Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-10-31 / 44. szám

1907 EVANGELIKUS ORÁLLO 387 nát, 24 óv múlva (1884) elérte a 20,000-et ós az utolsó évben (1906) megközelítette a 40,000-et, amihez a megerősödött központi alapokból majdnem ugyanannyi járult, ugy, hogy a két forrás együttvéve tetemesen meghaladja a 70,000 koronát. Ennek megfelelően a fejenkénti átlag, mely az első évben 1 ós fól fillér körül mozgott, ma már tetemesen fölözi annak kétszeresét is. A haladás kétségtelen. Bizonyítákául annak, hogy a gyámintézet évről-évre mélyebbre bocsátja gyökereit hitsorsosaink szivébe, ami akkor, midőn az áldozatkészséget mindig többen ós többen veszik igénybe, mindenesetre örvendetes ós elismerósremóltó eredmény. Hála és áldás érette mindazon nemes sziveknek, kik ebben közreműködtek. Mindez azonban nem akadályozhat meg bennünket annak a kérdésnek fölvetésében, hogy az eredmény olyan-e, mellyel minden tekintetben megelégedhetünk ? És erre határozottan azt kell felelnünk, hogy nem. A 40 egyházmegye közül két egyházmegyében a fejenkinti gyűjtés fól filléren alul maradt, és ez két túlnyomólag tót anyanyelvű egyházmegye. A gyámt intézet mindig távol tartotta magát minden nemzeti. sógi viszálytól ós segélyezésében soha sem nézte az egyes egyházak nyelvét, csak azok szegénységét. Ehhez a nemes hagyományhoz fogunk ragaszkodni a jövőben is. Ha valahol, úgy itt követjük a tanítást, hogy kenyeret adunk oda, ahonnan kenyeret nem kaptunk. S ez adatot is csak azért hoztam fel most, hogy meggyőzzem nem magyarajku hitsorsosainkat arról, hogy a nemzetiségi viszályok elsősorban magát az egyházi érzést gyöngítik, mert közömbösséget támaszt a legnemesebb egyházi kötelességek iránt, s aminthogy a nemzeti torzsalkodás talán nem is egyéb, mint ezen egyházi közömbösség szomorú szülötte. Ma húsz esztendeje, midőn boldogult nagyérdemű elődömet iktatták be hivatalába, a gyámintózet egyik lángszavú apostola, ki akkor az egyházi elnöki széket foglalta el, akit mint a gyámintézetnek diszelnökét most is körünkben üdvözölhetünk, összehasonlító pillantást vetve a gyámintózet első 27 évi fejlődésére, szomorúan tüntette föl, hogy az egy• házak egy tizede még nem ismeri a gyámintózetet, hogy az akkori egyházak 8/io részében nem tartanak gyámintézeti istentiszteletet, hogy az egyházak föle csak a közpénztárból ad e célra ós nem többet, mint mennyire a küszöbén megjelenő kéregetönek szolgatisztességből adna s hogy az esperessógek többsége 3—8 forinttal, egy-egy kerület 10—20 frt adóhiányával véli a gyámintézeti célt előmozdítani. Ehhez a sötét képhez viszonyítva nagyon örvendetes a mai helyzet. 670 egyházból legfölebb 5 százalók nem adott az utolsó évben a gyámintózet javára; a kerületek úgyszólva kivétel nélkül, az esperessógek háromnegyed része gyűjti nagy eredménnyel az offertóriumot. Az adakozás általában jóval kedvezőbb, de még mindig nem kielégítő. Még nagyobb ellentóteket látunk az egyházaknál. Vannak nagy egyházaink, melyek fejenként fól filléren alul maradnak, sőt van igen nagy egyház, amelyben a fejenkénti átlag még Vio fi'lóren is alul marad. De viszont van vagy 30 egyházuk, melyekben a fejenkénti átlag meghaladja a 10 fillért; több, mint tiz olyan, melyben a fejenkénti átlag meghaladja a 20 fillért és van három olyan, melyben 50 fillérnél is több. És azok az egyházak, melyek a legnagyobb eredménnyel buzgólkodnak, nem mindig a gazdagabbak s vannak közöttük egyszer falusi községek is, de vannak lelkes vezetőik, akik a bennök lángoló tüzet át tndják ültetni híveik szívébe is. Még tizennégy egyházmegye marad fejenkint két filléren alul s ezek közt éppen vagyonosabb magyar ós német egyházak is. Azon egyházmegyék vSzáma, melyekben a lejenkinti eredmény megközelíti és meghaladja az öt fillért, alig több tiznél és ezek között ismét vannak szegényebbek is. — Hogy mit lehetne ezen a téren elérni, azt legjobban látjuk abból, hogy van olyan szegényebb egyes egyház is, melyben a fejenkinti eredmény meghaladja az 50 fillért, ami több mint tizenötszörössé a mai átlagnak. Azt hiszem, e helyről kötelességem a fény mellett az árnyat is feltüntetni. Igaz, sokat tettünk ós tesznek különösen egyesek, de még sokkal többet is kell tennünk, hogy eleinkhez méltók legyünk, kik nemcsak vagyonukkal, de vérükkel ós életükkkel is áldoztak egyházukért. Az üldözés elmúlt, de a ragaszkodásnak nem szabad elmúlnia soha. Semmi kétségem az iránt, hogy ha a multak keserüsógi újból testet öltenónek, egyházunk hívei mindenben méltók lennének őseikhez. Csakhogy a békesség nem azért adatott nekünk, hogy az alatt elpuhuljunk. A ragaszkodás ós buzgóság bizonnyal megvan bennünk, csak nem látjuk eléggé az erőfeszítés szükségét. Mutassunk tehát rá minden alkalommal a bajok ós hiányok sokaságára, a segély nélkülözhetetlen és halaszthatatlan voltára ós ébresszük a hívekben az összetartozandóság érzetét, hogy minél többen ós minél gyakrabban készséggel ós örömmel hordjuk össze filléreinket. Szándékosan használtam e szót — filléreket. Mert nem egyes adakozások nagyságától, hanem az adakozók nagy számától várom az áldást. Mindenki szívesen ad apránként és lassanként többet, mint egyszerre egy nagyobb összeget. Nemcsak azért, mert pillanatnyilag kevésbé terhes, hanem azért is, mert a nagy összeg bizonyos kényszerhelyzetet teremt a jövőre. Mint az apostol mondja : Irgalmasságot kell kérnünk ós nem áldozatot. Az adakozónak soha sem szabad éreznie, hogy jóságával vagy gyöngeségóvel visszaélnek, mert a pillanatnyi siker könynyen megboszúlja magát. A jótékonyságot mindig csak úgy szabad igénybe venni, hogy az adakozó ne féljen, ha újból könyörületessógóhez fordulnak. Aki máskép jár el, az a bibliai tál lencséért elpazarolja az örökséget. Igaz, hogy az ilyen gyűjtés fáradságosabb, de hasonlíthatatlanul gazdagabban fizet buzgóságunkért. A jótékonyság klaszikus hazájában, Angliában, ezen az úton szednek össza tmi fogalmainkhoz képest szédületes összegeket. A buzgóságban pedig ne hagyjuk magunkat megtántoríttatni semmi által. Lesznek talán, kik rá fognak mutatni az államsegélyre, mely jóval nagyobb összegekre megy, mint a mennyit ami szerény gyámintézetünk összegyűjt. Csakhogy ez a gyűjtés évről-évre nagyobb lehet ós nagyobb lesz is. Es attól meg épen ne tartsunk, hogy ezentúl nem lesz szegény egyházunk. A gyámintózetnek mindig meglesz a maga tere. És ha csakugyan nem lenne szegény egyházunk, mindig lesz szegény hitsorsosunk, akin segíteni elsősorban ami kötelességünk. Ha ón azt hihetném, hogy az államsegély valaha fölöslegessé tehetné egyházunkban az összetartást ós egymáshoz való ragaszkodást, akkor ma lemondanék róla. De ón ellenkezőleg azt hiszem, minél rendezettebb viszonyok közzé fog jutni az egyház, annál több működési tere lesz a gyámintózetnek, mert ki fog terjeszkedni olyan mezőkre is, melyekre ma még nem jut elég anyagi ós szellemi erőnk.