Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)
1907-09-26 / 39. szám
'342 EV rANGELIKUS ŐKÁLLÓ 1907 jelent érdeklődő közönséget is, mely tanúja kíván lenni tanácskozásainknak ós evangóliomi küzdő egyházunk javára hozandó határozatainknak. Már a tegnap esti értekezleten felvetett kérdések fontossága jelzi, hogy az idei egyházkerületi közgyűlésünk tárgyai iránt élénkebb az érdeklődés, fokozottabb a várakozás, mint volt a legközelebbi üléseken. És ez természetes. A szemünk előtt hullámzó társadalmi, politikai ós egyházi mozgalom napi jelenségei mindenkiben azt a meggyőződóst érlelték meg, hogy a régi közszellem megbomlott, hogy a társadalomnak és irodalomnak forrongásában egy új világnózlet akar kialakúlni, mely hivatva lenne átleremteni az egész emberiséget. Azok az eszmék, melyek egykor — nem is nagyon régen — lelkesedést nyújtottak a szívekben, ma a nóptömegben többé visszhangra nem találnak. A haza, melynek eszményi képét és reális becsét költőink varázs-szavakkal festették előttünk, melyről ismert Szózatunk halhatatlan költőjével együtt mi is azt szoktuk énekelni, hogy a nagy világon e kívül nincsen számunkra hely ; hogy itt élnünk, halnunk kell: ma már nem bírja magához kötni a haza fiait. Százezrivel szakadnak el kebléről ós áradatként sietnek új hazát keresni túl a tengeren. A nemzet eszméje eltorzítva ellenkezésbe kerül a humanismussal, mely alapját képezte a keresztyónségnek; most elvesztvén a szeretet összeforrasztó erejét, faji gyűlöletté ós meddő nyelvi torzsalkodássá fajult. Az egyház, a vallás eszméi, melyekért apáink vért ós életet áldoztak, kopott ruhaként elvettetnek vagy olcsóbbért elcseróltetnek. Mintha az evangóliom teljesen elvesztette volna üdvözítő hatását a lelkekre. Szóval: számtalan szomorú jelenség azt mutatja, hogy az új század hajnalán új eszmék, új tanok és új vágyak foglalják el az emberek szívót és értelmét, hogy egészen új világnózlet van alakulóban. Pedig az emberiség története azt bizonyítja, hogy a vallás és egyház, a haza ós nemzet eszméi iránti lelkesedós évezredek óta áldásos hatású volt az emberiségre. Ezek az eszmék emelték ki az embereket a vadságból és testi-lelki nyomorúságból. Ezek erősítették meg a társadalmi erényeket; a testvéri szeretetet, az összetartást, az elvhüsóget ; a hitet az Istenben ós reményt a jónak ós igaznak diadalában. És ha azt látjuk, hogy most ezek az eszmék, ezek az erények elvesztették varázsukat, hogy az emberek új ideálokat keresnek; akkor annak mólyen fekvő okainak kell lenniök, amelyeket itt egyenként elszámlál ni alig lehetne. Annyi bizonyos, hogy nem az eszmék tartalmában, hanem azok helytelen felfogásában és alkalmazásában van a íöhiba. Ami a vallást illeti, tudjuk hogy ez általában az ember szellemi ós erkölcsi életének leghatalmasabb, legjelentékenyebb nyilvánulása, mely az őskor homályától kezdve a legújabb műveltség világosságáig mindenkor nagy ós nemesítő hatást gyakorolt az emberi nem fejlődésére. Krisztusnak világtörténelmi nagy jelentősége meghatározza a keresztyénség történelmi fontosságát. Ez pedig azt mutatja, hogy az emberi szellem fejlődése mindig lépést tartott a vallási örök igazságok helyesebb ós tisztább felfogásával. Es mi volt az, ami az emberi szellem egységes ós békés fejlődésének útját megzavarta? Semmi egyéb, mint az emberi gőg, a türelmetlenség, az ezzel járó zsarnokság, mely a középkorban a hatalom tudatában isteni tekintélyt bitorolt s ezzel megsértette az emberi móltóságot ós a testvériséget ; megölte a lelkiismeret szabadságát. A reformátorok ugyan megtörték az emberi szellem szabadságának zsarnokait; de nem szüntették meg a hatalommal való visszaéléseket. Az emberi gyarlóság okozza, hogy az emberek sem szabadságukkal, sem jogaikkal nem tudnak okosan élni. Ebből a gyarlóságból következik a legtöbb baj e világon. Az emberek lelkesednek a szabadságért, küzdenek a jogokért: de mikor ezeket megszerezték, akkor megfeledkeznek a szabadsággal ós jogokkal járó kötelességekről! Az önimádás ós a hatalomnak mértéktelen szeretete teremti a zsarnokokat, úgy a társadalomban, mint az államokban ós az egyházakban is. Ez hajtja a hatalmasokat a gyengék elnyomására, a szegények kizsákmányolására ós termószetadta jogaiknak ós szabadságaiknak megsemmisítésére. Fájdalom, mi magyarhoni protestánsok tapasztalásból ismerjük ennek a szomorú jelenségnek históriáját. Apáink hosszú, véres ós kegyetlen háborúkban nagynehezen kivívták vallásgyakorlatuknak szabadságát, önkormányzatuknak ós fpjlödhetósüknek ösjogát. Királyilag szentesített törvények biztosítják papíron a jogegyenlőséget ós a viszonosságot; de a középkori hatalom bálványa még mindig érezteti erejét az ő hatósága alól felszabadult keresztyének elnyomásában. Valóban mólyen elszomorító jelenség, hogy hazánkban a tökéletes jogegyenlőséget ós viszonosságot biztosító 1848 : XX. t.-c. egy félszázad lefolyása után még ma sincs végrehajtva ! Sőt azt kell tapasztalnunk, hogy a józan hazafisággal, az osztó igazsággal, sőt a kereszténység szellemével is ellentétben, a csupán többségére ós hatalmára támaszkodó hazai katholicizmus a mi anyagi bajainkról, népünk túlságos megadóztatásáról hallani sem akar. Sőt vérszemet kapva bizonyos törvényhozási becsempészés sikerétől, Jelszóvá tette: „a katholicizmus restaurálását! " Oh, mólyen tisztelt közgyűlés ! mi tudjuk, mit jelent ez az ominosus jelszó. Háromszáz esztendőnek gyásztörtónete ós apáinknak kibeszélhetetlen szenvedése megtanított bennünket erre ! Azonban ne méltóztassanak szavaimat félreérteni. Nekem nincs okom kárhoztatni az úgynevezett kath. nagygyűlések, kongresszusok által megindított nagy társadalmi mozgalmat, mely kétségtelenül arra törekszik, hogy a beszédem elején említett megbomlott közszellemet biztosabb és józanabb mederbe terelje. Sőt ellenkezőleg: készséggel elismerem ós bámulom azt a lelkesedóst, melyet ez irányban fel tudtak kelteni azon nemes célból, hogy a hitbuzgóságot felélesszék ós a társadalomban mutatkozó bajokat mérsékelhessék. E részben inkább azt óhajtanám : bár követnők őket mi is az igazi vallásosság, az igazi egyháziasság ós a — nemes cselekedetekben nyilvánúló — valódi hazafiság terjesztésében! Ami engem ós, azt hiszem, minden öntudatos protestáns embert mély aggodalomba ejtett, az, hogy az 1848: XX. t.-cikk szellemével ós betűjével homlokegyenest ellenkező tettek mutatkoznak, hogy sérelmeink ijesztő módon szaporodnak, hogy úgy a közigazgatási, mint igazságszolgáltatási állami közegek szemet húny va újabb törvényeink rendelkezései felett, holmi régi elavúlt törvények ós kánoni vizitációk
