Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-02-08 / 6. szám

50 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 190? leszen a gyülekezet jövője fényes múltjához méltó. Ugyanezen alkalommal megemlítjük, hogy az évkönyv szorgalmas szerzője külön füzetben adta ki a szepesbélai ev. nőegylet 15 éves történetét és a bécsi béke évfordulóján, május hó 20 án tartott ünnepi beszédét. A nyíregyházi egyház képviselőtestületének 56 tagja a szabályrendelet értelmében ez év elején újra volt választandó. A választó-közgyűlés f. hó 1-én tartatott meg. A gyülekezet vezetése iránt megnyilvánuló bizalom fényes tanújelét láttuk abban, hogy az összes volt képviseleti tagok megválasztattak és hogy a bizottságilag megállapított liszta minden változtatás nélkül ment keresztül. A szerkesztőt a lap vezetésének átvétele alkalmából számosan elhalmozták jókivánataikkal, hűséges munkatársi támogatásukról szóló Ígéretekkel. Hálás szívvel fogadjuk ez üdvözléseket és bocsánatot kérünk, hogy azokra túlhalmozott teendőink miatt egyébként ki nem térünk. A támogatásra nézve tett Ígéretek beváltását közegyházunk javáért újólag is kérjük. Gvászrovat. áldásos működése emelte őt a mosoni egyházmegye főesperesi székébe, a melyet nyugalomba vonulása idejéig olyan rendesen, méltóan töltött be. Életének hatvanharmadik évében súlyosan megbetegedett. Hivatalát tovább nem viselhette. Kénytelen volt nyugdíjaztatását kérni. Nyugalomba vonulását kedvelt hívei a legnagyobb készséggel mozdították elő. Hálájuk és elismerésük szép vonása volt ez. melylyel az érdemet oly lekötelezően jutalmazták, midőn egyházi pénztárukból eléggé szép nyugdíjjal bocsátották el őt pihenni. Életének utolsó tíz évét Rozsnyón töltötte el. Ezen tíz esztendőt azonban állandó betegsége folytonosan zavarta, kínozta. Baján az orvosi kínos műtét sem tudott már segíteni. Lassanként gyengült, fogyott, míg végre Ura és Udvezítője, az Apóst. csel. 9-dik részében említett Ézsaásként magához hívta, hogy meggyógyítsa. Végső szenvedése azonban rövid volt, csak néhány napra terjedt. Haláltusája pedig mindössze néhány óráig tartott. Január 18-án, este 8 órakor, az őt szeretettel és odaadással ápoló felesége karjai között, 73 éves korában meghalt. Szeretett testvérünk sokat szenvedett. Láttuk és vele együtt éreztük gyötrelmeit. És mégis olyan önzők voltunk, azt kívántuk, mennél tovább legyen velünk, maradjon közöttünk. Gyötrelmei felé emelkedett vidám kedélye, előzékeny udvariassága, klasszikus műveltsége, élvezetes társalgása, élete alkonyán is tanúsított hithűsége, templomlátogatása, kellemessé tette nekünk azt a tudatot, hogy velünk és közöttünk van. S még is láttuk, tudtuk, hogy gyógyíthatatlan baja miatt, soká alig fog élhetni, azért is már jó előre fájlaltuk távozására való gyakori készülődését. Fájlaltuk, mert ethikai értékét olyan sokra becsültük. Azon koszorúk feliratai, melyek koporsóján elmúlását hirdették, csak azt mondták nekünk, hogy ő már nincsen többé; de mi tudjuk, ki volt ő, mi volt az ő ethikai értéke. Egy jelesen képzett, kötelességeit híven teljesítő, tiszta jellemű lelkész, nemesen érző emberbarát, szeretteit híven szerető családfő. Életének egy szép jellemvonása volt az, hogy nyugalmának éveiben, ismerőseinek és barátainak Rozsnyón tanuló gyermekeit, gyakran magához hívta, velők részben tanulságosan társalgott, részben a munka után kedélyesen elsakkozott. Hogy az ifjakra, az ő művelt és nemes lelkének ezen megnyilatkozása, társalgása csak jótékonyan és nevelő erővel hathatott, felesleges mondanom. Azon tehetségeket, melyekkel Isten őt megáldotta, minden irányban igyekezett kifejteni. Egyházában és egyházmegyéjében tanúsított erélye, gondossága, a jövőt munkáló szorgalma, minden jók tiszteletét és nagyrabecsülését biztosították neki. Az 1891—1894. években tartott zsinaton pedig, hitbuzgóságát és tudományos készültségét, szívesen vitte az egyház oltárára áldozatul. Egyháza mellett, sokat szenvedett hazánkat, kiválóan szerette. 14. életévében, Rozsnyóról a 48-as veressapkás honvédek után ment, több csatában részt vett, több sebet is kapott, hosszas üldözésnek volt kitéve, de ezen áldozatáért viszont áldozatot a hazától nem kért, nem várt. íme, ezek voltak nemes és nagyratörő lelkének megnyilatkozásai, melyeknek emlékében és árnyékában, szenvedései között is, olyan boldogító megnyugvással töltötte napjait. Régi barátja és kartársa, Terray Gyula főesperes temette. Végtisztességén, a nagy hideg dacára is, a rozsnyói társadalom színe-java jelent meg. A temetést végző lelkész találó és a megboldogultat kiválóan jellemző beszéde és a részvétnek szép megnyilatkozása, a gyászba borult nőt, gyermekeket, unokákat és rokonokat Bodiczky Kálmán. 1834 okt. 13. — 1907 jan. 18. Egy közbecsülésben állott lelkésztestvérrel társadalmunk ismét megfogyott és egy sokak által megsiratott halottal gazdagabb lett a rozsnyói temető. Bodiczky Kálmán temetéséről jövünk. Elhalt testverünk és barátunk a gömörmegyei Gecelfalán, 1834 év okt. 13-án született. Atyja néhai Bodiczky Ádám gecelfali lelkész, anyja néhai Benedikay Zsuzsánna volt. Élemi iskoláit szülőhelyén, főgimnáziumi tanulmányait Rozsnyón végezte. Eperjesen és Némethonban a theológiát elvégezvén, hitjelölti vizsgát tett s ezzel pályája tanulmányait befejezte. Bizonyítványai igazolják, hogy mindenütt a jelesek jelese volt. Tanulmányainak befejezése után a gömöri Hámos családnál nevelősködött. A család minden tagja, még most is, öregsége napjaiban tisztelettel és kegyelettel viseltetett személye iránt. Itt érte őt a nyíregyházai egyház meghívása, hol segédlelkészi és segédtanári állást töltött be: innét költözött át Temesvárra, később a nagynevű és áldott emlékű Geduly püspökhöz Pozsonyba káplánul. Nemsokára a szepestótfalusi egyház hívta meg rendes lelkészévé, három év múlva pedig a mosoni egyházmegyébe kebelezett surányi egyház nyerte meg őt papjává. Családi tűzhelyét is itt alapította meg, nőül vévén Glatz Hermint, a jeles Glatz lelkész hajadon leányát, kivel házasságában 40 esztendőt töltött el. A Gondviselés két gyermekkel áldotta meg. István fiával és Irma leányával. Áz előbbi mult évben halt el, özvegyet és három kiskorú árvát hagyván maga után. Az utóbbi Benkár Géza murányi állomásfőnök neje. S míg fiának kora halála nyomasztó súlyként nehezedett szívére, addig murányi gyermekeiben és unokáiban kárpótlást talált. Zurányi lelkészkedéséről kevés adat áll rendelkezésünkre. Bár gyakran kértük: írná meg életrajza vázlatát. Nem tette. Talán szerénységből hallgatott. Azt azonban tudjuk, hogy ottani működése áldásos volt. Ezen