctussal (Jes. 6, 3) végződik a Hosiannával és a Benedictussai. Az offertorium legrégibb liturgiái részlete a praefatio az azt bevező »sursum corda«-val s »Gratias agamus«-sal. E részleteket a IL század első felében már megtaláljuk. (Cyprian.) 2. Canon missae. Áll 12 pontból (19—30.). Az első öt pont (19—23.) az élőkről való megemlékezésre vonatkozó imákat foglalja magában: commemoratio pro vivis. Az első ima (19) vonatkozik a pápára, a püspökre s minden igaz hitű rom. kath.-ra. Az ima így kezdődik: »Te igitur clementissime páter.« Ez első imában régebben a királyról s általában az uralkodóról is megemlékeztek »pro rege (imperatore) nostro«, e részt azonban V. Pius pápa 1570-ben végérvényesen törölte, nehogy az egyház eretnek uralkodókért is imádkozzék. Ma csupán az ausztriai és magyar clérus bir ama kedvezí ménnyel, hogy az osztrák császárért s a magyar kii rályért imádkozhassék, minek magyarázatát királyunk ; apostoli jellegében kell keresnünk, A 23. pont átvezet | a szerzési igék elmondására (24. pont) s a már felajánlt ostya és bor átlényegülésére. (consecratio). A szerzési igék e szavakkal kezdődnek: qui pridie