Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-02-22 / 8. szám

69 EV ANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1907 rágalom az, hogy mi, nagyhonti tanítók, felednénk a hálát, melylyel evangélikus egyházunknak tartozunk; még nagyobb valótlanság és rágalom az, hogy megfeledkezünk tanítói eskünkről, arról az esküről, melyet Isten dicsőségének hajlékában, Istenre és szent vallásunkra hivatkozva, letettünk! Igenis, a „Honti ág. h. ev. tanítóegyesület" f. évi január hó 10-én tartott rendkívüli közgyűlést a tanítói hzetésrendezés ügyében. Az igaz, hogy ezen gyűlésen az elnök nem volt jelen, mert beteg volt. Az is igaz, hogy az alesperes úr sem volt jelen, mint az esperesség képviselője, mert tudtommal — akkor családi ügyeinek rendezése végett Pozsonyban időzött. Az is igaz, hogy sérelmeinket és kívánalmainkat 11 pontból álló határozatban foglaltuk össze, melynek — at. cikkíró úr által inkriminált -— 8. pontja szórói-szóra úgy szól, mint a hogy ő közölte. Az azonban már nem igaz, hogy ezen pontot mi úgy értelmeztük volna, mint a hogy azt a t. cikkíró úr az ő csapongó gondolataival értelmezi. Nem is értelmezhettük úgy! Hiszen mi nem az egyházi hatóságunkhoz intéztük sérelmeink orvoslása céljából kérelmünket (mert az evang. egyház mindig gondoskodott jól tanítóiról — erejéhez mérten 1), hanem a kormányhoz fordultunk és a 8. pontban azt kértük, — a mint ez a határozat bevezető pontjaiból — miket a t, cikkíró úr, csakhogy rajtunk egyet rúghasson, szándékosan mellőzött! —, világosan kitűnik, — hogy a felekezeti tanítóság fizetesének megállapításánál tekintse a hitoktatásért és kántorságért járó díjazást mellékes keresetnek, épen úgy, mint az állami tanítóknál és tisztán a tanítói fizetést egészítse ki a minimumra. A ki komolyan gondolkozik, a ki nem keres a kákán csomót, a ki a tanítóságnak igazán jóakaró barátja: az ezen határozaton megütközni nem fog! Tovább megyek! Az az igazán jó evangelikus, a ki arra törekszik, hogy a tanítóság ezen kívánsága teljesüljön. Mert ha a kántori illetményt, az a nélkül is csekély maximumban megállapított, nem állami tanítók fizetésébe beszámítják, akkor legkiválóbb kántorainkat is elveszítjük s végül odajutunk, hogy a kántori állás csak amolyan átmeneti állásra fog lesülyedni. Ezt pedig tán a t. cikkíró úr sem óhajtja! ? De még egyet! Ne féljen a t. cikkíró úr, az ev. tanítóság hivatása magaslatán áll és sokkal is jobban szereti evangeliumi anyaszentegyházát, semhogy annak romlására törekednék. Kár tehát egy félreértett szó, vagy mondat miatt olyan nagyhangú siránkozásra fakadni és egy testületet pellengérre állítani. Jöjjön el a t. cikkíró úr az én iskolámba, jöjjön el egyházamba (levita vagyok!) és győződjék meg vallásosságomról, mondom: az enyémről, a kit „hamis elveket valló vezérnek" szeretne megtenni. Kérdezze meg anyaegyházam lelkészét és ő majd elmondja (t. i. „az én papom" nem elfogult), hogy jobb, intranzigensebb lutheránust keveset ismer, mint engemet. Iskolámban ez a jelszó: „Imádd az Istent és szeresd hazádat!"; egyházam pedig, velem együtt azt vallja, a mi megírva vagyon: Példab. 9, 10; Máté 5, 16; és Máté 18, 7. De nem folytatom tovább. Csak még azt ajánlom a t. cikkíró úr becses figyelmébe, hogy máskor lelkészhez illő tárgyilagossággal és igazságossággal írja cikkeit és jobb indulattal, nagyobb tisztelettel viseltessék azon komoly és hivatása magaslatán álló testülettel szemben, a mely testület az egyházópítés, hithűség, vallásosság, hazafiság ápolásának nagy munkájában hű és kitartó munkatársa az általam nagyrabecsiílt és mélyen tisztelt evangelikus lelkészkedő papságnak. Egyébként békesség legyen ! Tóth Aladár Sándor, ipolyszakállosi ág-, h. evangelikus kántortanító. BELÉLET. Zempléncsanáloson február hó 3-án iktatta hivatalába Dómján Elek, mint az esperes helyettese, Csaba Gyulát, az egyház egyhangúlag választott új lelkészét. Igen kívánatos a kisded, de lelkes gyülekezet jövője, békés fejlődése érdekében, hogy a gyülekezet s új lelkésze közt tartós legyen a szövetség, mert a gyakori változások nyomot hagytak eddig is a gyülekezet életében. A grinádi egyház mult évi értesítője Krahulecz Aladár lelkész szerkesztésében megjelent. Bevezető szavaiban hálát mond a kegyelem Urának az év áldásaiért és kegyeletes szavakkal emlékszik meg a Bocskay-, Thököly- és Rákóczy-ünnepélyekről, a kedvező politikai fordulatról, az egyház tisztviselőinek és közönségének hűségéről. Beszámol az egyházi gyűlésekről, melyeknek egyik érdekes határozata az, hogy az istentiszteleteken az eddigieknél hosszabb énekek énekeltessenek. Fájó hangon szól a kivándorlásról, mely az 521 tagból álló gyülekezet népességét 47 taggal apasztotta. Félti az egyháziasságot híveinek gyári munkában való alkalmaztatása miatt. Az egyházias áldozatkészség elevenségét mutatja a gyűjtések és a számadások szép eredménye. Háztartását 1940 K pénztári maradványnyal zárja. Népmozgalmi adatai: születtek 18-an, konfirmáltattak 11-en, hirdettetett 4, eskettetett 2 pár, úrvacsorához járult 247, meghalt 14 hívő. Áttért a róm. kath. egyházba két cseklészi atyátlan, vakbuzgó róm. kath anya által nevelt fiú. Elemi iskolájába 96, ismétlő - iskolájába 23 növendék járt. Torony- és harangalapja 2146 K 03 f., a mely ez évben közel 450 koronával szaporodott. Az egész jelentés öntudatos, gondos, hitteljes lelkipásztori vezetés, a szerény viszonyokhoz alkalmazkodó praktikus intézkedés megnyugtató benyomását teszi. Kicsiny gyülekezetben áldásos vezetés alatt nőjjön nagyra az Urnák félelme és a hívők boldogító vallásossága! Bakonyszentlászlón, a veszprémi evang. egyházmegye egyik legkisebb lélekszámú, tehát legszegényebb egyházközségében, 1907 február 2-án lett megtartva a közgyűlés, a mely az 1906. évi bevételeket és kiadásokat, a vagyon- és teherállapotokat magában foglaló gondnoki előterjesztést minden tételében részletesen felülvizsgálván, azt helyesnek találta ; gondnoknak a felmentvényt megadta a szokott óvás fenntartásával. A számadási tételek ezek: bevétel — terménybeli — 14,687 liter, pénzbeli 3427 kor. 76 fillér; kiadás — terménybeli — 12,992 liter, pénzbeli 3425 korona 69 fillér; marad: — terménybeli — 1695 liter, pénzbeli 2 kor. 07 fillér.