Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-02-02 / 5. szám

1906 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 39^ a prédikálás a templomban és egyes alkalmaknál, a tanítás otthon családunkban, az iskolában, a templomban. Hogyan járjunk el minden esetben, ha feladatunkat meg akarjuk oldani, hogy t. i. a szivekben a hitet ébreszszük, a kételkedők kételyeit eloszlassuk, a hitet erősítsük, akadályait elhárítsuk, Legelőször fontosak lesznek az észhez szóló bizonyítékok is. Ezeket alkalmazzuk ott, a hol a keresztyén ember hitének megerősítéséről van szó. De ne felejtsük el, hogy az ész következtetéseinek ereje nagyon korlátolt. És fontoljuk meg mindig, hogy a kételyek legyőzésénél is az utolsó ellenség, melyet le kell gyűrni, nem az emberek gondolkodásában, hanem szivében van. Ott le kell győzni az ó-Ádám ellenállását, hitet, vallásos életet gyújtani, a hitbeli tapasztalatot lehetővé tenni. Az ész itt is csak utána kullog. Hogyan fogjuk ezt elérni? Úgy, hogy lehetőleg igyekezünk leírni az utat, a melyen járva az Isten tán megteszi azt, hogy a szivekben felkelti a hitet. Az üdvrend biztos ismerete, psychologiai megértése itt nagyon fontos. Persze ennek megértéséhoz nekünk személyesen saját tapasztalásból kell az embert és a keresztyén ember megtérését, vallásos életét ismernünk. Aztán sokat tanulhatunk e célra mások, Isten országa nagyjai életének történetéből. Ha mindezt mások életéből és saját életünkből ismerjük, Isten és felebarátunk szeretete ad bölcseséget, hogy a lelki gondozásban mindig a helyes utat, a kellő tapintatot megtaláljuk. És végül, ha az Isten igéje a hit utolsó alapja —és mert a hitet nem mi emberek, hanem egyedül Isten az ő igéjével ébreszti — akkor és azért minderre, a mit eddig mondtunk, szükséges, hogy Isten igéjét hirdessük alkalmas és alkalmatlan időben. És mert nem a mi bölcseségiinktől, szép mesterkélt, virágos szavainktól függ a siker, hanem egyedül Isten igéjétől, hát hirdessük azt tisztán és igazán. Ne hígítsuk fel emberi bölcseség vizével! És mindenek előtt bízzunk benne, hogy Isten igéje képes is és pedig egyedül képes a hit ébresztésére. Hirdessük a törvényt belőle — bűnbánat keltésére, de az evangeliomot is — a hit balzsamának nyújtására. És Isten áldása működésünkről el nem marad. Persze erre is csak úgy leszünk képesek, ha Isten igéjét ismerjük, benne élünk — és azt saját életünkre is alkalmazzuk. Akkor másokra is fogjuk tudni alkalmazni. Tehát itt is visszatér az a követelmény, hogy mi is első sorban hívő keresztyének legyünk, kik a szent írásban élnek. Ha nekünk s lelki vallásos életünk mindennapi kenyere az Isten szent igéje, akkor hatalmasséggal és erővel fogjuk tudni hirdetni minden gyengeségünk ellenére is, akkor vele vallásos hitbeli életet s tapasztalatot tudunk ébreszteni a ránk bízott lelkekben és akkor meglesz a kellő böicseségünk, hogy híveink észbeli kételyeivel is meg tudunk alaposan birkózni. A mint hitünknek subjectiv alapja a hitbeli tapasztalat, úgy szükséges, hogy az bennünk is meglegyen, hogy hivatásunkat teljesíthessük. De mert az Isten igéje ezen tapasztalatunknak s hitünknek is végső alapja, azért ebben kell élnünk ezt kell ismernünk, még pedig — a két tényezőt összefoglalva, azt mondhatjuk — személyes vallásos életünk tapasztalata alap ján kell ismernünk, hogy a reánk bízott lelkek építésére tisztán és igazán hirdethessük. Minderre pedig szükségünk van az Úr szent lelkének segítségére. 0 tegyen bennünket annak erejével ily módon mind alkalmasabbá szent hivatalunk betöltésére, hogy az 0 országa terjedjen és szent neve örökké dicsértessék. Amen. (Békéscsabán) Lie. Dr. Daxer György, ev. főgymn. vallástanár. OKTATÁSÜGY. Ellentétek az iskolai és családi nevelés között. Általános panasz, az elégedetlenség az iskolával. A társadalom, az állam, [az egyház, a család mind keveseli az iskola munkáját, a munkájának eredményét a nevelés körül. A panasznak lehet némi alapja, mert a mai forrongó, lázas korban, a mikor átmeneti időket élünk, az iskola is érzi az idők súlyát. Hogy azonban mindannak, a miben hibáztatják, nem ő maga az oka, alábbi soraimból ki fog tűnni. Az iskolának, hogy hivatását méltó módon teljesítse, kellő eredményt mutasson fel, szüksége van támogatásra, segítségre úgy az egyház, mint az állam, mint a társadalom, mint a család részéről. Egyház és állam, melyek magok iskolákat tartanak' fenn, igyekeznek azokat segítségben, támogatásban részesíteni. Ezzel nem mondom azt, hogy még többet is nem tehetnének. Sőt többet kell tenniök, ha azt akarják, hogy az iskola nevelő munkája sikeres legyen. Még inkább kell komolyan támogatnia az iskolát a társadalomnak, a mely vagy közömbösséggel, vagy csak kritikával kiséri munkáját, vagy pedig épen ellene dolgozik. Ki tagadhatná, hogy manapság a társadalmi élet ezer sebből vérzik ? Azt hiszem senki. A sok mindenféle válság, a kor viszonyai annyira megviselték, hogy komolyan kell hozzálátnia, ha bajából ki akar gyógyulni. Az iskolát vádolja, hogy csak tanít, ismeretekkel töm, a mi a mostani rendszernek a hibája, de azért tűri azt, a mit kifogásol, nem hogy tenne róla. Pedig a társadalomban nagyon sok a paedagogus, mert mindenki annak tekinti magát. A hol beteg a társadalom, ott betegek annak az alkatrészei, beteg a családi élet. S ki ne látná be, hogy a modern családi élet messze esik az igazi családi élet ideáljától. Innen van azután, hogy az iskola munkáját sem előkészíteni, sem kisérni, de befejezni sem képes, sőt gyakran megesik, hogy az iskola munkájának talaját már előre elrontja. Rá lehetne mutatni arra a romboló munkára egyenként, melyet a társadalom, az állam visz véghez a gyermeken, mikor az iskola törekvésével szembe helyezkedik, ezekre azonban most nem terjeszkedem ki, csak a családi életnél maradok. Figyelemmel olvastam el Paulik nyíregyházai lelkésznek munkáját, melyben a szülőket arra hívja fel, hogy vallásosait neveljék gyermekeiket és útbaigazításokat is ad. igen sok megszívlelendő gondolatot találtam benne. Ennek mintegy kiegészítéséül kívánok arra rámutatni, milyen ellentétek fordulnak elő a modern családi élet szelleme, nevelő munkája és az iskola között. Nem fogom az összeseket elsorolni, csak néhányra mutatok rá, gondolkozó fő az elsorolíakból is rájön a többire. Az iskolában többnyire férfiak nevelik az ifjúságot, sok családban a mai viszonyok mellett majdnem egészen az anya vállaira súlyosodik a nevelés munkája, a mi azt egyoldalúvá teszi. Áz iskola, a minthogy az a nevelésnél másképen nem is lehet, munkája közben a tekintély elvét érvényesíti. Tekintélynek tűnteti fel a növendék előtt az iskolát, a tanítót s annak fentartására mindent felhasznál, helyreállításához, ha arra szükség van, még szigorúbb eszközöket is igénybe vesz és büntet. Ezzel szemben sok modern családi életben a sziilő nem tekintély a gyermek előtt, ellenkezőleg a gyermek benne magával egyenrangú pajtást lát, kiről azt hiszi, arra való, hogy szeszélyeit teljesítse. Innen van azután, hogy sok §zülő