Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)
1906-02-16 / 7. szám
1906 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 52^ koplaljanak? Sok egyházmegyében intézkedtek az iránt, hogy a jövőre mérséklettel takarítsanak, a mostani nemzedék az intézet károsítása nélkül lehetőleg magas nyugdíjban részesüljön, felhasználván e célre nemcsak a tőke kamatját, de ha rászorulnak, az évi járulékokat, vagy azok egy részét is 1 Ha az egyetemes nyugdíjintézet is ekkép akarna eljárni s a közalap segélye 48,000-f-9600 K-t jövőre is tőkésítené, az egyházak és egyének járulékait azonban felhasznásználná: 60,000 K állna rendelkezésre a nyugdijak emelésére, föltéve, hogy a tőkekamat az eddigi nyugdíjakra elégséges. Egy-egy özvegynek 800—1000, egy-egy nyugdíjasnak 1600-(~2000 K-t lehetne kiutalványozni. Ha majd új törvényt alkotunk, tartsuk szemünk előtt azt, hogy a nyugdíjintézet jövedelmének csak egy részét tőkésítsük, a másik részt az igények kielégítésére fordítsuk. A másik, a mi a nyugdíjintézetet erősítené, a nyugdíjak emelését elősegítené, az állani hozzájárulása, melyre félig-meddig már is számítottunk és a mely maholnap meg is jön. Nem tudhatom, mennyi lesz az összeg, a mely tőkésítendő lenne, de kamata nyugdíjakra volna fordítandó. Most nem is számolok azért vele. Talán nem nevez Gyürky Pál ügyvivő titkai árulójának, ha szavait ideiktatom : „Ha az államsegély megadatott volna, vagy ha azt biztosra foghatnók, 1908-tól lelkészi nyugdíjként nem 1600, hanem 2000, özvegyeknek nemcsak 800, de 1000 K-t adhatnánk. Hanem kutatásaim közben egészen új forrásra is találtam. A nyugdíjint. trv. 34. §. érintetlenül hagyja az egyházmegyék és egyházak nyugdíjintézeteit. Azok elkobzása oly igazságtalanság lett volna, mintha a mai hozzájárulási alap mellett a lelkészeket „tényleges lelkészi jövedelmük szerint" nyugdíjaznék. Más az, ha az egyházmegyék felkéretnének, hogy szavazzanak meg nyugdíjint. alapjaikból az egyet, nyugdíjint. részére egy-egy lelkész után 1000 K-t és szolgáltassák be a reájuk eső összeget 1908 jan. l-ig az egyet, nyugdíjintézetbe. Az egyet, nyugdíjintézet tőkevagyona így közel 700,000 K-val emelkednék. Az évenkint felhasználható kamat pedig 28,000 K-val, majdnem annyival tehát, a mennyit jelenleg özvegyek, árvák és kegydíjasok kapnak (33,800 K). Összeadván a tőkekamatot 52,000 -f 28,000 K-t, hozzáadván az évi járulékot 60,000 K-t, rendelkezésre állna évi nyugdíjukra 140,000 K. Ha özvegyeknek 1000, nyugdíjasoknak 2400 K (beleértve a 40 évi szolgálat után nyugalomba vonulókat is) és az árváknak is aránylagos járulék juttatnék, még mindig sok ezer korona maradna évről-évre tőkésítésre. Kiemelem, hogy az államsegély kamatait e számításba belé sem vontam. Az^egyházmegyék ugyan azt fogják ellenvetni: ne gyengítsiik intézeteinket, ne károsítsuk magunkat. Ámde én nem megkárosításról, hanem megerősödésről beszélek; a gyenge belekapaszkodik az erősbe, az erősíti őt. Egy példával szolgálok. Egy egyházmegye nyugdíjint. alapja 40,000 K, lelkészei száma 15; nyugdíj fejében biztosít 200, illetve 100 K-t; kiad e célra évenként 1500 K-t. A tőke kamata 5% = 2000 K-t. Ha 15 lelkész után 15,000 K-t áttesz az egyet, nyugdíjint.-liez, a kamat leapad 1250 K-ra. Az egyházak és lelkészek évi járulékai pótolják a hiányzó 250 K -t, talán még tőkésítésre is marad. Az eddigi nyugdíjasok illetékét nem szállíthatja le. Teheti azt a jövő nyugdíjasoknál, ha szükséges, azokat az egyet, nyugdíjint. bőségesen kártalanítja kétszeresen, háromszorosan. Mert bárha az egyházmegyei nyugdíj 100 K-val apadna is, ám az egyetemes nyugdíjintézet a befolyt tőke után legalább 200, ha nem 300 K-val emelkednék. Mindig azt vallja a világ, hogy a nagy tőkepénzes könnyebben boldogul, mint a szegény atyafi. Határozzuk el magunkat ezen csonkításra; ujjat adunk, kezet nyerünk. Eltértem-e a püspök úr kérdésétől? Nem. Magától értetődik, ha lesz miből, az egyet, nyugdíjint. törvény is eláll attól, hogy csak a végleg kimerülteket, a hivatalban és életben hasznavehetetleneket fogja nyugdíjazni, hanem már azoknak is megszavazza szívesen a legnagyobb összegű nyugdíjt, a kik 40 évi működés után életük alkonyát hivataluktól fölmenten akarják élvezni. Remélem, hogy a mérleget készítő és új törvényt előkészítő egyet, nyugdíjint. bizottság indítványaimat is fontolóra veszi és jelentése oly kedvező lesz, hogy szivünk majd örvendve hálálkodik egy boldogító jövő láttára. Adja Isten ! Mis. SZEMLE. A harmadik. Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök és Várossy Gyula kalocsai érsek társaságához harmadik tagul csatlakozik gróf Zichy Gyula pécsi püspök, a kit f. hó 8-án iktattak hivatalába s a ki ez alkalommal szintén érdekes beköszöntő beszédet mondott. A „Magyar Állam" a „szép és emlékezetes" beszédet egész terjedelmében közli. Alább bemutatjuk — érdeme szerint. Bevezetésképen annyit jegyzünk meg, hogy gróf Zichy Gyula, az ultramontán érzelmeiről országszerte jól ismert Zichy-familia egyik tagja, több éven át mint „valóságos szolgálattévő pápai kamarás" élt Rómában, előbb XIII. Leó, majd X. Pius pápák oldalán s így a vatikáni politika ügyeiben benfentes, e mellett a pápánál „gratissima persona", a kire esetleg az esztergomi primási méltóság s bíborosi süveg is vár. Nem érdektelen tehát e családi tradícióinál, eddigi szereplésénél fogva s jövő aspirációira való tekintetből is annyira prononcirozott, egyébként még fiatal püspöknek beköszöntőjét is legalább tartalmi gondolatmenete szerint megismernünk. Hát ez a „szép és emlékezetes" beszéd igen érdekesen egészíti ki a Prohászka és Várossy beszédeit. Valóságos „tertius in collegio". A mi annyit tesz, hogy más formában s az egyéniség által meghatározott más gondolatmenettel, de tartalma szerint teljesen ugyanazon elveket fejtegeti, mint két társa is. A mint hogy ez a pápás „rendszer" szempontjából máskép el sem is gondolható. Sőt előre megjósoljuk, hogy a még hátralévő két új püspök beszéde sem fog e tekintetben kivételt képezni. Hanem — kérdi a nyájas olvasó — mi is hát a beszédben ama „szép és emlékezetes" momentum? Elmondjuk hű rövidséggel. Először is konstatáljuk, hogy a beszédnek bibliai textusa nincs. De hát ez pápás szempontból nem is oly nagy baj. Hanem azért abban az 1—V. részre felosztott disszertációban határozott logikai következetességgel domborodik ki az ultramontán szempontból egyedül elgondolható felelet erre a kérdésre : „Hol a keresztyén igazság?" „Egyedül — a pápában." Gróf Zichy Gyula pécsi püspök nem érzeleg, mint Várossy; nem száll dialektikai perbe a modern világgal, mint Prohászka: hanem kiindúl a modern kor bölcseimi megfigyeléséből, s constatálja, hogy „ha korunk mozgalmait figyelmes szemmel kisérjiik, e kor legkiválóbb