Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-01-18 / 3. szám

1907 EV ANGELIKUS ŐRÁLLÓ 19 humanisztikus törekvés és gondolat. Nosza, járuljanak tehát hozzá minél többen ily törekvésekkel és gondolatokkal az egyház tökéletesebb kiépítéséhez. Tessék ujabb, korszerű eszméket fölvetni s a régi alapokon a modern világnézet szellemében renoválni, ott a hol szükséges, a hit, az erkölcs, a keresztyén műveltség és a lelkiismereti szabadság kipróbált, viharedzett bástyáit. Az apostoli tűznek egy-egy szikrája vessen lobbot mindenkiben, a ki evangélikusnak vallja magát. Szabaduljanak föl a lekötött erők. A tátongó hézagok tűnjenek el sorainkban. Minden iires hely találja meg a maga hivatott emberét. A közöny terméketlen sarkvidékéről közeledjünk az egyházszeretet egyenlítője felé. Építsük föl közös munkával a tiszta erkölcs és a népjólét korallszigeteit. Induljon meg minden vonalon az öntudatra ébredt egyházi élet nemes versenye. A protestantizmus elve még mindig küzdő elv, melynek létjogát és életrevalóságát egyaránt visszatükrözi s igazolja a mult és a jövő. » Régi keletű s űjabb eredetű elfogultságok, bölcseleti és szociális tévtanok, luciferi elvek és veszedelmes féligazságok minden oldalról ostromzár alá veszik s elkeseredetten támadják korunkban a keresztyénségnek örök életre hivatott eszméit és intézményeit. Orállókra van tehát szükség, kik visszaverik a támadást s megmentik azt, a mit megmenteni az emberiségnek komoly érdeke s becsületbeli kötelessége. Ez azonban a mai viszonyok között, a bajvívók alapos létszámemelése nélkül nem sikerülhet. Az evangelikus egyház, mely vesztatűzként őrzi a keresztyénség puritán jellegét, tagjainak növekedő vagy apadó hűségével áll vagy esik. S nemcsak templomaink és iskoláink, de köz- és magánéletünk fokmérője is a szerint mutat esést vagy emelkedést, a mint az egyházi tevékenység és evangelikus köztudat ereje csökken vagy feljebb száll. Eszméljünk tehát! Nehogy majdan a történelem ítélőszéke vétkes mulasztással vádolja azt az egyházat és azt a kort, melynek gyermekei vagyunk. Szűnjék meg az a szomorú exodus, mely gyűléseinket és — sajnos — templomainkat is oly néptelenné teszi. Keressük fel nemes ügyszeretettel a fórumokat, a hol egyházunknak és a nemzeti közművelődésnek önzetlen szolgálatokat tehetünk Isten dicsőségére. Űzzük el egyházunk tájékáról azokat a rémlátomásokat, melyekből sokan apokaliptikus jóslatokat mondanak bekövetkező pusztulásunkról. Felvértzeve apáink élő hitével álljunk sorompóba mindnyájan. Az ifjak mérjék össze koruk eszményies lánghevét az idősebbek higgadtságával és tapasztalati bölcseségével s a karizmák különfélesége szerint vegye ki részét kiki a kötelességből. A kibeszélésre okot ne keressen senki sem. Az időt, a módot és a tehetséget, a munkakedv határozza meg, semmi más. Csak arra nem érünk rá, a mit nem akarunk. Egyeseket elzárkózott életmódjuk tart vissza a nyilvános egyházi szerepléstől. Ilyen esetben ébrendi kórtünetek magyarázzák meg a közönyt. Nos, hát ilyeneknek kétszeres okuk volna belevegyülni az egyházi élet pezsgő zajába s a rokonlelkek társaságában a nemes munka gyönyörében keresni meg a kedélynek azt a fűszerét, melyre oly nagy szükségük van. Nem egy esetben az anyagi kérdés, a kiadás áll útjában az egyházi életben való részvételnek. Hisz e célból nagy és költséges utakat kell megtenni. Nos hát ezt az indokot a maga helyén elfogadjuk. De a legtöbb esetben azt a kiadást gazdagon kárpótolják, a teljesített kötelesség tudatán és az elért sikereken felül, azok a kedves emlékek is, melyek a nyilvános egyházi élet egy-egy mozzanatához fűződnek. Azonkívül a barátság, az ismeretség, a viszontlátás örömei, a privát eszmecserék és élmények derűs epizódjai szinte bearanyozzák azt a komoly, néha terhes, sőt áldozatot igénylő munkát, melyet az egyház javának szentelve végezünk. Kedves hitrokonok! Ki kételkednék benne, hogy az egyház közügyeinek támogatásával az egész emberiség javát szolgáljuk, mely szolgálatnak legértékesebb jutalma az, hogy azok a magasztos' elvek, melyek az egyházi életet mozgatják, lassankint felszívódnak belénk s lelki nyereségképen lerakódnak gondolkozásunkban, nemes zománccal vonják be életfilozófiánkat s még családi szentélyünkbe is bevilágítanak az evangélium fenséges visszfényével. Tovább nem folytatom. A ki eddig meg nem értett, azt nem is untatom tovább s magam is sajnálnám reá pazarolni időmet és igyekezetemet. Szavaim záradékául kifejezem abbeli reményemet, hogy a hangrezgés törvényei szerint egy-egy fenköltebb gondolkozású léleknek a húrja megmozdul e lelkem mélyéből felhangzó felhívásomra s megértve, magáévá téve szándékomat, sorakozni fog az egyházi tevékenység és az evangelikus hithűség zászlaja alá. Vajha gyönge szózatomat a Lehel kürtjének zengő riadójává fokozná a lelkesedés kedvező visszhangja. Vajha minél tömöttebb sorokban küzdhetnénk, világiak és egyháziak vállvetve a tettek mezején áldásos eredménynyel: Istenért és a hazáért! Baltazár J., ev. lelkész. Felterjesztés a kultuszminiszterhez * Az 1848. évi XX. törvénycikk végrehajtása tárgyában az ev. ref. egyetemes konvent s az ág. ev. egyház egyetemes gyűlésének a két protestáns egyházat közösen érdeklő ügyekben kiküldött bizottsága által 1903. évi nov. 19-én tartott közgyűléséből a kormányhoz beterjesztett véleményben azon sérelmek is fel lettek sorolva, a melyek az 1848. évi XX. t.-c. 2-ik §-ában felállított egyenlőségi és viszonossági elv nagy sérelmére hazánkban még mindig napirenden vannak és sürgős orvoslásra várnak. Nagyméltóságod az egész államkormánynyal * Br. Bánífy Dezső és Baltik Frigyes, mint az 1848: XX. törvénycikk végrehajtása tárgyában kiküldött vegyes bizottság elnökei a mult napokban sürgető kérvényt intézték a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez.