Evangélikus Őrálló, 1907 (3. évfolyam)

1907-04-05 / 14. szám

126 *~v EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1907 „Magyar vallás- és közoktatásügyi minisztérium 6432. szám. Az 1848. évi XX. t.-c. végrehajtása tárgyában az ev. ref. egyetemes konvent és az ág. hitv. ev. egyház egyetemes gyűlése részéről, a két protestáns egyházat közösen érdeklő ügyekben kiküldött bizottság elnökeinek hozzám intézett kérvényére vonatkozólag, melyben az 1848. évi XX. t.-c. 2. §-ának végrehajtását kérik, a következőkről van szerencsém a bizottságot értesíteni: Az 1848. évi t.-c. 2. §-a kimondja, hogy „E hazában törvényesen bevett minden vallásfelekezetre nézve külömbség nélkül tökéletes egyenlőség és viszonosság állapíttatik meg". A hivatkozott törvényszakaszban kimondott elvet az 1868. évi LIII. t.-c. nem csak fentartotta, hanem a keresztény vallásfelekezeteket illetőleg megfelelőleg és kötelezőleg szabályozta, s az elv az 1865. évi XLIII. t.-c. 6. §-ában szintén kifejezést nyert. Minthogy a felekezetek közötti teljes béke és megnyugvás csak úgy érhető el, ha jogviszonyaik a tökéletes egyenlőség és viszonosság alapján nyugosznak, s minthogy a felekezetek közötti béke állandósítása és a súrlódások kikerülése nem csak a felekezetek, hanem az állam jól felfogott érdeke is, a kormánynak legkomolyabb törekvése és feladata a fenthivatkozott törvényekben lefektetett elvnek szigorú végrehajtása. A törvény eme rendelkezése önmagában véve is oly természetű befejezett parancs, hogy míg egyfelől annak általános rendeletekkel való további végrehajtása alig eszközölhető, másrészt feleslegesnek mutatkozik abból a szempontból is, mert az általános rendeletek ellen az egyes felekezetek épen úgy véthetnek, mint a törvény ellen. Miért is a törvény e szakaszának végrehajtása körül a dolog természeténél fogva a kormánynak az a feladata és teendője, hogy a törvényben lefektetett elvet minden egyes konkrét esetben a legszigorúbban alkalmazza és a felmerülő és tudomására jutott és hozott jogsérelmeket a törvény intencióinak megfelelőleg orvosolja. A felekezetek közötti jogegyenlőség és jogviszonosság törvényileg megállapíttatván, annak szigorú betartása úgy a felekezetek, mint a kormánynak kötelessége, s az elv betartása már önmagában is a törvény végrehajtása. Van szerencsém egyébként tisztelettel megjegyezni, hogy a hivatali elődeimhez intézett memorandumban a Bizottság által felhozott konkrét sérelmi esetek már hivatali elődeim által vizsgálat tárgyává tétettek és a mennyiben még függőben volnának, az itt kifejezett elv szerint fognak elintéztetni. Budapesten, 1907. évi január hó 24-én. Apponyi s. k." Nos — ez a miniszteri válasz igazi remeke az „ibis-redibis" — stilizálásnak. Ügyes, kétségtelenül ügyes, átkozottul ügyes. A használt szavak, kifejezések egytől-egyig törvényszerüek. Tartalma látszólag az 1848. XX. t.-c. 2-ik §-ának elvi kijelentései előtt való tökéletes meghódolás szellemének felel meg. A konkrét esetek megvizsgálását is megígéri. Csak épen azt nem igéri meg, a mit tulajdonképen kértek és jogos alapon követeltek tőle, t. i. törvényhozási intézkedéssel, novelláris úton büntetőjogi szankcióval való ellátását a vallásfelekezeti túlkapásoknak és megoltalmazásál ki-ki vallási hovatartozandóságából eredő anyagi és erkölcsi jogai biztonságának. És most — erre a miniszteri leiratra hangzott el az az erőteljes szó, a melyről e cikk címében szinte megkönnyebbülten felsóhajtva mondjuk, hogy „végres a melyet mi annyira fontosnak, tanulságosnak s a hazai protestantizmus jövőben való magatartása szempontjából irányadónak tartunk, hogy lapunk jelen számának hasábjait teljesen annak egész terjedelmében való közlésére fordítjuk. Ugyanis, a hivatkozott legújabb Apponyi-féle leiratra a két protestáns egyházat közösen érdeklő ügyekben kiküldött bizottság márc. hó 11-én tartott üléséből a következő feliratot intézte a miniszterhez : Nagyméltóságod leiratában minden kételyt kizárólag azt az álláspontját fejezi ki, hogy velünk az 1848. évi XX. t.-c. 2. §-ának végrehajtása tárgyában tovább tárgyalni nem akar, mert Nagy méltóságod szerint az egyenlőségi elv kimondása által a kérdés már meg is van oldva, és ezért ezen kérdésben nincs már mit tárgyalni. Nagyméltóságod ezen álláspontjával szemben kötelességünk azt kimutatni, hogy Nagyméltóságod álláspontja téves, és hogy a törvényben megállapított egyenlőségi elv megvalósítása részletes törvényhozási intézkedéseket tesz szükségessé. Tesszük pedig ezt a következőkben : Nagyméltóságod leiratában erősen hangoztatja, hogy a „kormánynak legkomolyabb törekvése és feladata a 48: XX. t.-c. 2. §-ában lefektetett elvnek szigorú végrehajtása, de azt mondja, hogy az egyenlőségi elvnek általános rendeletekkel való végrehajtása alig eszközölhető, másrészt feleslegesnek tartja abból a szempontból is, mert az általános rendeletek ellen az egyes felekezetek ép úgy véthetnek, mint a törvény ellen! Megnyugvással vennők azt a kijelentést, hogy a kormány az 1848 : XX. t.-c. 2. §-ában lefektetett egyenlőségi és viszonossági elvet tiszteletben tartja és legkomolyabb törekvése azt végrehajtani, ha ezzel a kérdés meg lenne oldva; de általános kijelentésekkel a kérdés megoldva nincs, sőt azzal, hogy Nagyméltóságod a felvetett kérdések elől kitér, a kimondott elv végrehajtásának még a reményétől is meg vagyunk fosztva. Nem arról van itt szó, hogy a törvényhozás vagy a kormány által elismertetni akarjuk a vallásegyenlőség elvét. Hiszen ezen a háromszáz éves küzdelem után hála Istennek túl vagyunk és nem képzelhető Magyarországon kormány, legyen az bármily reakcionárius, a mely ezt az elvet megtagadhatná. Nagyméltóságod tehát az egyenlőségi elvnek puszta hangoztatásával sem újat nem mond, sem arra, a mit mi kívánunk és kérünk, nem felel. Mi ugyanis nem a vallásegyenlöség elismerését, hanem annak megvalósítását kivánjuk, és adatokat, ténye-