Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-08-15 / 33. szám

19U7 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 267 körülmények között a kívánt hatás nagyon valószínű. Sőt bizonyosra vehető. Kell-e még több jelenségre mutatnunk, mely a klerikal izmusnak tervszerű harcát és merész előnyomúlását, s ezzel szemben a protestantizmusnak tehetetlen vergődését és megalázása! hirdeti! ? Hol vannak azok az új Bethlenek, Kákóoziak és Thökölyiek, akik a jelenkor Pázmányainak útjába állanának? Sehol; szemünk hiába keresi őket! Kölcsey nekünk írta: Más faj állott a kihunyt helyére: Gyenge fővel, romlott, szívtelen! y• y• (Folyt, köv ) Papi kongrua. Sokan szóltak már erről. S leginkább olyanok, akiknek, meghiszem, talán fájhat is a fejük, de mégsem egészen gyógyíthatatlanúl, ha késik is, ha elmarad is az a csalóka, messze fönnlebegő reménynek fölcsapott, örökké csak esengett-sovárgott kongrua a 2400 koronás fizetésemelés ós korpótlók alakjában. Oak azok nem igen, vagy tán egyáltalán nem szóltak e kérdéshez, akik elsősorban érdekeltek, A kopott, nyomorgó, magukat a forgalmas ós lázasan haladó világ országútján lökdösötteknek, fólrelökötteknek, le- és elnyomottaknak érző szegény páriák, akarom mondani, prot. papok, akik a Jerikóból vezető úton nyugodt lélekkel és biztos léptekkel fölfelé a dicső Jeruzsálembe igyekvők szemében amennyire anyagilag, épen annyira, sőt még jobban szellemileg szegénynek festenek szinte a lenézésig, sőt — nem merem mondani — a megvetésig ! . , . Akik várják ama Samaritanust. Ezek, az útszélen porlepte, szürke támolygók szólni nem mernek, csak tótlenül nézegetnek a felsőbb taktika, magasabb politika, számítás stb. ingadozó szólfúvása sodró irányában; s ha szólnának, avagy szólni próbálkoznak is: szavokat, a gyönge szókat elkapja ez a szél, amelynek eredete ós sodróereje, mint valami rejtelmes vis maior, előttük ismeretlen és tőlük nemcsak teljesen független, hanem ők függvén tőle teljesen, magával is sodorhatja őket! . . . Ellenállni alig állnak ellent, félvén, nehogy még azt a fekete ós száraz falatot is kiejtsék szájokból, vagy az itt-ott foltra, rongy-tatarozásra, nyomor-takargatásra, innen-onnan kapadozott segélyalamízsnácskákat kiszalasszák kezükből, amelyekhez az élet versengő ós alkudozó vásárján tán erkölcsi áldozattal is, de mindenesetre nagy kín-keservvel jutának s amelyeknek keserves birtoklása ós birtokban megtartása is a szerencsésebbek részéről kitüntető kegyként veendő!... Pedig, ha ezeknek ajkai nyílnának meg ós megnyílnának mind s kiáltanának szívük mélyéből: kevés hang volna elég, hogy meghallja döbbenő csodálkozással az egyetemes egyház, az egész Magyarország ós megrezzentse a szegény páriák nyomoráról látszólagos tájékozással csak beszélő, de valójában távolról nem tájékozott, önzetlen, vezető férfiak nemesen érző szívót ós rögtönös készségre sarkalja a jó akaratot, oly készségre, meiy éj-napot nem ismerő fáradalommat zörgetne ott, ahol kell már egyszer nyílnia az erősen zárva tartott kapúknak ! . . . De hallgatnak szegények ; ós mindenki azt hiszi, hogy jól van úgy, ahogy van ! Politizáljunk ós taktizáljunk tovább ! Örüljünk és örüljenek a szegény ördögök annak is, hogy az egyházon ós a nyugdíjintézeten immáron segítve van. Nyugtassa meg őket a remény, hogy majd kapnak jobb nyugdíjat, mikor már nyugodni se tudnak; vagy végkép elnyúgosznak és akkor sopánkodásukkal senkinek sem kellemetlenkednek ós nem lábatlankodnak. Hisz előbbvaló az egyház, mint az egyén; előbbvaló a gépezet, mint a gépészek ; az élő, mini a haldoklók. Csak álljon az egyház ! Veszhet az egyén (ós annak családja), ha sok is, csak egyén az mind, számuk bár százakra menjen is ós családjuk ezerekre . , . ha rajtuk fordul is meg az egyház s ha tán megérzi is az az egyház hiáuyukat, — mindegy: van egyén elég! Veszhet, van miből ! Ha pedig az egyház pusztúlna miattuk, majd fordíthatunk a soron akkor! . . . Epen ez az, ami sohasem fogja megnyúgtatni a szegény tengődő papságot ós annak Őszinte jóakaróit. Ok teljesen megfordítva okoskodnak. Erre kényszeríti őket a szükség és a tények benső igazságai Kérlelhetetlen rigorázítással választják külön az egyént és az egyház intézményét. Mintha az egyén nem is tartoznék az intézményhez. Mintha az egyén nem is léteznék abban az intézményben. Mintha az az intézmény fönnállhatna egyén nélkül. Mintha elsősorban nem is ők élnének ós működnének annak körén belül. Mintha nem is ők volnának elsősorban azok, akik erősítgetik az intézmény alapjait ós tatarozgatva az épületet, biztosítják annak fennállását ! Az egyház élőközösség, eleven organizmus. Az egyént, mint tagot ez ólőorganizmusból kiszakítani nem szabad. Legkevésbé a legelső ós legelevenebb tevékenységre hívatott tagot, a lególetreképesebb szervet : a lelkészt! Hiába gyógyítgatjuk az organizmus egészét, ha elhanyagoljuk azt a fő-fő szervet, melyen az egész organizmus élete megfordul: csak beteg marad az a szervezet és satnyái tovább! . . . A lelkészen áll, vagy esik az egyház ! Lelkész nélkül nincs egyház ! Elvben igen, de gyakorlatban soha. Ma legkevésbé» Ha hát a lelkészen nincs segítve, nincs segítve az egyházon sem. Az egyház fennáll évszázadok óta és Isten segedelmével fenn fog állani ezután is; — ám a lelkészek ós drága övéik elhalnak. A testület fenn-