Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)

1908-05-07 / 19. szám

r 1908 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ tí161 hogy egyhangú határozatunkat védtem s elfogadásra ajánlottam. Miután a jogügyi bizottság megvizsgálta, s álláspontunk mellé helyezkedett, nem tartottam szükségesnek erről többet beszélni, miután más tagok is helyeselték a jogügyi bizottság állásfoglalását. Ekkor jobbomra, melyben zászlónkat tartottam, egy váratlan nehéz csapás esett testvér kézből. Kedves testvérem, Morgenthaler F. újpazuai lelkész részéről jött ezen csapás, kit esperességünk azért küldött Pestre, hogy védje esperességi határozatunkat. Ő u. i. azt mondta, hogy községeink jégre lettek vezetve s hogy az esperességi közgyűlés határozata máskép hangzott. Persze ellentmondtam ennek és határozatunk létrejöttét fejtegettem, de hiába. Gúnyoltak s csúfoltak engem, nem hittek szavamnak, hanem elhatározták, hogy a püspök urat küldik, kérdezze meg az egyes községeket, milyen álláspontot foglalnak el az aug. 13-án hozott határozattal szemben. Ily módon egész esperességi közgyűlésünk, a hitelesítő bizottság pellengérre lett állítva. De különösen az én tekintélyem lett megtámadva, mert jégre vezetni csak egy vezér tud, s ez a vezér ez idő szerint én vagyok. Községeink s esperességünk nagy kiadásokba sodortatik ezen esp. közgy. tartása, a püspök úr fogadása s azon némelyek nagy útiköltsége által, kik a püspök urat kisérík. Ha Morgenthaler azt mondta volna, hogy részéről félreértés történt, azt nem vette volna tőle rossznéven senki, de mivel jégrevezetésről beszélt, engem mélyen megsértett s nagy igaztalánságot követett el velem, ami arra kényszerít engem, hogy az esperesi állást a közgyűlésnek rendelkezésére bocsássam; mert egy férfi, ki községeket s gyűléseket jégre vezet, nem maradhat egy egyházi testület élén." Ezek után fejtegeti mikép jött létre az aug. 13-iki határozat s majd így folytatja: „Itt új egyházközségeket s missziói köröket'kell létesítenünk s ehhez lelkészek, theologusok kellenek." Nálam, mint esperesnél néhány róm. kath. pap áttérésre jelentkezett, hogy horvát testvéreik között hirdethessék az evangeliomot. Miután a horvát nyelven kivül a németet is tudták, hajlandók voltak a szükséges tanulmányokat elvégezni s a vizsgát német nyelven letenni. De miután tőlem megtudták, hogy Magyarországon kell tanulmányaikat folytatniok s a vizsgákat magyar nyelven letenniök . .. maradtak ahol voltak. Ugyanezen nyelvi okból mondta nekem esperességünk egyik tekintélyes tagja a Neudorfon tartott esperességi közgyűlésen, (1906.) hogy fiait szívesen képezné lelkészekké, ha nem kellene Magyarországon tanulni s magyarul vizsgázni. (Most hogy kellett vizsgázni magyarul, egész szépen vizsgáztak Pozsonyban s a „tekintélyes tag" fia most is a pozsonyi theologia hallgatója.) Fiatalabb lelkészeink szívesen pályáznak magyarországi állásokra, kivált ha jobbak, mivel magyarországi születésüek s az itt oly szükséges horvát nyelvet nem tudják elsajátítani. (Hogy mily szükséges ez elsajátíthatlan nyelv, mutatja az is, hogy a németajkú lelkészek közül egyikünk se tud horvátul, mégis tudjuk az anyakönyveket, kivonatokat horvátul vezetni, mert ez csak sablonszerű munka.) Ahelyett tehát, hogy az itteni ifjaknak megkönnyítenék a lelkésszé való képzést s a zsinati törvényeket, melyek a magyar nyelv tudását Horvátország számára is követelik, módosítanák, felfoghatatlan önfejüséggel nem engednek, nem törődve avval, hogy az egyház mily kárt szenved ezáltal. Múlt év óta, jelölések alkalmával csak magyarérzelmű lelkészek vétetnek figyelembe a felsőbb egyházi hatóságnál. Újpázuán s Bezaniján nem régen egyházmegyei biróságí ítéletek hozattak, melyek ellen felebbeztek. A felebbezéseket s mellékleteket magyar nyelven kell elkészíteni s felküldeni. A canonica visitatió jegyzőkönyvei az illető község nyelvén, de egyúttal magyar nyelven is készítendők el, mindez pedig hiábavaló időpazarlást s pénzkiadást okoz. Morgenthalernek szólva még ezeket mondja: „Tegyen Ön most indítványokat, ha azok csak némileg is elfogadhatók, mi nem fogjuk visszautasítani, mi e helyről fogjuk községeinknek kiadni a jelszót, hogy mit mondjanak, ha jön a püspök úr. Ön ismeri a célt és a hozzá vezető útat s elég erősnek érzi magát, akkor vegye kezébe a zászlót, én azt irigység nélkül átadom. Mi ma komoly órában vagyunk együtt. Az egyház Ura adjon kegyelmet, hogy ma s különösen a püspök ur ittlétekor megtarthassuk a léleknek egységét a békességnek kötele által, mert nem akarunk mást, mint szolgálni ami urunk Jézus Krisztusnak. Amen." Ezen beszéd után esperes az elnöki széket elhagyta s a gyűlés vezetését az alesperesnek adta át. Lárma, kavarodás támadt. M. védekezett a röpirat alaptalan vádja ellen. Több oldalról hozzászóltak, úgy az esperes beszédéhez, mint M. védelméhez s az aug. | 13-iki határozathoz, de a felizgatott kedélyek számára | hiába való volt minden felvilágosító szó. Esperes röp| irata s beszéde által nem a béke magvát vetette el, j hanem az egyenetlenség, elégedetlenség s nemzetiségi ! gyűlölet magvát. Röpiratában »a léleknek egységét« hangsúlyozta a »békesség kötele által«, de éppen az ellenkezőjét érte el, mert mikor a rendkívüli közgyűlés többsége Morgenthalert, ki lemondott volt jegyzői állásáról, ismét jegyzőjévé választotta s így elégtételt adott neki az esperes részéről jött támadásért: a tót egyházközségek képviselői elhagyták a gyűlést, a 3 tót jegyző otthagyta jegyzői állását s szintén kivonult a templomból; ezt a példát a többiek is követték, úgy hogy zárni sem lehetett e nevezetes, lázongó gyűlést. Hogy mily erős alapon nyugszik az esperes úr röpirata, azt csak néhány sorban akarom kimutatni, fcjogy mennyire érezte magát „az esperességi közgyűlés és a hitelesítő bizottság" M. által pellengérre állítva 's megsértve, mutatja az a körülmény, hogy ismét jegyzővé választotta. Tehát nem a közgyűlés érezte magát megsértve, hanem az esperes. Azt mondja továbbá : „méltó utódja vagyok P. apostolnak, aki mindeneknek minden lett." Közte s Pál közt a külömbség j mégis óriási, mert míg P. azért lett mindenekneknek minden, hogy a Krisztus számára nyerje meg őket; addig az esperes úr azért lett mindeneknek minden, hogy a maga számára nyerje meg. Hogy mennyire igaz amaz állítása: „egy politikai párthoz sem tartozom s politikával nem foglalkozom," azt legjobban mutatja a legutóbbi időben lezajlott választásban tanúsított magaviselete. Hogy Pesten mennyire helyeselte a jogügyi bizottság az elszakadni akarást s mennyire helyezkedtek ott a horvát esperesség álláspontja mellé, azt legjobban tudják azok, kik azon a gyűlésen jelenvoltak s hallották ama jogos felháborodással mondott indítványt: „Miután a kerület a horvát-szlavon esperesség részéről mindig csak hálátlanságot s szereletlenséget tapasz-