Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-02-09 / 6. szám

48 1906 egyháznak és a társadalomnak, a legmelegebben ajánljuk hitrokonaink buzgó támogatásába. Ne feledjük, hogy a ki csak egynek ügyét felveszi a szegények közül, a Krisztus ügyét szolgálja az s tartsuk szem előtt, a mit az Úr apostola mond, hogy „az igaz és szeplőtlen isten­tisztelet ebben áll: meglátogatni az özvegyeket és árvákat az ő nyomorúságukban." (Jakab 1. 1, 27.). Hogy pedig ne csak szóval hirdessük a szeretetet, hanem annak gyümölcsét is megmutassuk: ezennel gyűj­tést nyitunk a tiszakerületi árvaház felsegélyezésére, a melyre bármely legkisebb szeretetadományt is hálás köszönettel fogadunk és nyugtázunk. A tiszakerületi árvaházra adakoztak: 1. e sorok írója 5 K, 2. az „Ev. Őrálló" szerkesztősége 5 korona összesen 10 korona. A. B. C. EGYHÁZI ÉLET. Püspöki értekezlet. A magyarországi ág. h. evang. egyház 7-én főpásztorai délután a Deák-téri polgári iskola tanácstermében D. Baltik Frigyes püspök elnök­lete mellett értekezletet tartottak. Jelen voltak: Zelenka Pál, tiszakerületi, Gyurátz Ferenc dunántúli és Bachát Dániel bányakerületi püspök. Első sorban Bocskay István és a bécsi békekötés háromszázados évfordulójának meg­ünnepléséről tanácskoztak. Gyurátz Ferenc püspök elő­terjesztette az egyházakhoz ez irányban intézendő felhívás szövegét, melyet az értekezlet egyhangúlag elfogadott. E mellett Bocskay István és a bécsi békekötés korát ismertető emlékfüzetnek a kiadását határozták el. Az ünnepélyes istentisztelet minden egyházban valószínűleg Rogate vasárnapján, május 20-án lesz. Ezután még köz­igazgatási ügyeket tárgyaltak. Az új testámentom fordítás revideálására kikül­dött bizottság f. hó 4-től fogva Budapesten a Kálvin­téren több napon át ülést tartott. Evangélikus részről egyedül dr. Masznyik Endre volt jelen. Ligetfaluban, Pozsony mellett január 28-án történt meg a leányegyház szervezése az új szabályrendelet alapján. Felügyelővé Westen Péter nagy gyárost, másod­felügyelővé dr. Frühwirth Samu pozsonyi ügyvédet, jegyzőül Schrődl József lyc. tanárt választották, továbbá választottak 2 gondnokot és 6 presbytert. Érsekújvárt, a hol a múlt nyáron szentelte fel Baltik püspök az új templomot, az egyházközség tiszt­viselői leköszöntek állásukról. Sajnálatos, ha épen most, a midőn az anyaegyházzá alakulás küszöbön van, a gyülekezetben visszavonás dúl. Az egyházat nem hiú­sággal, hanem munkával és áldozattal kell szeretni, szolgálni. Luther Wartburgban. A híres jelenet, midőn az új testamentom-fordító Luther a tintás üveget a csábító ördöghöz vágja, nem egy lelket ihletett művészi alkotásra. Ismerjük Kozma Andor gyönyörű versét, Az ördögűző tintát. Zichy Mihály teremtő lelkét is megkapta ez a jelenet, a melynek igazságát minden nagy elhatározások előtt álló nemzedék érzi. Az eredeti rajz egyetemes egy­házunk birtokában van. A múlt őszi egyetemes gyűlés megengedte Petrik Gézának a sokszorosítást. Petrik platinotip reproductióban s kétféle nagyságban adja a közönségnek a híres képet. A nagyobbiknak passepar­touval együtt (50x55 cm.) 12 K, a kisebbiknek (30x34 cm.) 6 K az ára. Megrendelhető bármely könyvkereske­dés, valamint szerkesztőségünk útján, vagy magánál a kiadó Petrik Gézánál, (Budapest II. Donáti-utca 40). A képről jövő-számunkban részletesen meg fogunk emlékezni. Felsö-Yasból. Ziermann Lajostól rolionci egyháza szépen búcsúzott el. Lelkészkedése alatt Rohoncnak anyagi helyzete lényegesen javult, adósságot törlesztett, tőkét gyűjtött. Pinkafőn, új egyházában a múlt vasárnap köszöntött be. Megérkezése, bemutatkozója remélhetőleg tisztára megnyugtatta az ellenpártot; a hívek az új vezér körül egyesülni fognak a szent munkában. A budapesti Dávid Ferenc-egylet. Dr. Masznyik Endre és Stromp László pozsonyi theol. akadémiai taná­rokat tiszteletbeli tagjaivá választotta meg. E választás is pecsétje annak a benső testvéri viszonynak, a mely az evang. és unitárius egyház közt fennáll. E kitüntetés a mi szemünkben annál becsesebb, mert egyúttal a Luther-fordítóknak is szól. Itt említjük meg, hogy a Dávid Ferenc-egylet Luther műveire a maga kebelében 10 előfizetőt gyűjtött. Hány evang. egyházmegye verse­nyez vele ? Halálozások. f Haviár Lajos (1856—1906.) Evangélikus egy­házunknak, legközvetlenebbül pedig a békési egyház­megyének gyásza van. Egyik hűséges fiát siratja. Haviár Lajos kir. főmérnök, gyulai államépítészeti hivatalfőnök febr. 3-án elhunyt. A tótkomlósi egyházközség buzgó felügyelőjét, a békési egyházmegye pedig építkezési bizottságának és egyházmegyei gyámintézetének hivatott elnökét veszíté benne. Korai halála széles körökben kelt mély részvétet. A műegyetemi szigorlatok letétele után két évet töltött külföldön, főleg Párisban, munkásnak öltözve, munkások közé vegyülve, a nagy kulturát alkotó népek életét, munkáját tanulmányozva. Középső fia volt Haviár Dánielnek, a nagyhírű szarvasi papnak, a kinek mély kedélyét örökölte; testvére Haviár Dániel békési esp. felügyelőnek s Haviár Gyulának, a kondorosi egy­ház felügyelőjének. A békési egyházmegyét pótolhatatlan veszteség érte halálával, mert a kiváló szakismeret szi­gorú lelkiismeretességgel párosult benne. Az egyházhívek ragaszkodását és bizalmát a Haviár névben lankadatlan munkával és igazságszeretettel még fokozni tudta. Febr. 7-én, Gyulán temették. Áldás a hű munkás emlékén. — Pröhle Rudolf János gazdatiszt meghalt Pozsonyban február 3-án s 5-én temették nagy részvét mellett. A hatvanas évek derekán költözött be Poroszországból, a hol édes at}^ja evang. lelkész volt. A 66-iki háborút még porosz részen küzdötte végig. Erős, hajthatatlan jellem; atyja volt szemében a legfőbb tekintély, előbb személye, a midőn meghalt, kegyelettel ápolt emléke. Magyar föl­dön teljesen magyarrá lett, egyénisége beleolvadt a komoly nemzeti törekvésekbe. Új hazájának s régi hűséggel becézgetett egyházának három oly fiút nevelt, mint Prőhle Henrik pozsonyi lelkész, Prőhle Vilmos dr. nyíregyházi gymn. tanár, a jeles orientalista, Prőhle Károly lajta-ujfalusi lelkész s okleveles theol. tanár. Rá­szolgált arra, hogy e helyen, egyházunk hű szolgái közt kegyelettel, elismeréssel emlékezzünk róla jobb hazába költözése alkalmán. — Kapi Jenő dr. magyar kir. áll. számvevőszéki számtiszt, Kapi Gyulának, a soproni tanítóképző nyugalomba vonult igazgatójának fia, Kapi Béla körmendi lelkész testvére január hó 30-án meghalt Ajaccioban, Corsica szigetén 30 éves korában. Gyógyu­lást keresett ott és sírt talált, hazájától, szeretteitől távol. Özvegy s kis árva maradt utána. A csapás sújtotta család gyászában mindnyájan osztozunk. A ki a sebet ütötte, hegeszsze is be! — Boor Mária, Boor János holicsi lelkésztestvér leánya jan. 31-én hosszas szenve­dés után elhúnyt. Febr. 2-án temették. Béke poraira!

Next

/
Thumbnails
Contents