Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-05-03 / 18. szám

III. év. Budapest, 1907 május 3. 18. szám. EVANGELIKUS ŐEÁLLÓ EGYHÁZI ÉS TÁRSADALMI HETILAP A HAZAI NÉGY EVANGELIKUS EGYHÁZKERÜLET KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egy íven; a Hivatalos Közlemények, mint az Ev. Őrálló melléklete, minden hónapban. A kéziratot a szerkesztőhöz, a hirdetés szövegét és díját a kiadóhivatalba kell küldeni. FELELŐS SZERKESZTŐ : GEDULY HENRIK evang. lelkész, Nyíregyháza. KIADÓHIVATAL : HORNYÁNSZKY VIKTOR hirlapkiadóhivatala, Budapest, V., Akadémia-u. 4. A lap ára egész évre 10 kor., félévre 5 kor., negyedévre 2.50 kor. A Hivatalos Közleményeket az anyaegyházak és felsőbbrendű iskolák ingyen kapják. Hirdetés ára oldalanként 32 kor. TARTALOM : Egyetemes püspök ! ? Poszvék Sándor. — Dr. Luther Márton kis kátéjáról. Stettner Gyula. — Tárca: Finn evang. lelkész hazánkban. Geduly Henrik. — Belélet. — Pályázatok. Egyetemes püspök!? III. „Szükséges, hogy alkotmányunk legfelsőbb fokán is álljon egy egyházi férfiú, egy egyetemes püspök, a ki a gyülekezeti apró-cseprő egyházi teendőktől felmentve, az egyetemes egyházat igazgassa stb.

u A szóban forgó javaslat tehát, ha jól kommentálom, új püspöki hivatal szervezését kontemplálja, melynek hatásköre az egész egyházegyetemre terjedne ki, melynek vezetője a „gyülekezeti aprócseprő egyházi teendőktől felmentve

1,

1, kizárólag az országos egyházi közügyek intézésére volna hivatva. Szóval az „egyetemes püspök "-re vonatkozólag hatályon kívül kellene helyezni alkotmánytörvényünk 140. §-ában foglalt azon elvi jelentőségű rendelkezést, hogy „a püspöknek egyházkerületében rendes lelkészi hivatalt kell elfoglalnia". Való igaz, hogy e kötelező intézkedés nem az „egyetemes püspök "-re, hanem az egyházkerületi püspökre vonatkozik. Mégis következetlenség mutatkoznék abban, ha az egyházkerület élén álló főpásztornak szükségképen parochusnak is kellene lennie, míg az egyetemes püspöki állás ehhez a feltételhez kötve nem volna. Nincs ez összhangban a javaslat egyik kiindulási pontjával. Következetlennek, hézagosnak, csonkának mondja egyházi alkotmányunkat, mert az egyetemes felügyelő mellett nincs — mint a gyülekezeti esperességi s kerületi felügyelő mellett — egyházi férfiú. Ez, mint arra előző cikkemben utaltam, a történeti fejlődésnek folyománya. Itt pedig a százados gyakorlattal s összes egyházi törvényeinkkel ellentétben, szem elől téveszti a következetesség, a logika törvényét, a „summus episcopus

(

í állásának betöltését nem fűzvén ahhoz a feltételhez, melyhez az „episcopus

u hivatala szükségképen kötve van. De ezt csak mellékesen jegyzem meg. A punctum saliens ez: összeegyeztethető-e evang. egyházunk sajátos, specifikus felfogásával, a főpásztori hivatalra vonatkozó lutheri elvekkel az „egyetemes püspök" javaslatba hozott intézménye? A püspöki hivatal ev. egyházunknak szigorúan bibliai felfogása szerint, nem rendi, hanem hivatali fokozat. Nem a „potestas ordinis et jurisdictionis", nem rendi jog illeti. A püspök, a találó hagyományos meghatározás szerint, „

primus inter pares", első az egyenlők, t. i. lelkésztársai között. A püspöki hivatás lényege tehát összeesik a lelkészi hivatás lényegével. Különbség csak annyiban van, a mennyiben a püspökben az apostoli hivatás összes feltételei mintegy hatványozott mértékben kell, hogy meg legyenek és működése tág körében érvényesüljenek. A lelkészi hivatal pedig gyülekezeti hivatal. Az igehirdetésnek, a szentségek kiszolgáltatásának joga eredetileg magát az egyházat, ennek őseredeti szervezetét, a gyülekezetet illeti, mely e jogát erre kiválóan képesített egyénre ruházza át, még pedig a rend megóvása s a siker biztosítása érdekében. Ez a szigorúan bibliai, őskeresztyén felfogás, mely az „egyetemes papság" eszméjében jut klasszikus kifejezésre (1. Pét. 2, 9.). A lelkész tehát a gyülekezet megbizottja, mandatáriusa. Ezt a reformátorok, élükön Luther, nyomatékosan hirdetik.* Ennek a sarkalatos elvnek természetszerű kifolyása, hogy a lelkészi hivatalra való felavatásnak, az ú. n. ordinációnak feltétele nem szorítkozik a belső hivatottságra, (vocatio interna) hanem ahhoz okvetlen külső hivatottságnak (vocatio externa), valamely gyülekezet részéről, kebelében a lelkészi teendőknek való végzésére szóló megbízásnak is kell * L. Luther „An den christlichen Adel deutscher Nation von des christlichen Standes Besserung" című iratát: A felszentelés vagy felavatás, minélfogva bizonyos, az ige hirdetésével, kereszteléssel megbízott személyek különös értelemben lelkészeknek és papoknak neveztetnek, csak gyülekezeti hivatalt és nem külön rendet alapít, vagyis a pap, mint hivatalos, mindnyájunk nevében gyakorolja azt, a mi különben kit-kit külön is megillet". (Dr. Masznyik Luther életrajza 110. 1.)