Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-02-23 / 8. szám

[06 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1906 Kifogásod fognak-e emeltetni ezen alapszabályjavaslat ellen vagy sem, és ha emeltetni fognak, minő terjedelemben, minő irányban, azt még most nem tudhatni. Annyit már a kőszegi közgyűlés alkalmával (a fehér asztalok körül) észre lehetett venni, hogy a tanítók, a kiknek mindig fájt, hogy a gyámoldába tagokul 1895 óta fel nem vétetnek, fel fogják a mostan kínálkozó alkalmat használni arra, hogy belépésük joga feléledjen. Ma immár bizonyosra vehető, hogy a tanítóegyesületek tavaszi gyűlései ezen ügyükkel foglalkozni fognak és panaszukat, kérelmüket a kerületi közgyűlés elé fogjuk juttatni. Bár meg vagyok győződve, hogy a szives jóindulat nem fog hiányozni a kerületnél sem a lelkészekben, sem a nem lelkészekben, mégis kemény dió lesz ez a kérelem a kerületi gyűlésnek. Mert nehéz lesz forrást találni azon szükséglet fedezésére, a mely elő fog állani, ha a tanítók ismét tagjaivá lehetnek a gyárooldának. Mert tény az, hogy a gyámoldai tagok befizetései a nyugdíjszükségleteket nem fedezik és tény az, hogy a gyámoldának mai összes jövedelme a kiedások fedezésére nem elégséges. Igaz, a gyámold a vagyonértéke az 1904. év végén 219,704 korona (és ebben a tőke 212,423 K-t tesz ki).* Mindenesetre nagy összeg, melylyel való számoláshoz a szegény evangelikus ember nem szokott hozzá. Nem csoda, ha ez az összeg sokakat megszédít. De üssük; fel az 1890. évi gyámoldai pénztár állapotáról kiadott hivatalos kimutatást és tegyünk összehasonlítást az 1904. évivel. Azt fogjuk akkor látni, hogy 1890-ben a gyámolda vagyonértéke volt 124,502 frt, azaz 249,004 kor., (ebben a tőkeállomány 232,442 korona). És az 1904. év végén a vagyonérték volt 219,704 kor. (ebben a tőkeállomány 212,423 korona). Tehát bár az egyházkerület az 1890— —1904. években 184,288 koronát adott a folyó szükségletekre, egyesektől alapítvány, adomány címén béfolyt 7240 korona, egyszersmindenkorra való tagsági díjak 33,026 koronát tettek ki, a vagyonérték mégis apadt 29,300 koronával (és ebben a tőke 20,019 koronával)! Teljes elismerés a kerület gondoskodásának és az adományozók, alapítók nemes törekvésének! Mert a kerületnek nagymérvű adományai nélkül, az adakozók jólelkűsége nélkül — a mint az előző sorokból kitűnik — ma már nemcsak a gyámoldai köztőke, hanem a gyámoldai alapítványok is nyugdíjakra, özvegyi segélyekre használódtak volna el! És a gyámoldai nyugdíjasoknak, özvegyeknek, árváknak — kiknek legnagyobb része még nem kaphat segélyt a lelkészi egyetemes nyugdíjintézettől, illetve az állami nyugdíjintézettől — nyugdíjkép, segélykép járó s évi 40 ezer koronát meghaladó összeg fedezésére (mely összeg még egyre növekedésben van) nem állana rendelkezésre csak a gyülekezetek járuléka, a tagok osztály szerinti járulékai, a Simunyák hagyománya és a mit még az egyházkerület juttathatna, mind összesen úgy 34 ezer korona! Tudom, hogy a gyámolda, mivel a tanítók 1895 óta tagokul fel nem vétetnek, jövedelmének egy részétől elesett, de minthogy a gyámoldai tagok korántsem fizetnek annyit, a mennyi a várható nyugdíjnak egyenértéke volna és a kerületnek — mint fentebb láttuk — minden egyes tagra reá kell fizetnie, sokat kell reáfizetnie; azért az a jövedelemtöbblet, melytől a gyámolda a tanítók fel nem vétele által elesett, idővel nagy teherré nőtte volna ki magát. Erről hát ne is szóljunk! Jó alkalom kínálkozik ezen pontnál kimutatni, mily arányban fogytak a tagsági bevételek és növekedtek a kiadások. Kezdem az 1880. éven. 1880-ban volt a gyámoldai osztályok szerinti bevétel 9730 kor., 1885-ben * Az 1905. évi adatok még- nem állanak rendelkezésre. 14,896 kor. (tehát 5166 koronával több mint 1880-ban), 1890-ben 9968 kor. (tehát 4928 koronával kevesebb mint 1885-ben), 1895-ben 6602 korona, (tehát ismét 3366 koronával kevesebb), 1900-ban 6620 korona (21 koronával több) és végül 1904-ben 6641 korona (tehát 18 koronával több mint 1900-ban). E szerint 1880-tól 1904-ig e bevétel évi 3089 koronával csökkent, (Mellesleg említem meg, hogy a tagsági dijak összege nem annyira azon okból csökkent, mivel a tanítók fizető tagokul 1895 óta fel nem vétettek, mint inkább azon okból, mivel a régi alapszabályok szerint 33 évnél tovább egy tag sem volt köteles a befizetéseket folytatni és a mult század nyolcvanas éveinek második felétől kezdve mind többen lettek felmentve a tagsági dijak befizetése alól.) Ellenben nyugdíjakra kifizettetett (beleértve a Kiss János és Haubner-féle nyugdíjakat is) 1880-ban 25,530 kor., 1885-ben 30.074 korona (tehát 4544 koronával több mint 1880-ban) 1890-ben 31,080 korona (1006 koronával ismét több), 1895-ben 35,596 korona (megint több 4516 koronával), 1900-ban 36,527 korona (újból 931 koronával több), 1904-ben 41,502 korona (növekedés 4975 korona.) E szerint 1880-tól az évi nyugdíjösszeg 1904-ig 15,672 koronával növekedett! A tagsági díjakból származó jövedelem csökkenése, másrészt a nyugdíjak összegének egyre tartó, minden valószínűség szerint még évekig tartó növekedése múlhatatlanul szükségessé teszi újabb jövedelmi forrásokról gondoskodni, kivált ha a kerület újabb kedvezményeket fog nyújtani vagy az eddigi kedvezményeket kiterjeszteni szélesebb körre. Új jövedelmi források nélkül újabb kedvezményeket megállapítani oly romboló hatással lehetne az intézetre, a melyre még gondolni is borzadalmas. Egy ilyen forrásul kínálkozni látszik az államsegély. Úgy de az államsegély összege törvény által még biztosítva nincs. Sokkal több rendes évi kiadásokat is állapított immár meg az egyház az államsegélyre abban a reményben, hogy mivel az állam még nem adta ki az evangelikus egyháznak az igazságos osztályrészt, az államsegély rendesen és pontosan fog f'olyósíttatni növekedő arányban. A mult évi egyetemes egyházi közgyűlés felosztotta az államsegélyt, de az értekezleten ki lett jelentve, fedezet csak egy negyedévre van. A közgyűlésben még hallottuk az örvendetes szót, hogy a kormány az ex-lex dacára is folyósította az eddigi évi segélyösszeget, Az aggodalom sűrű felhője egyelőre ismét eloszlott. De csak egyelőre ! Az államsegély folyósítása, még inkább felemelése sok mindenféle körülménytél függ, melyekre az egyháznak befolyása nincs, melyekre az egyház biztosan nem építhet. E forrás hol bővebben buzoghat, hol lassabban csörgedezhetik, egészen el is apadhat. Sőt jöhet olyan idő is, a midőn az állam a maga segélyét oly feltételekhez köti, melyekre az egyház máskép nem felelhet, mint „köszönöm, hogy eddig is szerettél engemet". Egy másik forrás lehetne még a gyülekezetek járulékainak felemelése. Úgyde ezt a forrást a gyülekezetek többségének szavazata nyithatja csak meg. Hát hiszen meg lehet kérdezni a gyülekezeteket. A sikerre nézve azonban nagyon csekély reményt táplálok. Adja Isten, hogy csalatkozzam ! Maradna tehát forrásul a tagsági díjak felemelése. Mily mérvben való felemelése, nem tudom kiszámítani. De sejtem, hogy alig akadna széles e hazában más közhivatalnok, a ki nyugdíjigényére akkora terhet volna kénytelen hordozni! Aztán figyelembe veendő, hogy a tanítók nyugdíjigényei az állami intézetnél — majd, ha a nyugdíjtörvény teljes áldását fogja gyakorolni — jóval kedvezőbbek, mint a lelkészekéi az egyetemes lelkészi nyugdíjintézetnél. (Már ma is azok! A tanítók állami nyugdíja már ma sem