Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-10-03 / 40. szám

'349 EV

rANGELIKUS ŐKÁLLÓ 1907 rlozatkészségéből. Ezt a számítást nem tartom elég reálisnak. Intézményeinknek minden anyagi ereje annyira le van foglalva, hogy ezreket évenként a jelzett célra nem fordítha\ Vessünk csak egy pillantást számadásaikba s látni fogjuk, hogy minden fillérnek milyen ügyesen meg van állapítva a hovafordításának helye. És híveink áldozatkészsége? A mai korban, mikor mindenkire mondható — „még az ág is húzza" — végtelen nagy rábeszélő képesség szükséges ahhoz és a cél nemes voitát, valamint célirányosságát teljesen meggyőzően kell feltárni, hogy adakozásra birja az egyes ev. hivőt. Célunk megvalósításánál pedig mégis csak erre a forrásra lehet számítani ; de éppen ezért nem szabad oly tervezettel az adakozók elé lépni, melynek költségvetésétől visszariad azon meggyőződéssel, hogy néhány fillére úgy sem használ sokat, hanem csak a nagy áldozatok. Arvaháznak alapítása és fenntartása pedig igen nagy költséggel jár. Evang. egyházunk azon a helytelen felfogáson indúl ki, hogy ha már valamit alkotunk, legyen méltó egyházunk méltóságához. A szerénységet, egyszerűséget már nem akarja ismerni. Mindenben a nagyszerűséget akarja egyszerre létrehozni Ha el lesz határozva árvaház emelése, az egyházunk mai gondolkodása szerint bizonnyal csak „a kor követelményeinek megfelelő impozáns épület és fényes berendezés" lehet. Kell hozzá az intézet ügyeit vezető felügyelő — jó fizetéssel, mert szerény fizetéssel megfelelő megbízható egyén nem vállalkozik e terhes és felelőségteljes állásra. Kellenek jó tanítók, tanítónők, szakácsné, szolgák; gondoskodni kell ezek díjazásáról, korpótlékáról, nyugdíjáról és hol van még a gyermekek egyenruházata, ellátása, intézeti ünnepségek, stb. stb. és az elmaradhatatlan „árvaházi bizottság" íuvars napi-díjaival? Olyan moloch volna ez megint, amelynek éhes gyomrát alig lehetne kielégíteni. És ha végre mégis megcsináljuk erőnket meghaladó nagy áldozatokkal, nagyobbszerűt aligha létesíthetnénk, mint a bpesti protestáns árvaház, amely a mai nap, 62628 kor. évi kiadással tart el 130 növendéket; hát a többi ezer árváról ne gondoskodjunk-e? De eltekintve ettől, más szempontból sem ajánlatos árváinknak árvaházzal való gondozása. Helyteleníti ezt a protestáns egyháznak reformáció-korabeli és az újabb paedagogusok által elismert azon elve, hogy a kasztszerű nevelés hátrányos az egyén szabad fejlődésére. Hogy eddig nem voltak — és csak újabban keletKeznek — kolostorszerű bentlakásos prot. intézeteink, az csak arról tesz bizonyságot, hogy míg egyfelől érezték elődeink a tömegnevelés hátrányait, más íelől belátva újabban ev. növendékeink egyházias nevelésének szükségét, nem tudnak más módot a cél elérésére, mint a róm. kath. egyház szellemének megfelelő kasztszerű nevelést. Nem helyes a gyermekeknek együttes nevelése, együtt tartása, folyton egymással érintkeztetése azért sem, mert ez megboszúlja magát a szellemi oktatás mellett különösen az erkölcsi nevelésen. És nem hiszem, hogy az egyház szempontjából célirányos volna az ily nevelés. A gyermekek itt csak az egyház áldásaival ismerkednek, vájjon az ev. egyház tagjainak kötelességeit innen kikerülve szivükben magukkal viszik-e ? Végül pedig azért tartom céltévesztettnek az árvákról árvaházban neveléssel gondoskodását, mert nem érjük el azt, aminek a főcélnak kell lennie : a családias életet, nem pótoljuk nekik a szülőket, azt az Istentől nyert legszebb íöldi intézményt, mely az élet kietlen sivatagján az a kellemes oázis, hol az ember felüdül és földi boldogságának igazi gyönyöreit élvezi. (Vége köv.) EGYETEMES NYUGDÍJINTÉZET. Az egyetemes nyugdíjintézet revíziójához. Az egyetemes nyugdíj-intézet ügyvivőjének köszönetünket nyilváníthatjuk, hogy a kérdőíven jelezte azokat az irányokat, melyek szerint az egyetemes nyugdíj-intézet revíziója keresztülvihető. Helyesebb ez eljárás, mintha bevégzett dolgot állított volna elénk, melyhez való hozzászólásunk nem lendített volna már semmit. Én nem döbbentem meg rajta, mint Gálik testvérem, sőt örültem neki, mert megadta a módot, hogy betekintsünk a műhelybe s lássuk, mi készülhet oda benn az összehordott nyers anyagból, fa-kanapó vagy kényelmes díván. Most már megindulhat a verseny a két irány hívei között, érvet érvre halmozván egyik vagy másik irány mellett vagy ellene, hogy így kialakúljon a többség. A Magyar Szóban bőven olvashattunk a ref. testvérek nyugdíjintézetéről és az ellene felmerült véleményekről, melyek szerintem azon okból származtak, hogy a papság a hangzatos, fizetés szerinti nyugdíj-igényből származó elviselhetetlen teherről előre kellőleg tájékoztatva nem volt. Mi, mivel az irányok előre tudtunkra vannak adva, e hibába nem eshetünk. Szükséges tehát, hogy mindkét irány hívei kifejtsók egész terjedelmükben érveiket s így iparkodjanak egymást meggyőzni irányuknak üdvös voltáról. Különösen szükséges ez azok részéről, kik a fizetés nagysága szerint óhajtják a nyugdíj-igónyt megállapíttatni, mert itt bizonytalan teherrel ós nyugdíj-igénnyel állunk szemben. Ezek mutassák ki, hogy minő nagy lenne az óvi teher, s a szolgálati évek szerint mikóp emelkednék az óvi nyugdíj-összeg. Én most még az egyenlő óvi teher ós egyenlő nyugdíj-igény híve vagyok, mert ezt tisztán látom, de ha a kétszerkettő bizonyosságával meggyőznek arról, hogy a fizetésszerinti befizetés az ő terhével nem nyom agyon sem engem, sem egyházközségemet, sem az egyetemes egyháztól e címen nem von el a jelenben túlnagy