Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-12-14 / 50. szám

1906 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 473 vagy a hátralékoknak a választó elnök kezeihez leendő lefizetése mellett élni a szavazati joggal, mert ezt már az a körülmény, hogy az elnök csak felolvastatja és lezáratja a lajstromot (30 §. c) is kizárja s mert ennek és a választó közgyűlésnek feladata már csak a választás megejtése. De hogy előtte való napig miért ne lehetne megszüntetni ezt a kizárási okot a hátralék tényleges lefizetésével, azt belátni képes nem vagyok. „Az ilyen eljárásból joghátrány egyik pártra sem háramlik, mert így nem jogfosztás, hanem jogkiterjesztés történt, melynek előnyét minden párt annyival inkább élvezhette, mert a szavazás titkos volt." Azt lehetne esetleg még felhozni, hogy ilyen felfogás mellett nincs értelme annak, hogy a lelkészválasztási szabályrendelet felszólalásról s felszólamlási eljárásról is beszél. A felszólalás az ilyenkép összeállított lajstrom mellett is ugyanaz marad, mert felszólalni vagy az E. A. 34. §-a alapján fog valaki, hogy az illető például még hat hét óta nem lakik az egyházközség területén, vagy hogy kimaradt a lajstromból, vagy hogy hátralékosként van feltüntetve, pedig nem az, vagy nincs kitüntetve hátraléka, pedig még nem tett eleget kötelezettségnek, elhalt, elköltözött stb. stb. A választás megejtését pedig a lajstrom, ha így is van összeállítva, nem akadályozza, mert egyszerűen: az elnök a hátralékost az urnához nem engedi, nevét fel sem hívja. Annyira megy az egyetemes törvényszék, hogy még azok szavazatát is érvényesnek ismerte el, a kik bár kötelezettségüknek eleget tettek, de „tévedésből" a hátralék lefizetését a névsorban nem jegyezték be — s az elnök az urnához bocsátotta őket — elfogadta ezen szavazatokat, mert konstatálva lett és nyugtákkal igazolták azt, hogy ők hátralékukat a választás előtti napig lefizették. (Ilyen 54 szavazat volt). S így végeredményben ebből a felfogásból levonhatjuk a következő tanulságokat: a választók névjegyzékébe a hátralékos is felveendő, a hátralék kifizetésére a közgyűlés szabhat ki határidőt, ez kiterjeszthető egész a választás előtti nap déli 12 órájáig, a lajstromot a választást vezető elnök zárja le a választó közgyűlésben s csak ezután van eldöntve, hogy ki élhet szavazati joggal, ki nem. Végül még a meghatalmazások kérdését teendem szóvá. Dr. Belohorszky János. TÁRCA. Gondolatok a protestantizmus lényegéről és jelenkori feladatáról. 1. A protestantizmus történeti fogalom. Történelmi nevezetességű fellépésük alapján nyerték a német evangelikus birodalmi rendek** ezt a nevet a római egyház híveitől az 1529. évi speyeri birodalmi gyűlés alkalmával. Miként a „keresztyén" név az ellenfél használatából lett Krisztus híveinek tisztes és tiszteletet parancsoló neve, * Fölolvastatott a vasi felső egyházmegyének 1906. évi március 29-én tartott lelkészi értekezletén. ** A történeti tényállásnak tanúsága szerint a speyeri protestáló rendek kivétel nélkül a lutheri reformációnak voltak hívei. Tévedések elkerülése végett jegyzem meg, hogy ennek megfelelően a „protestáns" nevet, a jelenkori használattól eltérőleg, jelen értekezésemben mindenütt az ág. h. ev. egyházra vonatkoztatom. A szerző. úgy a reformáció hívei elfogadták a „protestáns" nevet ós azt becsülettel viselték. Jogos a kérdés: mely értelemben sajátították el az evangyéliom hívei ezt a nevet ? Téves úton indulnánk, ha a jelenkor használatából következtetnénk a név jelentőségére, eredeti értelmére. A protestantizmus eredeti jellegét és egyúttal lényegét történeti jelentőségének eredetéből kell megértenünk. Csak így kerülhetjük el a név ferde használatát és szállhatunk szembe a név félreértésétől származó félszeg irányokkal. A speyeri protestáció s ez főleg az 1529 ápril 22-én benyújtott ú. n. „instrumentum appellationis"-ból tűnik ki, kettős alapra helyezkedik. A birodalmi gyűlés pápás többségének határozatával szemben, mely a reformáció terjedését és az evangyéliomhoz ragaszkodó fejedelmek és városok területein való továbbfejlődését volt megakadályozandó, a protestáló rendek a lelkiismeretre hivatkoztak: „mert" — úgymond a nevezett instrumentum — „ez olyan ügy, mely Isten dicsőségére és közülünk minden egyesnek lelki üdvére és boldogságára vonatkozik, melyben lelkiismeretünk indításából Isten parancsára, 0 reá. a mi Urunkra és Istenünkre, mint legfőbb királyra és minden Uraknak Urára mindenekelőtt tekinteni a keresztség és az 0 szent igéje által kötelezve vagyunk". A protestáló rendek hivatkozással a lelkiismeretre. a többségi határozat erőszakát, mint jogtalan beavatkozást visszautasítják. Ezzel tették meg az első lépést azon az úton, mely habár hosszú küzdelmek után, a vallás ügyében a lelkiismeret szabadságának biztosításához vezetett. A lelkiismeretben jut érvényre és nyer kifejezést az ember és Isten közötti vallásos viszony s azért itt minden emberi beavatkozásnak joga megszűnt. De nem szabad szemügyön kívül helyeznünk, hogy a lelkiismeret szabadságának követelése a protestáló rendeknél nem nyer kifejezést oly értelemben, mintha a lelkiismeret a priori Istennek megnyilatkozása volna az emberben. Ily szabadságot a reformáció korában és különösen abban a körben nem ismertek, melynek nem csekély lelki küzdelmébe került az egyház szentesítésével feltétlen engedelmességet követelő, emberi tekintélyektől szabadulni. De nem is kívánkoztak ez után. A lelkiismeret feltétlen szabadságának követelése csak ott lehetséges, a hol a vallás alóli teljes emancipáció, a rideg materializmus gyümölcseként jelentkezik. Ép azért a protestáló rendek, mint a kik vallásos meggyőződésük érdekében emelték fel szavukat, nem proklamálták a feltétlen lelkiismereti szabadságot, hanem, mint a vallásos lelkiismeret szabadságának klasszikus szószólói protestaciójuk jogosultságának indokolására az instrumentum appellationisban az isteni kinyilatkoztatásra, mint a lelkiismeretnek egyedüli szabályozójára hivatkoztak. A birodalmi gyűlés többségi határozatával szemben, mely az evangelikus rendektől azt követeli, hogy az írás magyarázatát illetőleg az „egyház"-nak vessék alá magukat, ugyanis ezt jegyzi meg: „Ez megengedhető volna az esetben, ha mindnyájan egyetértenénk abban, hogy mi is az az igazi, szent keresztyén egyház. De mivel az iránt nem csekély vita támadt és a tan nem bizonyos, hanem csak ha Isten igéjénél megmaradunk és a szentírásnak egyik helyét a másikból megmagyarázzuk és megértjük, a miként hogy Istennek szent igéje mindazokban, melyeket tudni a keresztyén embernek szükséges, önmagában világos és tiszta és így a sötétséget eloszlatjuk, azért Istennek kegyelméből és az Ő segedelmével az ó- és újszövetségben foglalt igéje és szent evangyéliomának igaz és tiszta hirdetésénél megmaradni feltett szándékunk, avval ellenkező (tan) pedig ne hirdettessék (sc. nálunk); mert ennél megmaradván, mint az egyedüli igazságnál és mint a keresztyén tan és élet