Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-06-28 / 26. szám

190 7 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 2.19 Moész, Hlavatsek és még sokan-sokan a. régi időkből igen fényes neveTc! Ma is van még, úgy tudom, polyhistor kollegája, (nem is egy) a ki tanított már latint, magyart, mértant

; németet, vallást s talán mást is, — ma már persze a szakrendszer mellett nem! — és igen jó eredménnyel. Nos hát igen is, „theologiailag képzett" tanárok kellenek ev. középiskoláinkba. Azt nagyon jól tudom, hogy a tanárképzés az állam kezében van. De, hogy az állam is érzi a reform szükségét, azt bizonyítja Apponyi közoktatásügyi miniszterünk képviselőházi utolsó beszédeinek egyike, a mit, ha figyelemmel kisérte tanár úr a tudósításokat, tudnia kellene. Azonban nekünk nincs szükségünk arra, hogy a tudományt lefoglaljuk a magunk számára, de igenis az fontos egyházunkra nézve, hogy felállítsa Budapesten az ev. theol. fakultást s ezzel összekapcsoljon a theologusok és tanárjelöltek számára egy „Otthont". Hallgathatják továbbra is a tanárjelöltek az egyetemi előadásokat úgy mint eddig, de szívjanak magukba erős protestáns öntudatot, más szellemet, mint ma, a mikor támasz és vezetés nélkül be vannak dobva az élet forgatagába s hova-tovább mind kevesebb szál fűzi őket egyházukhoz! Tudományosságuk mellett bírjanak protestáns öntudattal! „Mert a tudomány és a vallás — a mint igen találóan jegyzi meg Spencer Helbert, Huxley ugyancsak kiváló angol pedagógus után — oly ikertestvérek, a melyeknek egymástól való elválasztása, okvetlen mindkettő halálát vonja maga után. Mentől vallásosabb a tudomány, annál inkább gyarapszik az s a vallás is azon arányban díszlik, a mely arányban mélyül s szilárdul tudományos alapja". Ez az „Otthon" helyettesítené a családot. Itt aztán a tanárjelöltek szabad óráikban hallgatnának a négy év alatt némely theol. tárgyat. Pl. vallástörténetet, általános és magyar prot. egyháztörténetet, ó- és újszövetségi exegézist, ethikát és prot. egyházjogot. A reformátusoknál ez eszme Kolozsvárt már testet is öltött. Nos hát, én ezt nem tartom „középkori felfogásnak", de ellenkezőleg, nagyon is „modem" -nek. Arra nem is gondol tanár úr, hogy még ma is lehetnek „theologiailag képzett" tanárok; ha egy végzett theologus két-három évre elmegy az egyetemre. Persze ritkaság, mert vannak más okok, a melyek az ev. theol. fakultás és „Otthon" felállításával megszűnnének ! Hogy mennyire nagyon is újkori ez a megoldás, bizonyítja ezt az, hogy az illetékes tényezők első dolga lesz, ha Pozsony megkapja az egyetemet, az Ev. Theol. Otthont kibővíteni az ev. tanárjelöltek számára. Panaszkodik tanár úr, hogy középiskoláinkat sok támadás — már akár jogosult vagy jogosulatlan— éri! Nos ismeri a mesét. Az oroszlánt nem merték bántani, míg életerős volt, de a mikor haldoklott, mindenik „rúgott" egyet rajta 1 A sok támadás, mely középiskoláinkat éri, biztos jele annak, hogy azok már nem a régi életerős „oroszlánok", hanem, már haldokolnak és így még hivatatlanok is (tartson annak engem is a tanár úr!) támadást intézhetnek ellene. Még egyet. Valóságos Sherlok Holmes akar lenni tanár úr. Nehéz dolog ez, mert ez az úri ember is csak regényalak! Egy álnévből sok következtetést von le. Nem vagyok ráncos képű öreg bácsi, sem lelkész; „pubim" sem lehetne annyi, hogy minden ev. középiskolába jutna egy, hogy tőlük szerezzem az adatokat. De egy csöppet sem haragszom, mert a személyt háttérbe szoktam ilyen alkalommal szorítani s tanár úr fiatal erő — alig van 3—4 éve középiskolánál — s nagy hasznára lehet még szeretett ev. egyházunknak! Végül megjegyzem — a mit már ki is jelentettem — hogy csak tanár úr olvashatja ki cikkemből azt, hogy én a Selmecbányái líceumot vagy annak tanári karát támadtam. Ettől távol állok most is. Hogy kellemetlen dolgokat is írok középiskoláinkról, erről nem tehetek. De egy jó prot. ember nem fog azon megütődni, hanem igyekszik a nagy munkában, a „közöny" megszüntetésében és a megingathatatlan prot. hűség és egyházszeretet megerősítésében tőle telhető erővel és szeretettel munkálkodni. Dixi et salvavi animam rneam. Nógrádi. BELMISSZIÓ. Ifjúsági egyletek konferenciája. Pülinkösd két napján a horvát-szlavonországi esperesség kebelébe tartozó Beska egyházközségben szép és bizonyára nem hatástalan konferencia folyt le. Beskán már néhány év óta létezik egy ifjúsági egylet, melynek tagjai öntudatos keresztények. A horvát-szlavonországi esperesség több egyházközségében léteznek ily ifjúsági egyletek, melyeknek tagjai összejöveteleket tartanak, hol olvassák a bibliát, vallásos énekeket tanulnak s ápolják az egyházi zenét. Itt-ott, a helyi körülményeknek megfelelően vallásos estéket s másféle ünnepeket rendeznek, melyeknek célja a tagokat buzdítani, lelkesíteni, a hallgatókban pedig a vallásosságot ébreszteni, fejleszteni. Ezek az egyletek pünkösd két napján összejöttek Beskán, hogy megalakítsák az ifjúsági egyletek szövetségét Horvát-Szlavonország számára. A mai időben, midőn minden társadalmi osztály szervezkedik, szövetkezik, hogy kitűzött célját elérhesse, nem lehet egyházi téren sem elzárkózni bizonyos szervezkedés, szövetkezés elől. A munkás- és iparososztály szövetkezik érdeke megvédése szempontjából. Itt az idő, hogy szövetkezzünk mi is, hitünk, egyházunk megvédésére. Itt az idő, hogy különösen ifjaink érdekének megvédésére ragadjunk meg minden módot, minden eszközt. Két nagy hatalom küzd az ifjúságért, a világosság és sötétség. A kié az ifjúság, azé a jövő. Ha tehát mi egyházi vezetők a világosság mellett küzdünk, nem keli-e sietve az ifjúság védelmére, oltalmára kelnünk? ... Nem kell-e nekünk, kik megértvén az idők jelét, segédkezet nyújtanunk azoknak az ifjú keresztyéneknek, kik önerejükből nem képesek a sötétség ellen küzdeni, kik tapasztalt útmutatóra, bíztató támogatóra szorulnak? . . . Nem kell-e nekünk, kik a Jézus Krisztusban, a mi megváltónkban hiszünk, a ki a világ világossága, bizonyságot is tennünk arról a vilá-