Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-11-16 / 46. szám

II. év. Budapest, 1906. november 16. 46. szám. // EVAIGELIKUS ORÁLLO EGYHÁZI ÉS TÁRSADALMI HETILAP A HAZAI NÉGY EVANGELIKUS EGYHÁZKERÜLET KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egy íven; a Hivatalos Közlemények, mint az Ev. Őrálló melléklete, minden két hétben. A kéziratot a szerkesztőhöz, a hirdetés szövegét és díját a kiadóhivatalba kell küldeni. FELELŐS SZERKESZTŐ : KOVÁCS SÁNDOR theol. akad. tanár Pozsony, Konvent-utca 11. szám. KIADÓHIVATAL : HORNYÁNSZKY VIKTOR hirlapkiadóhivatala, Budapest, V., Akadémia-u. 4. A lap ára a „Hivatalos Közlemények" melléklettel együtt egész évre 10 kor., félévre 5 kor., negyedévre 2.50 kor. A Hivatalos Közleményeket az anyaegyházak és felsőbbrendű iskolák ingyen kapják. Hirdetés ára oldalanként 32 kor. TARTALOM: Az egyetemes közgyűlés. — Tárca: Üjabb fenyegető veszély. Weber Samu. — Egyházi élet. Az egyetemes közgyűlés. Úgy is mondhatnánk : az evangelikusság nagy hete, mert teljes álló hetet foglalt az esztendőből. Még sem illik rá, mert ez az egyetemes gyűlés sem végzett semmi jelentős dolgot, a mi a nagy jelzőt megkívánná. Évről-évre szomorúan figyeljük, mennyire hanyatlik egyházunk közszelleme. E hanyatlásnak igazi fokmérői a gyűlések. Alant járó felfogás, életkérdésekben tétova patópáloskodás, határozatlanság és alvajárás, szóval a gyümölcstelen önkormányzat összes betegségei jelentkeznek nálunk. Néha egy-egy emelkedett beszéd, egy-egy helyzetünk mélységeibe világító gondolat fölrázza a tespedő lelkeket, de csak rövid időre; e felbuzdulás kevés arra, hogy alkotni tudjon. Egyre távolodunk az ős keresztyénség közösségi életétől s valósággal belezuhanunk a jogszabályok és szabályrendeletek tömkelegébe. Belső erő és igaz érzések híján a szabályrendeletekben keressük a csodatévő varázsszert. Valahol veszélyes örvény nyílik egyházi életünkben, egy fő-, két albizottság, egyházmegyék és kerületek assistentiájával nyélbe sütünk egy szabályrendeletet, vagy legalább egy jegyzőkönyvi pontot, s ezzel a kérdés meg van oldva. Az örvény nőhet, a ház elhamvadhat, — sebaj ! Ott van a szabályrendelet, az egyetemes flastrom. Ezzel eleget tettünk a kötelességünknek, az utókor bírálatának — legalább azt hisszük — kiszagga tuk fullánkját. Most már oda jutottunk, hogy egy lépést sem tehetünk szabályrendelet nélkül. Nem fog meglepni, ha egyszer majd a szabályrendeletek készítése módjáról kapunk szabályrendeletet. Sőt külön tanszéket kellene állítani egyetlen jogakadémiánkon a szabályrendeleteknek; az sem volna épen elvetendő, ha külön ünnepet rendelne a jövendő zsinat a Szabályrendelet tiszteletére. Az énekügyi bizottság fog gondoskodni alkalmas hymnusokról az új ünnepnapra. Montesquieu halhatatlan munkájában, A Törvények Lelkében az erényt (vertu) állítja oda a köztársaság s önkormányzat fentartó eleméül (a despotismusnak a félelem, az alkotmányos monarchiának a kitüntetés az alapja). Ez erény az önmegtagadásban, a felelősség szent érzetében s a becsületes, önzetlen munkában jelentkezik. Az érdekvadászatnak, hiúságnak, kényelemnek, hatalomvágynak bujdosnia kell onnan. Az emberi lélek emelkedettsége, munkája minden virágzás alapja. A hol ez meg van, ott nincsen szükség szabályrendeletek sokaságára, mely azt bizonyítja, gyengéknek, hitványaknak érezzük és tudjuk magunkat. A szabályrendelet nem ad szárnyakat az alant járónak, de nyűgül szolgál gazdagabb lelkű egyéniségeknek. Ám az egyházak virulásukat nem az alantjáróknak és közönséges lelkeknek köszönik. Igazságtalanság volna ez irányzatért egyeseket tenni felelőssé. Látunk a világiak s egyháziak közt egyiránt nem egyet, a ki tisztább ideált őriz szívében, s azt szolgálja az egyházi életben is. Ámde tusájuk hiú nemzedékük ellen. Szigorúan vizsgálva a fölmerült életjelenségeket; a níi önkormányzatunk nem igazi önkormányzat már; csak üres meder, a melyből hiányzik az életet jelentő patak; puszta vasúti sínpár, az élet lüktetése nélkül. Merő váz, mert nincsen emberöltő, mely a formákat megtöltse igazi élő tartalommal. Irigykedve nézhetünk a róm. kath. egyházra, a melynek congressusain az élet vérkeringése lüktet, pedig ott csak törekesznek az autonomia után, a mi nékünk hiánytalanul megvan. Csakhogy ott élő hit, öntudatos, bátor törekvés, nálunk csüggedés, meddő aprólékoskodás. Hatalmas renaissance indult meg a szomszédban, megifjult erővel fognak új hódításokhoz, mi ráérünk kezelési semmiségekkel órák hosszat bíbelődni s gondtalan pazarlók módjára vesztegetni esztendeinket. Nehéz orvosolni ilyen általános betegséget, de mégis meg kell kisérlenünk. Az egyes gyülekezeteken, egyházmegyéken kell kezdeni a gyógyítást. Mit használ a katholikusok élelmessége ellen való úntalan kifakadás, ha nincsen bennünk élni hit és erő. A tehetetlenség e lenézni való fegyvere helyett jobb bizony, tanuljunk tőlük egyházszeretetet, buzgóságot. Térjünk vissza a reformáció hagyományaihoz s magunk újjászületve újjá fogjuk szülni korhadó egyházunkat is. A régi erények megint fel fognak támadni köztünk, csak vissza kell térnünk a tápláló forráshoz, Krisztushoz. „Miképen a szőllővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanem ha a szőllőtőkén marad, akképen ti sem teremhettek, ha én bennem nem maradtok. A ki én bennem marad s a kiben én maradok, az terem sok gyümölcsöt." (Ján. 15, 4 — 5. v.). Ezzel átadjuk a szót tudósítónknak.