Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)
1907-10-17 / 42. szám
1907 EVANGELIKUS ORALLO 371 klerikális szellem, mely II. József császár türelmi politikájával sehogysem rokonszenvezett. Azt mondja a helytartótanács, hogy a szóbanforgó, vagyis a haranghasználatra vonatkozó kórdósben is ezt az elvet volna tanácsos alkalmazni, mely ily kérdésekben általán s máskor is zsír órmértókül szokott vétetni, s mely szerint mindig a türelmi parancs közzétételekor fennállott szólást vagyis az akkori gyakorlatot kellene irányadóúl tekinteni; annál is inkább, — folytatja a helytartótanács javaslata, — mert egy ezen elvnek megfelelő legfelsőbb elhatározás egyfelől nem sértené azon nem katholikus gyülekezeteket, melyek csupán most nyertek magán vallásgyakorlatot ós így a harangok használatát nem élvezik, másfelöl egyszer s mindenkorra „elejét venné azon körülményeskedóseknek, melyek a türelem igazi szellemének csak gátul szolgálnak." Ezen szép frázis után azonban nagy kegyesen kijelenti a javaslat azt, hogy azon gyülekezetek, melyek csak magán vallásgyakorlattal bírtak ugyan, de a türelmi parancs közzétételekor a haranghasználat bármily jogát élvezték, a harangoknak a katholikusokkal közös használátában továbbra is meghagyandók volnának. Hogy a helytartótanács javaslata korántsem elégíthette ki a protestánsok jogos érdekeit ós távolról sem júttatta érvényre a türelmi politika azon igazi szellemét (den wahren Geist der Toleranz), melyről a rendelet beszél, — az kétségtelen. Mert hiszen, amily kevés lehetett ezen magán vallásgyakorlattal bíró gyülekezetek száma, melyek a türelmi rendelet hatályba léptekor az addig fennállott jogrend ellenére még a türelmi rendelettel sem engedélyezett haranghasználat élvezetében voltak s abban a javaslat szerint megmaradtak volna, ép oly szán,osan lehettek azon gyülekezetek, melyek a türelmi rendelet hatálybalépte idejében a korábbi türelmetlen évtizedek, illetve század alatti elnyomás folytán törvényes jogaik ellenére meg voltak fosztva a harangok használatától s melyeknek a harangok visszaszerzése, vagy közös használhatása esetleg kárpótlás adása iránti jogos törekvéseik a helytartótanács javaslatának elfogadása esetén — mely egyébként ezen igényekről bölcsen hallgatott — végleg megszüntettettek volna. S az sem szenvedhet kétséget, hogy az a felfogás, mely a türelmi rendelet közzétételekor fennállott gyakorlatnak feltótlenül kötelező orejét hirdette, semmiképen sem volt összeegyeztethető azzal a türelmi rendelettel, mely túlnyomó részében a protestánsok elnyomására kialakúlt törvénytelen gyakorlat és szokások ellen irányúit. Észrevette mindezt a m. kir. udvari kancellária, melynek kezén át a helytartótanács felterjesztése a császárhoz juttatandó volt. S azért, mint a császár intencióit kétségkívül jobban ismerő s a császár hatalmát is tán jobban érző hivatal, szükségesnek látta az ügyre vonatkozó előterjesztésében, a helytartótanács által hangoztatott usus elvét helyesebb oldaláról megvilágítva oly értelmezéssel előre bocsátani, hogy ezen alapelv szerint a protestánsok mindazon joyolt élvezetében meghagyandók voltak, melyeknek birtokában a türelmes rendelet életbeléptekor találtattak. Mely értelmezésben pedig hallgatólag bent foglaltatott az, hogy az usus nem szentesítette egyszersmind azon jogtalanságokat is, melyek a jelzett időben a protestánsok sérelmére fennállottak, s melyeket a helytartótanács — mint jelezve volt — jónak látott észre nem venni. S ezért a kancellária már kiegészíti a helytartótanács javaslatát azzal, hogy azon protestáns gyülekezeteknek, melyek a katholikus kezekben levő harangok költségeihez bebizonyíthatólag hozzájárúltak : vagy téríttessenek vissza az illető összegek, vagy engedtessék meg a harangok közös használata. Odáig azonban már a kancellária sem mehetett el, hogy a haranghasználatnak a protestánsok javára való feltótlen ós általános biztosítását javasolhassa a császárnak ; mert hiszen a türelmi rendelet, mely a magán vallásgyakorlatra engedélyezett templomok egyik ismérvéül írta elő azt, hogy azok torony- ós harang nélküliek legyenek, e tekintetben akadályúl szolgált. Szerencsére azonban a kancellária felterjesztése legalább utalt a türelmi rendeletre s megjegyezte azt, hogy a magán vallásgyakorlattal biró protestáns gyülekezetek a harangok használatától ezen rendelet értelmében továbbra is elzárva maradnak. Mert ezen megjegyzés nyilván felkelthette, vagy legalább is megerősítette a császárban azt a tudatot, hogy türelmi politikája a harangok használata terén fejlesztésre szorúl, S ezért a császár nem is fogadta el változatlanul a kancellária előterjesztését, hanem visszaküldte azt a következő megjegyzés kíséretében: „ Glocken sind gemacht um zu rufen, oder den Leuten ein Zeichen zu geben, da zum ein solches Zeichengeben oder zusammen rufen für die Protestanten eben so wie für die Katliolieken in grösseren Ortschaften nothwendig ist, so hat die nähmliche Glocke indistinctive auch für beide zu dienen." (Vagyis: a harangok arra valók, hogy azokkal az embereket összehívják ós nekik jelt adjanak, s minthogy ily összehozásra és jeladásra a protestánsoknál nagyobb helységekben ep oly szükségük van, mint a katholikusoknak ezért a harangok minden megkülönböztetés nélkül mindkét, felekezetnek szolgálatára álljanak.) Ez a császári kijelentés azután meg is hozta a türelem igazi szellemének megfelelő döntést, s miután a kancellária újabbi előterjesztésében előadta a főelveket, azoknak a császár részéről némi kiegészítés kapcsán törtónt elfogadása után, végre megjelent a bevezető sorokban említett azon rendelet, melyet a helytartó tanács a kancellária által hat pontba foglalt szöveg alapján kibocsátott, s mely kivétel nélkül minden protestáns gyülekezet részére biztosította a szabad haranghasználat jogát. B E L É L E T. Válasz a „Jogi kérdésre." Az „Evangelikus Őrálló" f. óvi aug. 29-iki 35. számában „egy jogi kérdés 1 4 vettetett fel, melyre választ kór a „kérdező." A kérdés egy hivány-ügyre vonatkozik. A dunáninneni egyházkerület egy néhány szótöbbséggel megválasztott lelkésze részére a választó- közgyűlésen elnöklő főesperes elmúlasztotta a hiványnak a szabályrendelet által előírt kiadatását ós ottani megerősítését. A felebbezésre szánt 15 napi idő letelt s a megválasztott lelkésznek hivány nem adatott ki. Maga a hívány az elhunyt lelkész halála után változást szenvedvén, az megerősítés végett az esp. közgyűlés elé került jóváhagyás végett; az esp. közgyűlés annak két pontjához nem járult hozzá, jóvá nem hagyta. Az egyházban a választásnál keletkezett két párt áll szemben s a hiványnak utólagos aláírását megtagadja.
