Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-01-24 / 4. szám

29 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 190? II. Rupprecht Tassilo felebbezésének indokai: Megsemmisítendő a határozat az előző eljárással együtt, mert panaszlók eddigi álláspontjuktól eltérve az utolsó tárgyaláskor úrbéri viszonyon alapuló szolgáltatásnak minősítik a követelt fajárandóságot, a minek azt véghatározatában a tekintetes Főszolgabíró úr is minősíti, már pedig úrbéri viszonyon alapuló szolgáltatások nem hajthatók be közigazgatási úton még akkor sem, ha maga a jogalap nem vitás, pláne akkor nem, midőn ezen jogalap maga a legnagyobbb mértékben vitás és panaszlók nem csak hogy nem bizonyították, hanem még valószínűvé sem tették, hogy a földesúr az úrbéri rendezéskor arra lett kötelezve, hogy a katholikus papot és tanítót megillető erdőhasználat fejében évenként ennyi meg ennyi fát kiszolgáltasson. Az 1871. évi 53. t.-c. 87. §-a szerint mindazon tárgyakra nézve, a melyekről ez a törvény 31. és 33. §-ában szabályozott, tehát a lelkészi és tanítói failletményre nézve is a bíróságok határoznak, sőt a nem vitás úri szolgáltatások hátralékainak behajtása is birói útra tartozik. A törvény nem világos szavaiból kétségtelen, hogy a főszolgabíró úr törvényt sértett, midőn ezen tisztán magánjogi ügyben bíráskodott és marasztaló határozatot hozott.. Érdemben is alaptalan a marasztaló határozat, mert: 1. A canonica visitatió a Curia 1880. évi dec. 4-én kelt 31. számú döntvénye szerint még párbér kérdésekben, tehát egyházi természetű szolgáltatásoknál sem képez alapot arra nézve, hogy az abban történt feljegyzések a párbér dologi teher minőségét megállapítsák, annál kevésbbé képezhet alapot a canonia visitatió valamely úrbéri viszonyból keletkezett tartozás keletkezésére vagy fennállására. Az utóbbi tartozások az úrbéri rendezéskor létrejött egyezséggel vagy ítélettel bizonyítandók. 2. Az a körülmény, hogy az én jogelődeim a kérdéses fajárandóságot állítólag 51 éven át kiszolgáltatták, még korántsem bizonyítja, hogy ezen kötelezettséget az uradalmat terhelő dologi tehernek tekintették. Az ő tényiik és az ő nézetük különben engem nem kötelez, mert én nem vagyok nekik örökösük és a mikor én a birtokot vettem, azt tehermentesen vettem. Párbérről, a mely csak a jobbágyoktól fizettetik, nem lehetvén szó, kegyurasági teherről sem — ilyet legalább eddig nem emlegettek — csakis az úrbéri viszonyból kifolyó faizás lehetne a vitatott jog alapja, ám de hogy ilyen fenforogna, azt a panaszlottak mivel sem bizonyították. 3. Semmi közöm hozzá, mit kötelesek az uradalomban alkalmazott cselédek papjuknak és tanítójuknak fizetni. Ha ők a katholikus egyház szolgálatait igénybe veszik, jogos és igazságos, hogy a pap és tanító eltartásához hozzájáruljanak. Tessék reájuk egyházi adót kivetni, úgy a mint ezt a protestáns egyházak teszik; de ne tessék a földesurat kötelezni akarni arra, hogy ő cselédjei vallásbeli szükségletei költségeit sajátjából fedezze. A mai jog szerint a gazda és a cseléd közötti viszonyt a köztük kötött szolgálati szerződés szabályozza. A cselédeimmel kötött szolgálati szerződések egyikében sincs felvéve az a kötelezettség, hogy én cselédeimnek papot vagy kántort tartsak. A tekintetes Főszolgabíró úr igen patriarchalis középkori felfogásnak hódol ezen kérdésben, de hogy ez a felfogás merően ellenkezik a modern jogrenddel, az bizonyításra nem szorul. Azt mondja a sérelmes véghatározat, hogy a kath. pap és tanító részére az úrbéri elkülönítéskor, a mint ez köztudomású (?), erdőrész ki nem hasíttatott. Tagadom, hogy ez így van, és tagadom, hogy ez köztudomású. Ezen állítást talán nem köztudomással, hanem az úrbéri rendezési iratokkal kellene bizonyítani. És kérdem, ha ez bebizonyíttatnék, pótolható-e az akkori mulasztás még mai napság, midőn a törvény szerint úrbéri rendezési ügyekben nincs helye perújításnak. De annak az elbírálása, hogy mi következménye lenne a fajárandóság érvényesítése körül elkövetett mulasztásnak, csakis a bíróságra tartozik és a közigazgatósági hatóság ebbe semmiképen bele nem avatkozhatik. 4. Tudomásul veszem, hogy a Főszolgabíró úr is azt állapítja meg, hogy a követelt fajárandóság sem nem stóla, sem párbérszolgáltatás, de azt nem fogadhatom el, hogy ezekről eltérő egyéb egyházi jellegű szolgáltatás. Ilyen, a mi prot. földesurat a kath. egyházzal szemben terhelné, egyszerűen nem létezik, egyházi jellegű szolgáltatást a pap és kántor csak saját hívétől követelhet. Más volna az, ha a panaszlóknak sikerülne bizonyítani, hogy a követelés az úrbéri viszonyból folyik, és hogy annak még ma is érvényben fennálló kifolyása. Ezt azonban a panaszlottak nem bizonyították, és ha bizonyítanák is, a jogkérdések eldöntése a bíróságok hatásköréhez tartozik. Az, hogy a pap és kántor rövidséget szenvednének, ha ezen jövedelemtől elesnének, nem érv a mellett, hogy én, a prot. ember köteleztessem a fizetésre. Azt hiszem, ezen jövedelem fogyatkozásért a kárpótlás kötelessége első sorban a kath. híveket terheli. Csak legyünk méltányosak! Ha a prot. földesúr meghal, vagy birtoka idegen kézbe kerül és ennek folytán kis eklézsiája néhány száz korona jövedelemtől elesik, hát bizony a szegény híveknek kell összetenni a garasokat, hogy a jödedelemben mutatkozó hiányt pótoljuk és eszök ágában sem jut, sem nekik, sem a tekintetes Főszolgabíró úrnak a katholikus új földesurat arra kötelezni, hogy ő pótolja a hiányt. Folyton emlegetjük az 1848-at. Hivatkozunk arra, hogy az alkolmányunk alapja, melyből nem engedünk egy jottat sem. Nos hát az 1848. évi XX. t.-c. 2. §-a ünnepélyesen kimondotta a vallásfelekezetek közötti teljes egyenlőség és viszonosság nagy elvét, hát miért nem alkalmazza azt Veszprém vármegye zirci járásának hazafias szolgabirája ? III. 20229/905. Veszprém vármegye alispánjától. Rupprecht Tassilo pénzeskuti birtokos felebbezése a zirci járás főszolgabírójának a lókuti rk. plébános és kántor részéről követelt fajárandóság ügyében 4884/905. szám alatt hozott véghatározat ellen. Véghatározat. Rupprecht Tassilo városhodászi lakosnak a zirci főszolgabíró 4484. 1905. számú véghatározata ellen benyújtott felebbezését elutasítom s a felebbezett véghatározatot felhozott indokaiból jóváhagyom annyival is inkább, mert a valóságnak meg nem felel felebbezőnek a felebbezés indokaiban felhozott állítása, hogy panaszlók a fajárandóságot úrbéri viszonyokon alapuló szolgáltatás jogcímén követelték volna, miután azt Ők is világosan az egyházlátoqatási jegyzőkönyvbe felvett kötelezettség s ennek 51 éven keresztül a kötelezett uradalom tulajdonosai által ellentmondás nélkül és szakadatlanul történt és igazolt teljesítéséből folyó elismerés alapján követelték, s az előzetes tárgyalások során felhozott azon teljesen valószínű, de a kérdés elbírálásánál épen nem úgy döntő s a határozat hozatalánál figyelembe nem is vett állítás, hogy az uradalomnak a papi és tanítói failletőség kiszolgáltatására vonatkozó kötelezettsége a birtokelkülönítés alkalmával érvényesített úrbéri viszonyokon alapult, csak annak felvilágosítására hozatott fel és szolgált, hogy minő úton