Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-12-26 / 52. szám

19vx7 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 459 ez évi pályafutásunkat, mint a költö azon mondásá val: „Megnehezült az idők viharos járása felettünk." Nemcsak hogy egyházunk és népünk régi keservei ós bajai nem "múltak el, hanem azokhoz új keservek, megkisórtetósek is társultak ós folyton társulnak: belsők ós külsők, felülről-alulról, minden oldalról. Igazaknak bizonyultak be ez évben is Pál apostol szavai: >A napok gonoszak" (Efez. V. 16.) s amit az apostol a Thessalonikabeliekhez írt II. levelének II. része 7. versében, exegetikailag ugyan nehezen magyarázható, de értelmileg világos szavaiban a saját korára jellemzósképen mondott: „mert immár az álnokságnak titka cselekszik", a jelen kornak is jellemző vonása. „Az álnokságnak titka" nem tudjuk felfogni, hogyan ós miért, „folytonosan cselekszik." Sőt nem voltunk ós nem vagyunk megkímélve azon látványtól sem, amelyről szól Máté XXIV. 15.: „Mikor azért látandjátok ama pusztító utálatosságot, mely a szent helyen fog állani, mely mogmondatott Dániel prófétától . . ." Látjuk azt és fájón figyeljük, tanúi vagyunk ennek mindnyájan. Úgy tűnhetnék fel, hogy felesleges volna mindezt említeni. Véleményem azonban az, hogy habár mindazon szomorú és fájó jelenségeket ós tényeket ós sérelmeket, bajokat ós szenvedéseket, amelyek reánk háramlottak ós háramlanak, a maguk nagyságában ós sokaságában nem is lehetséges ennek a beszédnek a keretében felsorolni ós szemünk elé állítani, még sem hiábavaló s nem esik rosszul azokat legalább feltűnőbb eseteiben megemlíteni, ha nem is másért, hát legalább azért, hogy ha már együtt vagyunk, panaszoljuk ki magunkat s így könnyítsiink lelkűnkön, de meg azért is, "hogy járhassunk bölcs szívvel. Egyházunk hajója állandóan háborgó tengeren úszik s a béke kikötője még a messze határon sem átható. Kívül harc, belül félelem. Megsemmisítésünkre folyton törekvő régi ellenségünkhöz, a fekete ultramontanizmushoz, mely hazánkban nevezetesen ez évben mindenfelé vetette ki hálóit, hogy lelkeket fogdosson, zavart okozzon, félrevezessen, még a legújabban hozott iskolai törvény segítségével is s régi módszere szerint a zavarosban annál eredményesebben halászhassék, ehhez csatlakozik ós pedig szóles körben, nevezetesen munkás népünk körében egy újabb ellenség : a vörösök ezre, akiknek Isten-, vallás-, hit-, istentisztelet- s papság-ellenes jelszavait vakon sajátítja el számos saját vérünkből ós aklunkból való, félrevezetett ember, akik azután a rosszul felfogott szociáldemokrácia jelszava után indulva nyíltan harcolnak ellenünk. Egyrészről tehát az álnok, simamodorú, az embereket félrevezető feketék, másrészről a félrevezetett, nyers, kíméletet nem ismerő vörösek! S vájjon állíthatjuk-e, hogy „in medio Christus" ? Állíthatjuk-e, hogy Krisztus egyházának hajója ezen Scylla ós Charybdis között zavartalanul ós háborítatlanul, egyenesen, isteni céljának élő tudatában úszik az isteni bók e ós üdv róvpartja felé ? S vájjon ezen veszedelmes külső ellenség ellen mi magunk saját házunkban, egyórtelmüleg s egyetértően, egymást szeretve, becsülve ós támogatva foglalunk-e állást ? Ki merné ezt állítani ? Es épen ez a mi legnagyobb szerencsétlenségünk, ebben van összes gyötrelmeink alapja ós forrása. Be kell vallanunk : Ex te perditio tua Israel! Lássuk csak azoknak üzelmeit és túlkapásait, akik az egyházban is kezükbe akarják ragadni s bizony ki is használják a hatalmat a szent ének szószerinti értelmében: „Azért is, ki mer szólni! Miénk a jog ós hatalom; mit akarunk: az dicsőség: ki az, ki tanítni mer?" ; lássuk, mit cselekesznek akár birói Ítéletek, akár a jog és igazság örve alatt, avagy közgyűlési javaslatok és határozatok alakjában Szmrecsántól kezdve, Németlipcsén, Komlóson, Csabán, Mezőberónyen át egészen Antalfalváig, halljuk csak jelszavaikat, melyeket ellenünk hangoztatnak, hogy még a keresztyén elvek mellőzésével is kell ellenünk eljárni, hogy 3—4 lelkészt el kell csapni, a többi majd megrémül; figyeljük csak, mikép kerülnek ki még a lelkészek köréből is delátorok, denunciánsok, árulók, akik lelkésztestvéreikre épen az egyház valódi érdekeinek védelmében kifejtett működésük miatt ügyészért kiáltanak, s előttünk áll a megszégyenítő kép: az Úr szőlején leghívebben munkálkodók üldözése, a legérdemesebbek elítéltetése, hívőknek és egész gyülekezeteknek egészen a renitenciáig való felháborítása és elkedvetlenítóse. És mindezt nem idegenek te9zik, hanem a mi embereink, nem Szelepcsényi vagy Kollonics, sem nem Karaffa, hanem saját egyházunk fórfiai. A Sión falai ellen intézett ezen külső támadásokon s a hittestvóreknek saját testvéreik által okozott háborgattatásain kívül, az egyháztól való elidegenedésen ós a test felbomlásán még a különféle szekták hívatlan prófétáinak és az újabb „átteremtő" irányok egész hada dolgozik, hogy kísértsen ós ha lehetséges volna még a „kiválasztottakat" is elcsábítsa. Igen, épen azokat, akik az emberek ítélete szerint jobbak s a saját megítélésük szerint „kiválasztottak", azokat csábítja el az igaz hit és a tiszta tan egyházától, a templomtól és az isteni tisztelettől. Es mit látunk az egyháznak azon tagjainál, akik e lelki anyjukkal még nem szakítottak, hanem hozzátartozóinak vallják magukat ? Mit mondjunk elökelőbbjeink keresztyén életmódjáról, akik valaminek lenni látszanak, és mit a nép alsóbb rétegeiről ? Talán bizony megnyugvással ós örömmel pihen meg a szemünk azon, amit e tekintetben látunk, tapasztalunk ? Talán fogynak a régi bűnök s némi lelki megujulás s az életnek javulása észlelhető? Talán látni igyekezetet, hogy Krisztus a hit által a szívekben lakozzék? Avagy fónylik-e az élet világossága? Avagy épen a bennünk lévő világosság nem változik-e sötétséggé ? Avagy nem romlik-e a só és nem izetlenül ? Bizony, bizony, minél figyelmesebben nézi a lelkész egyháza tagjainak életét, minél gondosabban vizsgálja ós kutatja a vallási ós egyházi élet tüneteit, annál szomorúbb érzés vesz rajta eröt, úgy, hogy önkénytelenül felkiált a prófétával: „Kicsoda hiszen a mi predikálásunknak ós az Urnák a karja kinek jelenik meg?" (Ézsaiás 53. 1.) Az ú. n. magasabb ranguaknál, előkelőbbeknél, művelteknél találkozunk elhidegüléssel, elidegenedéssel, közönnyel s nem egyszer nyilt ellenszenvvel minden iránt, ami a hittel, a vallásossággal ós az egyházzal összefügg. Az alsóbbaknál, az egyszerűbbeknél pedig gyakran csak puszta formalizmussal a szív ós az igazi keresztyén élet bensősége nélkül avagy épen durva bűnökkel a keresztyén név szégyenére ós az isteni képmás gyalázatára. Elegendő reámutatnom népünk általánosan elterjedt, hogy úgy mondjam, örökölt bűnére, az iszákosságra ós az abból eredő bajokra, amelyek nem hogy kisebbednének, hanem ellenkezőleg erős mértékben növekesznek.