Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)

1908-05-14 / 20. szám

1908 EVANGELIKUS ORALLO 168 EGYETEMES NYUGDÍJINTÉZET. Ä) Gyürky Pált új, sok tekintetben módosított javaslatáért én is örömmel üdvözlöm. Ebben egy szebb jövő fényes hajnalcsillagát látom. Javaslatának minden pontját elfogadom, csupán annak két pontjára teszek érdemleges észrevételt. T. i. a Ielkésztagoknál a teljes nyugdíjképességnek 40 évi szolgálathoz való kötése és a belépési járulékok, valamint a gyülekezet hozzájárulásának és a tagsági díjaknak felemelése ellen. Ami mindenekelőtt az első, t. i. a lelkészekre a teljes nyugdíjképességnek 40 évi szolgálathoz való kötését illeti, erre nézve a következő megjegyzéseim vannak: Én az egyetemes papi nyugdíjintézetnek (bátran nevezhetjük így is, mert hiszen a 13 kántort leszámítva, a többi tag mind felszentelt pap) egyik legszebb és magasztos célját abban is látom, hogy módot nyújt és lehetőséget ád arra, hogy azok az öregedő papok, akiknek már 35 évi szolgálat után is nehéz a hivatal terhe, ne legyenek kénytelenek panaszos kenyeret enni. Mert 40 évi szolgálat után bizony a legtöbb esetben panaszos már az a kenyér, amit a gyülekezet lelkészének ád. Míg hogy ha csak 5 esztendővel redukáljuk is a nyugdíjképesség éveinek a számát és azt 40 helyett 35-re tesszük, akkor lelkész is, gyülekezet is jó emlékekkel válnak meg egymástól. Az a lelkész abban a tudatban mehet nyugdíjba, hogy még nem volt terhére ggülekezetének; a hívek pedig talán fájó szívvel és könnyes szemmel búcsúznak tőle, mert még nem unták meg őt. Nem többet ér-e ez, mint hogy ha — végsőig csigázva a szolgálati évek számát — lelkész is, gyülekezet is alig várja, hogy megszabaduljanak egymástól? Bármily ideálisan gondolkodjék is valaki, azért 35 évi szolgálat épen elég a papi pályán is! Hiszen az a 35 esztendős szolgálattal dicsekedhető pap úgyis 60 éves öreg ember már. A mí pedig még 60 éven felül van, az már csak ráadás, Isten jó voltából. Legalább ezt a ráadást hadd élvezze az a lelkész a jól kiérdemelt nyugalomban! Jog, igazság és méltányosság mind a mellett szól, hogy a szolgálati évek száma, a melyekhez a teljes nyugdíjképesség kötve van, a lelkészeknél 35 évre leszállíttassék. Hiszen még akkor is messze leszünk a tanárok nyugdíjképességétől, a melynél ez 30 évi szolgálathoz van kötve; csak épen hogy a tanítók nyugdíjképes szolgálati éveit megközelítjük, a kik 20 éves életkortól számítva 40 évi szolgálat után szintén 60 éves életkorban mehetnek teljes fizetéssel nyugdíjba. Pedig a szolgálati évek számának leszállítása a közeljövőben — a legnagyobb valószínűség szerint — náluk is megtörténik már. Micsoda aránytalanság lesz az, ha a lelkész 65, a tanító pedig már 55 éves korában teljes fizetéssel mehet nyugdíjba! Az anyagi eszközök a célra rendelkezésünkre állanak a már megszavazott és részben kiutalványozott államsegélyben. Használjuk fel bölcsen és okosan azt, mert ki tudja, kinálkozik-e még egyszer ily kedvező alkalom a papi nyugdíjnak minden igényeket kielégítő, végleges rendezésére? A másik, még fontosabb észrevételem a belépési és gyülekezeti járulékok, valamint a tagsági díjak felemelésére vonatkozik. Ez a jelentés csak akkor volna indokolt, ha más források nem állanának rendelkezésünkre, a nyugdíjigéyek kielégítésére. De hála a Gondviselésnek, ma már nem vagyunk kénytelenek a gyülekezeteket újabb adóval megterhelni és a tagoknak rendes évi költségvetését újabb szükséglettel megzavarni : hiszen ott van ismét a mindent pótló államsegély! Úgy a múlt évi egyetemes gyűlés, mint az államsegélyt kiutaló min. rendelet szabad kezet ád a tekintetben, hogy az egyházunknak kiutalandó 903,600 K államsegélynek hány százaléka fordittassék az egyetemes nyugdíjintézetre. Miért lennénk tehát mi pápábbak a pápánál ? Miért akarnánk mi gyülekezeteinkkel és önmagunkkal szemben is szükkeblüek lenni, mikor erre semmi szükség nincsen ?! Talán álszeméremből, hogy így a szegény gyülekezetek e. adójának könnyítésére több maradjon az államsegélyből ? A mi erre a célra marad, az úgyis csak egy csepp lesz a tengerben. Erre a célra még mindip sürgetni, sőt követelni kell az államsegély fölemelését. Legalább egy sebet gyógyítsunk tehát vele gyökeresen: adjunk segítségével a munkaképtelen elaggott lelkészeknek és családjaiknak öreg napjaikra tisztességes, gondnélküli megélhetést, a nélkül, hogy ezáltal akár a gyülekezetekre, akár pedig az egyes tagokra nagyobb terhet j rónánk. Mert mindegyik elég magas terhet visel már j eddig is! A javaslat tehát — szerény nézetem szerint — úgy módosítandó, hogy a 903,600 K államsegélyből akkora százalék fordittassék a nyugdíjintézet céljaira, amekkora szükséges ahhoz, hogy a lelkésztagok is, mint a kántorok, 35 évi szolgálat után mehessenek teljes fizetéssel nyugdíjba. A belépési járulékok pedig, valamint a gyülekezetek, intézetek és egyes tagok évi járulékai és t. dijai továbbra is a régiek maradnak. így legalább minden gyülekezet részesül egy kis államsegélyben és minden lelkész egy kis fizetésemelésben, még pedig azonnal, a mi szintén ér valamit. Hogy pedig az így — minden valószínűség szerint — bekövetkezendő tömeges nyugdíjbamenés és ezáltal úgy a nyugdíjintézetnek válsága, mint az egyes gyülekezeteknek pásztor nélkül való maradása elkerülhető legyen: 10 évre, vagyis 1918-ig átmeneti idő állapítandó meg, a mely idő alatt csakis a munkaképtelen lelkészek mehetnének nyugdíjba. Ha akadna olyan kislelkű lelkésztársunk, aki ezen módosítás ellen felhozná azt, hogy egyenlő befizetések mellett a nyugdíj is csak egyenlő lehet, úgy annak Krisztus urunk eme szavaival felelek: »nem szabad-e nekem az én marháimból azt mivelnem, a mit én akarok?!« Hiszen azt az alapot, amelyből az a magasabb nyugdíj kikerül, nem a tagok, nem is a gyülekezetek, hanem az állam adja! Már pedig abban, hogy az állam annak, aki nagyobb gyülekezetek terhesebb szolgálatait végzi, nagyobb nyugdíjat biztosít, épenúgy nincsen semmiféle jogfosztás, és igazságtalanság, mint abban, ha az a kisebb gyülekezet sokkal kisebb munkára (mert azt talán csak nem meri tagadni senki, hogy kisebb gyülekezettel sokkal kevesebb a munka, mint egy nagyobb sok filiával, szórványnyal biró gyülekezetben?;) kevesebb fizetéssel hív meg egy lelkészt, mint az a nagyobb gyülekezet a nagyobb és terhesebb munkára! Aki ilyen kisebb gyülekezetben, szerényebb fizetésért szóló híványt elfogad, az nyugodjék bele már előre abba ís, hogy nyugdíja — feltéve, hogy onnét megy nyugdíjba — szintén szerényebb lesz. De annyi mindenesetre lesz, a mennyi a tényleges fizetése. Sőt esetleg még több is, mert 2400 K-nál kevesebb nyugdíjat senki sem kaphat, még az sem, akinek csak 1600 K a tényleges fizetése! UlBIHl^BS^H