Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-11-07 / 45. szám

19vx7 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 400 Jajdonát, az evangélikusoknak itóltók oda. Azonban nem sokáig maradhattak annak birtokában, mert Pozsony ismét a császár kezébe jutván, elvesztették azt. Végre is miután mindazok a kísérletek, amelyeknek célja volt egy meglévő kath. pozsonyi templomot evang. istentiszteleti célokra birtokba venni, nem sikerültek, a pozsonyi evangélikusok vezető köreiben azon merész és nehéz elhatározás eszméje merült fel, hogy a saját erejükből fognak egy új, tisztán evang. templomot épiteni. És küzdöttek! Semmi fenyegetés sem volt képes meggátolni vallásos lelkesültségüket. Valóban bámulatos ós elismeréssel kell hódolnunk az elődök vért, verejtéket és vagyont áldozó hitbuzgósága előtt, kiknek lángeszű tervezgetóse ós feltartózhatatlan cselekvő ereje egy közös forrásból, a tiszta, evangeliomszerü hitórzületböl fakadt! 1638-ban már állott a templom, december 18-án Wegelint Józsua, akkori pozsonyi evang. lelkész és esperes már megtarthatta benne hálaadó imáját a templom épites szerencsés befejezése alkalmából. II. Az első templom felépitósótől kezdődik a pozsonyi ev. egyház első virágzási korszaka. Az első templom bár 4—5000 hivő is volt együtt benne, csakhamar szük lett és így a pozsonyi evangélikusoknak a második templom megépítésére kellett gondolniok. A linci béke következtében nem gördült sok akadály az új templom felépítése elé. 1658. őszén a város főbírája Szégner András buzgólkodása következtében már tető alá került. Karácsony ünnepén szóltak Pozsonyban első-ízben ezen evang templom harangiai. Az öröm azonban, melyet az evang. harangok zúgása, mint a polgári jólét ós áldozatkészség, az evangeliumi hitbuzgalom ós elszánt bátorság kifejezője ország-világnak hirdetett, nem volt zavartalan. A protestantizmus elvi ellenfelei mindent hűségesen bejelentettek Bécsben. Megindúlt a küzdelem a pozsonyi evangélikusok részéről templomaik és iskolájuk megtartásáért, mely végre is az erőszak diadalával végződött, úgy azonban, hogy a pozsonyi evangélikusok szívós ós bátor ellenállásával kivívott dicsősége az utókor emlékezetében mindenkor fenn fog maradni. Az aknamunkát Szelepcsényi végezte. A templomokra ós iskoládra akarta tenni mindenekelőtt kezét. Mivel pedig látta, hogy a pozsonyi evangélikusok a király eugedelmóre hivatkoznak, melynek alapján bírhatják azokat, most már mindenáron arra törekedett, hogy ezen okiratokat megszerezze. Csellel ólt! Lakomára hívta az egyház felügyelőjét, Auer Ernőt. Ott voltak a kir. ítélőszék emberei, néhány püspök, a káptalan, a városi tanács, a várparancsnokság képviselői. A házigazda, valamint a vendégek is igen nyájasan viselkedtek Auerrel szemben ; ő volt az általános figyelem tárgya. Lakoma közben egyik áldomás a másikat követte, fogyott a tokaji ós a spanyol bor is, úgy, hogy Auer uramnak meg is ártott. Senki sem találta tehát feltűnőnek azt, hogy akadt két jó szívű úr Kábnáncsey kanonok ós Vattay városi tanácsos, akik az ingadozó járású inspectort a lakására kisérték, ahol megint igen természetes dolog volt, hogy a házigazda az érdeklődő vendégeknek megmutatott mindent, amit látni érdemes volt; többek közt az evang. templomokra vonatkozó királyi leveleket is. Mielőtt azonban ezeknek Kálmáncsay ós Vattay uramék jóvoltából lába kelhetett volna, berontottak a szobába a pozsonyi polgárok, kik az egész dolgot gyanús szemmel nézték ós maguk közé osztva el ae okmányokat, épen úgy, mint a templom kulcsokat, most már maguk őrizték. Éktelen haragra gerjedt erre Szelepcsényi. Sem a kulcsokat nem kaphatta meg, sem az okmányokat; a polgárok éjjel-nappal őrizték az iskolát ós a templomokat; még az asszonyokra is átragad az általános izgalom, ők is részt vesznek az őrködésben: Vattay városi tanácsost, aki éjnek idején kísérletet tett az iskola épületbe való behatolásra, megverik ós kidobják az iskolából. Minden fenyegetés hiába volt, a pozsonyi polgárság rendíthetlenül védte templomait ós iskoláját ós el volt tökélve, hogy csak az erőszaknak enged. Ez be is következett. Szelepcsényi előbb katonasággal szállta meg a várost, majd az evangélikusokat, mint felségsértőket a nagyszombati rendkívüli törvényszék elé idézte, ahol a legképtelenebb vádakkal állott elő. A Szelepcsényi szája-íze szerint összeállított törvényszék, sok huza-vona után végül is, mint gonosztevőket, felségsértőket elítélte őket, kik minden jogukat az élethez, vagyonukhoz ós a becsületükhöz elvesztették csak azért, mert hitükhöz ragaszkodtak. Az elvakult szenvedély, a hatalmi érdek ós a kapzsiság orgiái a sok idegen invásió alatt nem mondhatók ritkáknak Magyarországban; de hogy egy ember, mint Szelepcsényi, szerezte meg magának azt a szomorú dicsőséget, hogy a Castaldókkal, Caraffákkal, Kollonichokkal ós — Bathu khánnal egy sorban említsék, azt csakis a jezsuitizmus démoni hatalmának tulajdoníthatjuk. Az elitéltek bűzös börtönbe zárattak. Az evang. lelkész börtöne egy piszkos hely volt; hosszúsága 4 lépés, szélessége 3 lépés, Kis asztalka volt benne, mellette árnyékszék! Ámde a külföldi protestáns fejedelmek közbelépésére, bár ezek előtt is hamisan tüntették fel a tényállást, az ítéletet nem merték végrehajtani, a bebörtönzöttek pedig nem voltak hajlandók, a sok szenvedés dacára sem, aláírni oly tartalmú nyilatkozatot, amelyben templomaik ós iskolájukról lemondtak volna. A szomorú szerepet ekkor Kollonich vette kezébe. Az utolsó eszközt, a katonaságot használta végre fel. Az iskola és a templomok ajtajait feltörette és valósággal kiraboltatta, amennyiben a katonák templomi perselyt az ő parancsára feltörték ós a pénzt egymás közt elosztották. Mint egy századdal előbb Alba hg., úgy egyik hűséges tanítványa Kollonich is elmondhatta 1672-ben, hogy magyarországon minden csendes : a politikai zászlóvivők fejei porba hullottak, a számottevő közép nemesség legtöbbjei vasban, vagy kibujdosva Erdélybe, az itthon maradtak halálos rettegésben életükért, vagyonukért, családjaikért; haza, alkotmány, evang. vallás rongyokra tépve az orgiát ülő klerikális reakció kezében. Ilyen volt Magyarország állapota, amidőn Kollonich arra is elszánta magát, hogy az evang. templomokat katholikus rítus szerint újra felszenteltesse. Szept. 9-ón folyt le ezen hírhedt új templomszentelés. A rendkívüli törvényszék tagjainak jelenlétében Kollonich maga lépett a szószékre ós kezdett a lutheránusok ellen mennydörögni. Bekövetkezett ezután a gyászóvtízed. Az ev. lelkészei elűzetvén, sem nyilvános, sem magán istentiszteletre engedelmük nem volt. Templomaiktól, temetőjüktől megfosztva a kath. templomban mentek végbe keresztelóseik, esketóseik; halottjaikat kath. temetőben kath. lelkészek temették. A köznép tömegesen olvad bele a kath. egyház szervezetbe; ellen-