Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-11-02 / 44. szám

1906 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 423 mi hősünk, a ki úgy a vallás szabadsága, valamint a haza világi szabadságának volt martirja. Tegnap tettük örök nyugalomra Kassán a nagy, a dicsőséges, a nemes fejedelmet, II. Rákóczi Ferencet, Thököly Imrének mostoha fiát. Ma helyezzük örök nyugalomra szülővárosában, Késmárkon a bujdosó Thököly Imre hamvait. Sokat szenvedett, sokat küzdött gyermekkorától, ifjú korától haláláig, mely maga is élte delén viszotagságok közepette tábori életben szerzett betegsége következtében kelleténél hamarább következett be, még pedig idegen földön, virágok mezején, a gyönyörű fekvésű Izmidben. Ott voltam én már másodszor azon a szomorú, szent és nekünk édes-bús emlékű helyen, a hol ő szegény már utolsú betegségében terebélyes fák alatt ülve, lenézett a tengerre és úgy merengett el a régi szabadság emlékein és a magyar hazában épen akkor felújuló szabadságharc reményein. II. Rákóczi Ferenc úgyszólván reménytelenségben hunyt el, míg ő távol Nikomédia vidékén tudta, hallotta, értesítéseit vette a kuruc világgyőzelmeinek, a hol az ő mostoha fia zászlói diadallal lobogtak, sőt megérte azt is, hogy az ő kedves szülővárosa, Késmárk a szabadságharcolők birtokába jutott a többi nagy uradalmaival, birtokaival egyetemben. 0 reményeket táplált, a szécsényi országgyűlésre elküldte követét és végrendeletében, mivel is halálát közeledni érezte, meghagyta fiának, hogy idegen földben őt porladni ne hagyja, de bármikor történjék is, az édes hazában, az édes haza egyik ág. ev. templomában, valamelyik kulcsos városában temesse el. Az ő végrendeletét én voltam szerencsés eredeti kéziratban feltalálni és kiadni. (Elénk éljenzés.) A mit azért említek, mert kötelességemnek tartottam, ha az előbbi időkben nem történhetett meg a dolog, az ő akaratának végrehajtását az illetékes helyeken indítványozni és az illetékes helyek meg is tették azt. íme, nagy megtiszteltetéssel engemet bíztak meg avval, a ki a szent hamvakat elkísértem ízmidtől idáig, hogy a mint átadtam a magas kormánynak az összes bujdosók hamvait, hogy az ő kedves szülővárosában adjam át az édes anyaföldnek pihenésre eme megszentelt hamvakat. Jól fog esni azonban Késmárk város polgárainak, az ő szülőföldjük nagy embere tisztelőinek, ha megemlítem azt is, hogy most alig egy hete, mikor Kis-Azsiából elindultunk, ott is ilyen ünnepiességgel fogadtak és Thököly emlékezetét az idegen ajkú népek is ezzel a részvéttel, ezzel az ünnepélylyel ülték meg. Ok tudták, hogy Thököly milyen nagy szabadsághős volt. Úgy a szultán ő felsége hivatalos képviselőjének, a kormányzó basának, valamint az egyház ottani főképviselőjének, az örmény érseknek jelenlétében történt nagyszabású ünnepély, az ő volt sírja helyén emelt piramis leleplezése alkalmából. Ugyanazon több százados óriási platánfák alatt, a hol ő egykor szegény, utolsó betegségében szárított bőrre heveredve, hű kurucaitól környezve, a világ múlandósága felett elmélkedve, nézett le a tengerre. Ugyanazon nagy ciprusfák alatt áll most a magyar kormány bőkezűségéből állított emlék, egyike a legsikerültebbeknek. Kérdést intéztem több ottani előkelő férfiúhoz, pl. az érsekhez is, vájjon hogy vannak megelégedve az emlékoszloppal. Az érsek kijelentette, hogy sem Izmidben, sem környékén ehhez hasonló szép emlék nincs. Thököly álmai színhelye, Thököly egykori sírja felett magyar és örmény feliratú emlékoszlop az ő dicsőségét örökké hirdeti és annyit mondhatok, hogy kegyelettel fogják megőrizni emlékét. Ők tudták, hogy városuk büszkeségét adják át, mikor a szent hamvakat átadják nekünk: de a magyar nemzet ebbeli jogát elismerték és azért egyeztek bele a hamvak elhozatalába. Viszont azonban a magyar nemzet részéről nekik kegyeletes emléket állítottunk, a mint Rodostóban is, Konstantinápolyban is feliratos emlékek hirdetik örökre a magyar bujdosók egykori nyughelyét. Thököly is kétszáz esztendeig nyugodott török földben, a honnan elhoztuk az emlékeket is és Késmárk városa meg fogja kapni alapítandó múzeuma számára nemcsak a nagy feliratos sírkövet, a melyet a templomban fognak majd elhelyezni, hanem egyéb emlékeket is Thököly Imre sírjából, így Thököly halotti öltözetének maradványait, a melyeket, remélem, Késmárk városának fiai kegyelettel fognak megőrizni, sőt most volt szerencsém átadni szabad királyi városánk egyik főtisztviselőjének -egy emléket, a melyet az izmidiek küldenek Késmárk városának, Thökölyre vonatkozó feliratokkal. Ez is az izmidiek kegyelete jele, Ázsiának Európával való kézfogása, Törökország kézfogása Magyarországgal. (Elénk éljenzés.) A szultán ő felsége, a mikor bennünket fogadni kegyeskedett, felhatalmazott bennünket annak kijelentésére, hogy megtisztelve érzi magát és köszönettel veszi a magyar küldöttség nála való megjelenését; köszönetét küldi a mi felséges királyunk urunknak, a ki nagylelkűleg elrendelte a bujdosók hamvainak hazaszállítását és köszönetét nyilvánítja ő felsége a szultán a magyar országgyűlésnek (Élénk éljenzés) és felhatalmazott bennünket annak kijelentésére, hogy a köszönetet nemcsak Abdul Hamid szultán küldi, de az egész ottomán nemzet nevében küldi azt a magyar nemzetnek. (Éljenzés) A mi szabadsághőseink, régi bujdosóink, ime, ilyen becsületet szereztek a magyar nemzetnek. Becsületben nyugodtak ott, sírjaik tiszteletben részesültek minden népek részéről, de az ő szivük ott is csakis a hazáért dobogott, ezért az édes magyar hazáért. Thököly is végrendeletében meghagyta, hogy hozzuk haza: mi tehát kegyeletes kötelesseget teljesítettünk akkor, a mikor, mint végrendeletük végrehajtói utolsó kívánságukat iparkodtunk teljesíteni. (Éljenzés.) Sokat szenvedett nagy szabadsághős, édes fejedelmünk ! Viszontagságos életed után, ime ideérkeztél Magyarországba, ideérkeztél szülővárosodba. Ismerik e nevet: Késmárk jól Kis-Azsiában is. Sírfeliratára is rá van vésve, arra az emlékre is, a melyet Izmidből idehoztunk, rá van hímezve, nemcsak a Thököly neve, hanem Késmárk városának neve is. Szóval, a rokonszenv nyilvánult meg ebben is és én tudom, hogy ma, mikor őt temetjük, Kis-Azsiában is gondolnak rá kegyelettel, mint a hogy Konstantinápolyban és Rodostóban is a tegnapi napon kegyelettel emlékeztek meg dicsőséges, néhai urunk fejedelmünk, Rákóczi Ferencről. Nyugodjál tehát, sokat szenvedett bujdosó martir az édes haza földjében, a te kedves szülőfölded rögei között, a te kedves Késmárk városod ev. templomában mint a magyar nemzet örök tiszteletének tárgya. Járuljanak a jövő nemzedékek a te sírodhoz hazafiságot és a martiromság nyugodt tűrését tanulni a te nemes példádból. (Lelkes éljenzés.) A magyar nemzet nevében én, a ki hamvaidat a velem küldött országos bizottsággal elhoztam, itt teljesítem utolsó feladatomat e szent munkában, mikor Thököly Imre koporsóját Késmárk városának átadom. (Lelkes éljenzés.) Azután megindult a díszmenet a két kilóméter hosszú uton a pályaháztól a várba, onnan meg az ev. templomba. A díszmenet a következő sorrendben haladt: A menetet két lovasrendőr nyitotta meg, majd Okolicsányi-Zsedényi Ede országgyűlési képviselő, Szepes vármegyei törvényhatósági bizottsági tag, a menet lovaskapitánya következett, kit négy kürtös követett