Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-11-21 / 47. szám

19vx7 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 417 Szokás-mondás manapság, hogy : „Minden becsületes ember szociálista", anélkül azonban, hogy tisztában volnának a szociálizmus tulajdonképeni fogalmával és jelentőségével. Mit értünk voltaképpen szociálizmus alatt? A szociál szó, mely elnevezés Pierre Lerouxtól származik ós a melyet Louis Reybond használt ós népszerűsített először, a latin „societas" kifejezéstől származik, a mi annyit jelent, mint: társadalom. Szoros értelemben Schőn J. szerint társadalmi mozgalom, tágabb értelemben a társadalmi rend megváltoztatására irányuló törekvés. A szoc. tehát nem egy pártnak elnevezése, hanem egy társadalmi mozgalom, mely az embereknek egymáshoz való viszonyát szabályozó — egy különös — erkölcsi eszme megvalósúlásáórt küzd. Ezen erkölcsi eszme és cél pedig : az elnyomott munkásosztály felemelése. A munkásosztály felemelését, a nép bajainak orvoslását célzó eszközök megválasztásának különfóleségo magával hozza a szociálizmus különböző elnevezését. így van állam sociálizmus, konzervatív, liberális, nemzetközi szociálizmus, továbbá szociáldemokratizmus, mely a magántulajdonban, a tökében látja minden ellenségét ós azt teljes erővel megsem- í misiteni igyekszik. Mindezektől különbözik a keresztyén szociálizmus, mely a keresztyén vallás-erkölcsi törvények segítségével igyekszik a szociális társadalmi baj megszüntetésére. Megjegyzem, hogy a nihilizmus ós anarkizmus is a társadalmi rend megváltoztatására, az alsóbb uóposztály emelésére törekszik, de célját, államot, társadalmat megsemmisítő veres eszközökkel igyekszik elérni. A szoc. kifejezés ellentéte az individualizmusnak. Míg az individualizmus az egyes egyénnek nagy szabadságot ad, úgy hogy ezen egyéni szabadságát, ha kell, az egésznek kárára is érvényesítheti, addig a szoc. törekvése az általános közjólótre irányúi. Nem okvetlen szükség azonban, hogy e kettő ellentétbe lépjen egymással. Az ellentót csak akkor áll be, ha vagy az egyén személyi szabadsága sértetik meg, vagy pedig az egyéni szabadság egoizmussá fajulva, a közjó hátrányára órvónyesíttetikTársadalmi baj — mely azt lehet mondani, az elnyomott néposztály s ezek között elsősorban a munkásosztály : „sóhaja" — volt már régi idő óta. Gazdag ós szegény, úr és szolga, bíborba öltözött tőkepénzes, vagy rongyokba burkolt koldus volt, van és lesz minden időben. Az egyes osztályok közti ellentétet a zsarnok földesúr és az elnyomott paraszt közötti elkeseredett harcot, ezen ténynek bizonyságát világosan láthatjuk, ha bepillantunk a történelem méhébe. Az egyptomiak, rómaiak ós görögök társadalmi életében előfordúló osztályharcok, a rabszolgaság, barbarizmus állapota, zsarnoki uralom keletkezése, a társadalmi rend megváltoztatása iránti törekvés csirájának tápanyaga volt. Áttérve mindjárt fentebb már megjelölt tulajdonképeni tárgyamra, látjuk, hogy a 16-ik században Magyarországon az alacsonyabb néposztály, a jobbágy teljesen rabigába görnyedt. A főpapok, főurak, köznemesek voltak az uralkodók. A jobbágynak csak kötelessége volt, de joga nem. Járomba hajtott baromként sínylődött saját hazájában, megfosztva egyéni szabadságától, kitéve földesura változó szeszélyeinek, durva kedvteléseinek. Az ez időbe eső Dózsa-fóle pórlázadás nem volt egyéb, mint az elnyomott jobbágy harci törekvése j a társadalmi rend megváltoztatása, gyötrő, siralmas helyzetének javulása érdekében. Ez időbe esik a bányavárosokban levő munkáslázadás, midőn 1526 március havában vagy 4000 munkás strájkba lépett fizetésének felemelését hangoztatva. Ehhez járult az, hogy a hadviselés jobbára rabláson ós fosztogatáson alapulván s a szomszéd földesurak földszerzés okáért egymás ellen is hadjáratot viselvén, hatalmas földbirtokok egyesek kezébe kerültek. „A mohácsi vész után hatalmas területen gazdát cserólt a föld, a földesúri osztály átalakul, óriási birtok kerül a kezébe s így egyes családok, községek egészen elszegényednek.® Németországban is elkeseredett harcot vivott egymással a gazdag földesúr és az elszegényedett paraszt. Kitört a perasztháboru, melynek dühöngése megrázkódtatta az országot. A parasztok 12 pontban foglalják össze követeléseiket. Nem teljes szabadságot, a császári hatalomtól való elszakadást követelik, csak helyzetük megjobbítását, kötelesség mellett joguknak törvénybe iktatását kérik. Európa többi országaiban is hasonló állapotokat találunk a 16-ik században. A pórnópnek nyomorúságos helyzete van. Sok helyütt a jobbágy szabadköltözködósi joga megszűnik, a zsarnok földesúr hatalma mindinkább növekedik. „Nem volt az emberi agynak az az utálatos gondolata, a mit a szegény, a szószoros értelemben földhöz ragadt paraszton el ne követtek volna." A következő 17-ik században még rosszabb volt hazánkban a jobbágyság sorsa. A vallási viszálykodás, az erőszakos tóritgetés csak ujabb elégületlenséget szült. Török, német földesúr egyaránt szipolyozták a népet. Németországban vallásháború dühöngött. A vallásháborúk alatt sokan nagy birtokra tettek szert. Sokszor a vallásszabadságért való fegyveres felkelés hamis álarc, hazug ürügy volt a birtokszerzésre, a gyengébbek kizsákmányolására. A lakosság legnagyobb része koldusbotra jutott. Franciaországban a Colbert által életbe léptetett merkantil rendszer uralkodott, a mely szerint az ipar ós kereskedelemre fordították a fősúlyt; a földmivest elnyomták s adófizetővé tették. Ángolországban az alsóház az ország belügyeinek rendezését sürgette. „Végre kitört a nyilt polgárháború A parlament a királyt halálra ítélte. A sok vér, mely a hosszú forradalom alatt Angolországban kiöntetett, az emberiség legmagasztosabb eszméiért folyt: a lelkiismereti szabadság ós az országgyűlésnek demokratikus alapon való rendezése, a nép érdekeinek megóvása érdekében." Uj eszméket hirdet, uj alakulást ígér a 18 ik század. Hazánkban a szatmári békekötés után III. Károly igyekezett a sok sebre gyógyirt csepegtetni a mi társadalmi szempontból nagy hatással volt a nemzetre. Mária Therózia gazdasági politikájával a jobbágy helyzetén igyekezett javítani. Kimondták a paraszt birtoklási ós szabad költözködósi jogát. A jobbágyság teljes eltörlését, személyes szabadságának visszaadását azonban csak II. József, a „Kalapos király" rendelte el. Németországban az ipar, kereskedelem, a földmívelósnek egyaránt nagy fontosságot tulajdonítottak s „a parasztban nem csupán adózó alanyt, hanem számottevő államfenntartó tényezőt láttak." Intézkedéseket tettek az osztályharc megszüntetésére.