Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-05-31 / 22. szám

III. év. Budapest, 1907 május 31. 22. szám. EVANGELIKUS ŐEÁLLÓ EGYHÁZI ÉS TÁRSADALMI HETILÁP A HAZAI NÉGY EVANGELIKUS EGYHÁZKERÜLET KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egy íven; a Hivatalos Közlemények, mint az Ev. Őrálló melléklete, minden hónapban. A kéziratot a szerkesztőhöz, a hirdetés szövegét és díját a kiadóhivatalba kell küldeni. FELELŐS SZERKESZTŐ : GEDULY HENRIK evang. lelkész, Nyíregyháza. KIADÓHIVATAL í HORNYÁNSZKY VIKTOR hirlapkiadóhivatala, Budapest, V., Akadémia-u. 4. A lap ára egész évre 10 kor., félévre 5 kor., negyedévre 2.50 kor. A Hivatalos Közleményeket az anyaegyházak és felsőbbrendű iskolák ingyen kapják. Hirdetés ára oldalanként 32 kor. TARTALOM: Űj idők, új kötelességek, m. p. — Válasz az „egyetemes püspök" kérdésében tett észrevételekre. Zsilinszky Mihály. — Tanügy. Tankönyvpályázat. Majba Vilmos. — Belélet. — Nekrolog. Stromp László 1860—1907. — Pályázatok. r XJj idők, új kötelességek. I. Egyházi lapjaink hasábjain a pusztulásunk feletti jeremiádok évről-évre szinte mathematikai pontossággal visszatérnek. El-elhangzik a vészkiáltás: „Uram! tarts meg-minket, mert elveszünk" (Máté 8. rész 25. v.); el-elsírjuk 2—3 hasábon evangeliomi egyházunk jelenlegi szomorú állapotát, meg-megjósoljuk közeli végpusztulását, a romlásért, hanyatlásért létező és létezett személyeket, egyháziakat és világiakat egyaránt okolunk, visszasírjuk a régi jó időket, a melyekben az emberek jobbak, az erkölcsök tisztábbak, a jámborság, az istenfélelem őszintébb volt s a melyek — hasztalan — bármennyire is visszasírjuk őket, visszatérni nem fognak sohasem! E jelenség már néhány éve így tart. Mi pedig, Sionnak hivatott őrei, nem látjuk az új időket, melyek új irányban új kötelességeket rónak vállainkra Isten országának megvalósulása érdekében e földön — eddig legalább legnagyobbrészt ölhetett kézzel néztük a romlást, a pusztulást s a míg egyrészt nem igyekeztünk menteni a megmenthetőt, másrészt a meglevő megtartására, építésére és hitben való szilárdítására se követtünk el minden lehetőt. Hivatásunkban, az egy igehirdetést kivéve, a teljes passzivitas, a tétlen szemlélődés álláspontjára helyezkedtünk s hagytuk az eseményeket folyni, a mint épen folyni akartak, vagy, a mint az élelmesebb, szervezettebb „szomszéd" a medret vágta. Távol legyen, mintha kicsinyelném e panaszhangok fontosságát, távol, mintha az elmélkedést, a szemlélődést, a passzivitást haszontalan dolognak tartanám. Szüséges az, mert ez bajaink, állapotunk megismerésének útja. De nem szeretem, sőt egyenesen kárhoztatom, ha bajaink megismeréséből, pusztulásunk, hanyatlásunk okainak megértéséből akárki is arra a következtetésre jut: elérkezett a vég, elvesztünk! Jövője felett kétségbeesni kérem, csak a hitetlen ember szokott, a kinek nincs már Istene. Mi pedig — hála a kegyelem Istenének — még nem tartunk ott! És ha Schlauch százszor mondja is, hogy „összetartó erő híján" (hát az evangeliom micsoda? Róm. 1. 17.) szétmállunk, „mint egy tüneményes ködkép" s ha mentshelyi kollegánk már előre is látja a „nagyszerű halált", én csak a zsoltárimával felelhetek eme sötét gondolatokra: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?" s másrészt Urunk és üdvözítőnk, egyházunk alapítójának s fejének szavaival: „Mit féltek óh kicsinyhitűek?" A bajok, a mulasztások megismeréséből hivő embernél a hitből fakadó őszinte javulás, a mulasztások lelkiismeretes pótlása szokott bekövetkezni minden egyes esetben! Nos hát, evangeliumi egyházunkban a bajok légiója megvan s azokat szemlélődéseink következtében megismer+ük. Megvan, még pedig terjedtebb mérvben, mint ember gondolná, minden erkölcsi bajnak és bűr> k szíilőanyj a: a hitetlenség; a hitetlenség, a ^zónak szentírási értelmében. Mely egyrészt tagadja szívében és elméjében Istent, másrészt nem törődik — épen ennek következtében kinyilatkoztatott akaratával, törvényeivel, minek egyenes következménye vagy az álerkölcs, vagy pedig egyenesen az erkölcsi züllés. Az előbbi csoportba sorolom a bölcseletileg képzett egyének filozófiai rendszeren alapuló erkölcsét is, mert a míg egyrészt áll, hogy állandó filozófiai rendszer nincs — tehát nincs változatlan filozófiai erkölcs sem, másrészt áll az is, még pedig a filozófia beismerése szerint is, hogy a minden dolgok végoka, az istenség változatlan, változatlan az ő törvénye is, legyen ez bár erkölcsi, vagy természeti; — az igaz erkölcsnek alapját tehát csakis ez képezheti.