Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-04-27 / 17. szám

1906 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 143 kül előre jelezhetjük azt is, hogy az említett egyházak hierarchikus klérusai kétségkívül erős ellentállást fognak majd e separátió ellen kifejteni, mert évezredes kiváltságokról vajmi nehéz lemondani ; előre szemléljük a gigási küzdelmet, a mely ekkor az érvényre törekvő, modern kulturáltam és a középkor hagyományaiba kapaszkodó hierarchikus egyházak közt ki fog fejlődni: ámde előre látjuk a győzedelmet is, a melyet az állam fog az egyházakon aratni s melyben mégis az egyház, a legyőzetés külső látszata dacára nem lesz legyőzött, mert csak eredeti lényegéhez terelődik vissza, a mely alapon majd eredeti s egyedüli hivatásának is tudatára emelkedik. így fogva fel a dolgot, mi protestánsok vajmi könnyű szívvel várhatjuk a separatiót. Az aggodalmas kérdés, hogy mi lesz majd velünk, ha az állam leveszi egykor rólunk a kezét, tán ha érthető is a német viszonyokból egy német tudós ajakán, nálunk, hol már a történeti fejlődésnél fogva is a viszony az állam és az egyház (prot. egyházat értek) egészen más, mint Németországban, egyáltalában nem oly fenyegető. Az állam egyszerűen birtokába veszi majd azt, a mi őt megilleti, hogy kulturális feladatainak megfelelhessen; tőlünk ugyan semmit sem vehet el, mert tulajdonképen még nem is adott semmi: hiszen a mit eddig adott (morzsalékait az 1848.: XX.-nak !j, azt úgyszólván egészében oly célra adta, a melyet mint kidturállamnak magának kellene már most is szolgálnia. Sőt többet mondok, ha majd az állam államosítja teljesen a közoktatást, rajtunk ezzel csak könnyíteni fog, mert felszabadit végleg azon magunk vállalta kötelezettség alól, hogy tovább fentartsuk az ő segélyezésével eddig fentartott intézeteinket, a melyeknek ilyetén fentartásával tehát, minden államsegélyes voltunk ós viszonyunk dacára, tulajdonképen mi segítjük az államot. Csak hadd vigye hát az állam, a mi mint kulturállamot őt illeti meg; mi nem félünk a szabad művelődéstől, a szabad tudományos haladástól, sőt segítségére sietünk mindenütt és mindenkor, mert ezt a mi lényegünket képező renaissance elve hozza egyenesen magával. Sőt úgy vélem, hogy ha az állam kiragadja kezünkből az iskola-ügyet, a most e 'célra fordított alapok is végleg felszabadulnak az őket most terhelő feladat szolgálata alól s kizárólag a vallásos kulturának, az egyház nagy vallástársadalmi feladatainak szolgálatára lesznek fordíthatók. Ez igen jelentékeny erőforrás lesz az egyház ideális hivatásának betölthetése szempontjából, a mely kárpótol majd azon segélyért is, a melyet az államtól oktatásügyi címen kaptunk. S a viszony maga is így a kizárólag a maga vaUás-ethikai feladatait szolgáló egyház és a kizárólag az egyetemes emberi kulturát a maga nemzeti individualitásában szolgáló állam között eszményi magaslatot ér. Szabad egyház, a mely az államtól teljesen függetlenül élhet a maga charizmatikus hivatásának, nem kötve semmi egyéb, mint azon erkölcsi tekintet által, a melylyel az állam individualitásának tartozik; és szabad állam, a melynek az egyházakkal szemben semmi gondja, csak egy, és ez az, hogy azokat individualitásokban teljesen respectálja s kölcsönös szabadságukat és viszonosságukat alkotmány szerűen biztosítsa. Halad mindkettő a maga hivatásának útján, a mely utak e viszonyban többé nem keresztezik egymást, de békés párhuzamban nyúlnak be — a végtelen jövőbe. Kriton. TÁRCA. Az izráeli profetismus lényege és jelentősége. Cornill Károly Henrik felolvasása. Ha az izráeli profetismusról világos képet kívánunk nyerni, úgy mindenekelőtt azt kell megállapitanunk, hogy mit értettek magok az izráeliek próféta alatt. Definitiója a fogalomnak az O-Testámentomban persze sehol sem található, ezért más úton kell kísérletet tennünk, hogy kérdésünkre választ kapjunk. És ez a nyelvi út, az etyinologia útja. Nincs nyelv, melyben a szók eredetileg csak üres hangok, conventionális formulák, — hanem mindenütt tulajdonságnevek. Az ember kiragadja a megjelölendő dolognak egy kiemelkedő vonását, jellemző sajátságát, ezt megnevezi és ezzel jelöli magát a dolgot, így a nyelvtudomány lehetővé teszi számunkra, hogy bepillanthassunk oly korokba, oly időszakokba, melyek a történeti hagyományon messze túl feküsznek s a nyelvtudomány alapján képesek vagyunk e távoli idők kultúrtörténetét és ethikáját is reconstruálni, mert a nyelvi névadás a névadók műveltségi állapotának és erkölcsi felfogásának lecsapódása. Ha az összes indogermán nyelvekben közös szó, melylyel az atyát jelölik, etymologice az eltartót és táplálót jelenti, úgy azon körülmény, hogy ők az atyaságot nem mint természeti viszonyt, hanem mint erkölcsi kötelezettséget fogják fel, hogy számokra az atya első sorban nem a család nemzője, hanem eltartója és táplálója, oltalmazója és gondviselője volt, világosan arra mutat, hogy az indogermánok ősatyái nem voltak durva vadak, hanem mély ethikai érzéstől áthatott emberek, kiknek magasabb erkölcsi felfogásuk volt, mint napjaink átlagos embereinek. Ha a német szó „Tochter", mit az indogermán nyelvek egész sorozatában megtalálhatunk s a mi ép ezért a közös indogermán szókincshez tartozik, etymologice a „fejő"-t jelenti, úgy ebből a legmesszebbmenő culturtörténeti következtetéseket vonhatjuk le. Azt következtethetjük belőle, hogy az indogermánok törzsatyái főleg baromtenyésztéssel foglalkoztak, hogy minden munkát maga a család végezett, s így a rabszolgaság intézménye náluk még teljesen ismeretlen volt, mire nézve további positiv bizonyíték az is, hogy e fogalomra az indogermán nyelveknek nincs közös szavuk s így e fogalom azon időben, midőn egymástól különváltak, számokra még nem létezett. S hogy két példát idézzünk a sémi nyelvtörténet köréből is: ha a királyt jelölő közös sémi szó „melek", melynek gyökjelentését az aram tartotta fenn, tulajdonkép a tanácsadót jelenti, ha az ugyancsak közös sémi szó Isten számára „él" etymologice a célt jelöli, vagyis azt a valakit vagy azt a valamit, a mi vagy a ki felé minden emberi vágy törekszik és törekednie is kell, ha tehát ezen szóval már az ős sémiták a vallást, mint az ember feladatát jelölték, kifejezve benne a vallás végleges megoldásának igéretét,

1 úgy ebből is ellenállhatlan világossággal követ1 Az Istenséget jelölő, közös sémi él szó, a legkülönbözőbb magyarázatokra adott alkalmat (1. Dillmann Coram a Genesishez VI. kiadás 1892. 18 old.) E magyarázatok mindegyike ellen azonban oly nyomós kifogásokai lehet emelni, hogy ez eredménytelenségből következtetve a szónak etymologiai értelme valószínűleg örökké homályban marad. Többen a legkiválóbb exegeták közül megelégesznek az eddigi sikertelen próbálgatások regisztrálásával a nélkül, hogy egyik vagy másik véleményhez csatlakoznának. (Smencl. Alttest. Religionsgesch. II. kiadás 1899. 30. old. Duhm. Comm. Jes. hoz. 1892. 19. old.) Lagarde az él (hoz, hez) praepositioból igyekezett lényt deríteni e teljesen homályos szóra, s e magyarázatot