Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-03-16 / 11. szám

84 19 OB Néprontás. * A nagykőrösi nazarénus vall ás-ragályról azt olvassuk, kogy áldozatai elmebetegek. Ha igaz, hogy egy vallás elmebeteggé teszi hiveit, akkor ezt összetett kézzel nézni vétkesebb közöny a közegészségügy minden felpanaszolt hiányosságánál. Azoknak ezer különféle okuk van és mindegyikük megváltoztatása sok kulturát, pénzt, figyelmet, kitartást és időt követel, tehát ha mindez találkozik is, akkor is csak a jövőnek vetünk és első ' aratását öregen érjük meg. Az alföldi valláshóbort, — ha igaz, a mint irják — oly betegség, melyet meg lehet gyógyítani csendőrszuronynyal és közigazgatási úton a legrövidebb idő alatt. Ott van a hiba, hogy ilyenkor és így kell gyógyítani. nem kellő idejében előretekintő okossággal. A közérdeklődés olyan fénykör, a mely a napi sajtó egy meggyújtott lángja körül keletkezik. Tapasztaljuk, hogy ezek a lángok — más, mint politikai téren — mindig későn gyúlnak fel. Mindig egy szenzáció gyújtja lángra. Az ország közegészsége dolgában ezek a szenzációk mindig egy lappangó betegség győzelmét, az áldozat utolsó vonaglását képviselik. A betegség maga a közöny homályában csírázik, növekszik és burjánzik tovább, arra nem világit senki. így láttunk utolsó évtizedeinkben nem egy elmebeteg libapásztor téveszmés káprázatainak nyomában Szűz Mária látó zarándoklatokat, melyek egész vidék műveletlen népét ragályozták. Nyitrán, O-budán és sok másfelé láthatatlan szellemek köveket, edényeket és mindent, a mi mozgatható, dobáltak egy-egy átkozott ház lakóira. Most legutóbb a magyar Alföldön egy szentkép „hitelesen" könyezett. Könyvekben, folyóiratokban, úri gyülekezetekben hódít egy új elmerontó áltudomány, vagy álvallás : a spiritizmus. Nem akarok távolabb mezőkre kalandozni, csak az ép elme ragályos veszedelmeire mutattam. Mindegyik csak egy-egy szenzáció kapcsán kerül a ködből a közfigyelem fényudvarába. A mikor már áldozatok vannak. A mikor az odavetett fény egy csatatér borzalmait mutatja. A mikor már tenni nem lehet mást, mint az áldozatokat tébolydába temetni. És hány csatatér maradt homályban ? Hogy sokan lehetnek áldozatai, elgondolhatjuk. Az ember legnagyobb kincse, kamatozó vagyona, az életharcban győzelmes fegyvere az ép elme. Émberi szellem teremt mindent, nélküle csak pusztulás van. Nevelése és fejlesztése a gyermekben a nemzet legnagyobb, legszentebb feladata. A nemzet szelemi vagyonának, népe ép elméjének veszedelmei halálontó ragályokénál nagyobbak. És ennek a vagyonnak pusztulása évről-évre nagyobb. Korunkat az elmebetegség korának nevezik. A megélés nehézségei, a modern kultúrába félig belekóstolt emberek fényűzés szomjúsága, társadalmi osztályok kiáltó ellentétei képezik az ép elme pusztulásának korszakos forrásait. Ezeket a forrásokat csak nagy társadalmi átalakulások tömhetnék el. A meddig a források öntik a mérget — és mindig gazdagabban öntik — addigaz elmebetegség társadalmi baj, melyet csak gyógyítani lehet, de nem meggyógyítani. Az országos elmebetegügy ezen társadalmi betegség tüneti gyógyítgatásával foglalkozik. De én rámutattam egy negyedik forrásra, az ép elme megrontására. Ez a középkori sötétség és buta* E tanulságos cikket Az Újság c. napilapból veszszük át. A tárgy és felfogás méltó a mi olvasóink érdeklődésére. Szcrk. ság talajvizeiből szüremkedik elő. A mikor a korbeli kultúrában gyökerezett a babonákban és rontó hatalmakban való hit, melynek fáklyáit a váradi és nagykőrösi boszorkányégető máglyák lobogása képezte. Minő sajátságos találkozás ! Könyves Kálmán király törvényt hozott: „De strigis vero, quae non sunt, nec mentio fiat" — a boszorkányokról pedig, mivel nem léteznek, említés se tétessék. Ma pedig Nagykőrösön ismét lobog a máglyatűz. * Sok évre visszamenő tapasztalásaim vannak ilyféle nazarénus lélekrontásokról. Mert rontás ez, nem pedig ragály. Annak idején hosszú kórrajzokban vettem föl tébolydába zárt áldozatainál a csábítás, a rontás, a téboly kifejlődésének történetét. Az ily hipnotizáló vallások delejes erővel vonzzák az ideggyengéket. Az ideggyengeség mértékétől, a hipnotizáló méreg adagjától és más körülményektől függ, vájjon idegbetegek, muló vagy végnélküli téboly áldozatai lesznek-e a lángba repülő vacsoravesztők. Az ellenben bizonyos, hogy ha meg nem perzselődtek volna ilyenféle rontás máglyatüzén, akkor nyilván végig birták volna hordani ép lélekkel életterhüket. * Hát megvan az alföldi szenzáció, már tódítják, tagadják, színezik fehérrel, feketével. Bizonyára történik is valami, okkal, móddal és erélylyel. Elfojtják a rontás fészkét és a szenzáció is elalszik. Azonban szivárog a méreg látatlanul és terjed a néprontás. Ez ellen küzdeni a hazafias és okos publicisztika föladata. Ne aludjék el a közfigyelem lángja. Meg kell teremteni és szítani az érdeklődést, a fontosság belátását oly kérdések iránt, melyeket eddig alig vettek észre, — csak későn. Mikor már az áldozatokon alig lehet segíteni. Dr. Hajós Lajos, az orsz. közegészségi tanács rk. tagja. SZEMLE. A „Religio feltámadása" cím alatt a „Magyar Állam" március 7-iki számában egy figyelemre méltó cikket ír a katholikus egyházi sajtóviszonyokról, mely világos fényt vet a feltámasztó szerkesztő Dudek János gondolkodására és céljaira. Ez az úr érdekes pillantást vet a kath. sajtó múltjára, kesereg a jelen felett és a jövő tevékenység felélesztésére nem kisebb dolgot mozgat, mint azt, hogy térjünk vissza a Pázmány századára, a XVII. századra, mely szerinte a katholikus hitéletnek legszebb korszaka s politikailag is a töröktől való megszabadulás dicső kora volt! „ Vissza Pázmányhoz/" ez a programm, melyet az új szerkesztő maga elé tűzött, Ez ugyan világosan van mondva, melyből minden protestáns ember megértheti, mire törekszik most is a r. kath. klérus. Vigyázzunk; a farkasok száma, kik aklaink körül járnak, szaporodik. A Franciaországból menekült barátok és apácák nagy része hazánkba menekült, a hol tárt karokkal fogadják őket. A míg az egész ország figyelme az áldatlan belső politikai testvérharc felé fordult, addig a klérus tervszerűleg folytatja ellenünk a régi harcot, híveinket, a hol csak lehet, adóval terheli és a kétségtelenül elért nagy sikerek mellett most már Pázmány korának visszaidézésére törekszik. A jelszó ki van adva: vigyázzunk!