Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-11-14 / 46. szám

1907 EVANGELIKUS ORÁLLO 407 elismerés és tisztelet mellett, nyugdíjintézetünk ügyének ha-ználni akarok hozzászólásommal. Hozzászólásom persze nem a gyakorlati, megvalósítás számtani adataira vonatkozhatik; mert a mathematikai mérleg tartalma ós eredménye még ismeretlen ; hanem vonatkozni akar az a nyugdíjintézet megvalósításának kereteire és az irányelvekre, mik a kereteket adják s ezeket betöltik. Mindenekelőtt pedig az anya nyugdíjintézet mellett tervezett külön nyugdíjintézet szabályrendeletéről mondom el egyéni nézetemet: Én azon szándékot, hogy az egyetemes nyugdíjintézet kétfelé osztva, a theologiai tanárok, püspöki irodavezetők, vallástanítók (katecheták), ónekvezórek (kántorok) s ezek hozzátartozói számára, a lelkészekétől eltérő, külön nyugdíjintézet állittassók föl, s erről B) alatt külön szabályrendelet is javasoltatik, elfogadni nem tudom, mert egészen feleslegesnek látom azt. Feleslegesnek azért; mivel 1. Magát, tagjainak kevés száma miatt, a maga erejéből úgy sem tarthatja fenn. 2. Czélját, az általános nyugdíjintézet körében, ugyanazon egy nyugdíjintézet körében, ugyanazon egy kezelési eljárás mellett is jól megoldhatja. Hogy e különálló nyugdíj-intézet magát fennt nem tarthatja, azt elismeri a javaslat maga is, mely az egyetemes nyugdíj-intézet pénztárából vár évi 30,000 korona segélyt, Aztán kérdés még az is, vájjon az elszámolást követelő kormány mit szóland ez eljáráshoz ? Ez a maga inrencióinak megfelelöleg, rendeleteit betűszerinti értelemben veszi. A különálló nyugdíj-intézetnek azon célja pedig, hogy az ide átvett tagoknak — kivált a theol. tanároknak (a többiek gondolom úgy is csak a létszám szapoiítása végett számíttattak ide) — a lelkészekénél nagyobb összegű nyugdíjuk jegyen, ugyanazon kezelés mellett és ugyanazonegy kormányzás körében, a közös nyugdíj-intézetben is elérhető. Előttem ennek a külön tervezett nyugdíj-intézetnek egy kissé furcsa szine van. Azt kell ugyanis gondolnom, hogy talán feltételeztetett, miszerint az esetben, ha a tanárok a lelkészekkel egy nyugdíj-intézetben vannak ós a lelkészeknél nagyobb nyugdíjt kapnak, ezt a lelkészek meg találják irigyelni. Tehát el kell őket egymástól választani, s így az irigykedóstöl el van véve az alap. Pedig dehogy lesz elvonva. Ha irigykedni akarnánk, míg a lelkészi nyugdíj-intézet vagyonából a külön intézetre áttétetik bármely összegű segély, az irigykedésre mindig lenne jogunk. De hát minekünk eszünk ágában sincs az irigykedós, c-^ak tessék velünk szemben a jogszerűség álláspontjára helyezkedni. Ami bennünket bánt és bánthat, az, az ez eljárásból kibökkenö méltánytalanság, a lekicsinyelés, ami sérti nemcsak a lelkész személyét, de sértheti magát a külön nyugdíj-intézetet felállítani tervező egyházat is; mert akárki akárhogyan okoskodik is, az egyház sora papjain fordul meg; s ez nem lekicsinyelendő állapot. Am tessék, annak nyílt bevallása mellett, hogy a tanárok, a maguk nagyobb fizetése folytán s ez tegyób tanárokhoz is viszonyítva, csak nagyobb ós fizetésüknek teljesen megfelelő nyugdíjjal elégíthetők ki, a tervezett percentualís járulók helyett, a lelkészekékónt egységesen akár ketszeres, akár háromszoros nyugdtjösszeget biztosítani n&dk ; de kétszeres, vagy háromszoros befizetési kötelezettség alatt. Ök a befizetési kötelezettségeket — nagyobb fizetéseikből — könnyen teljesíthetik; a fenntartó testületek meg intelligens, belátó emberekből állanak, akik a fenntartói kötelezettségek felemelését bizonyosan megfogják szavazni. így a kétszeres vagy háromszoros nyugdíjösszeg elegendő ós a mi fő, jogszerű leend. De e jog, a 2—3-szoros nyugdíjbiztosítás joga, adassék meg mindenkinek a megfelelő fizetési kötelezettség terhe alatt; a fenntartói felemelt kötelezettség pedig sehol sem személyre, hanem mindenütt az álláshoz kötessék, hogy a nyugdíjintézet állandó viszonyokkal tudjon számolni. Ugyanazon eyy testületnek ugyanazon egy intézete tagjai között ne állíttassék fel egyenetlenségeket okozó rangfokozat. Mert bántók az oly intézkedések is, minők a külön nyugdíjintézet 13, 16, 23 §-aiban terveztetnek, nevezetesen a 13. §. azt mondja, hogy a lelkészből tanárrá lett egyénnek, lelkészi éveiből 4 számíttassók I egyenlőnek a külön nyugdijintózeti tagok 3 óvóvei ; a püspöki irodavezetők, katecheták, kántori minőség elnyerése előtti lelkészi évek pedig 3 5 évnek. Ugyan mirevaló a lelkészi állásoknak ilyen degradálása ? Mi lelkészek érezzük ugyan, hogy, ha tisztünknek minden igazságát betöltenénk is, csak haszontalan szolgák vagyunk ; mert csak azt cselekedtük, a mi kötelességünk. De hát amazok többet tesznek-e kötelességeiknél? S ugyan melyik állás lelket ölőbb s ennek folytán a testi erőt kimerítőbb ? az-e, a melyik az egyházi munka terén, a munka egy ágát szolgálja folytonost, vagy a melyiknek őrködő figyelme ós gondus munkássága az egész munkakört szolgálja, hogy mindenek ékesek ós jórendben legyenek? ! Melyik munka nehezebb, az-e, a melyik ex cathedra eszményt hirdet, vagy a melyik az eszmény megvalósítását szolgálja a gyakorlati életben az emberek között ós sokszor milyen emberek között? . . . Ne kicsinyeljük a lelkészi munkát szemben másokóval ; mert aki ezt teszi, arról azt kell állítanom, hogy annak fogalma sincs a hivatása érzetében lelkét gyötrő pásztornak munkaterhe telől. E bántó osztályozás helyett, lia már épen külön intézet állíttatnék fel, a szolgálati évek az átlépéseknél egyforma értékben számíttassanak. Bántó a 16. §-ba foglalt tervezet is, mely nem is tekintve a lelkészektől megkívánt 40 szolgálati évet a külön nyugdíj-intézet egy categoriájába vett tagok között is külömséget tesz ós mig a theo!, tanárnál 30 évi szolgálatot kíván addig a többinél 35 évit követel. I Minek felkelteni az irigykedóst. De ha e §. csak | felkelti, a 20. §. valósággal szítja azt, mely azt teri vezi, hogy a különnyugdíj-intózeti özvegynek a férj elhalta utáni kegyeleti félév jövedelmén „felül" adja a férj beszámítható fizetésének 50%-toliját ; mig a lelkészi nyugdíj-intézet 20. §-ának második kikezdóse szerint a lelkészi özvegy ellátásánál a díjazás, ha tag hivatalban állott, akkor a halálától számítandó fél év leteltét , . . követő hónap 1-sö napján veszi kezdetét. A 23. §. c. pontja alul (pedig tudom, hogy e I §. tartalma 'közszokás) meg ha tőlem függene, még | a papirost is kitépném, hogy nyoma se maradjon. Isten, ember előtt merem állítani : egy kis erkölcsi érzetem-erőm nekem is van; de ezt Krisztustól kaptam én és ezen a Krisztustól vett keresztyén erkölcsi alapon mondom : Nem képzelek oly apát, ki ezt a §-t megszavazni nyugodt lélekkel meri, s ha megtudja szavazni azt, az nem méltó arra, hogy Isten