Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-10-26 / 43. szám

418 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1906 reménye is füstté lett; ismét oda voltunk kényszerítve, hogy közállapotaink s ügyeink biztonságáról s a szükség követelte védelmi eszközökről magunk gondoskodjunk, tekintettel főleg arra, hogy mindenünnen ellenséggel voltunk körülvéve, a melynek nyilvánvaló célja magunk s a közjó megsemmisítése volt. Dacára eddigi csalódásainknak az óhajtott béke helyreállítása dolgában, nem hagytunk fel a jelen veszedelmes állapotok megszüntetésére irányuló törekvéseinkkel; sőt, hogy békeszeretetünknek s békés szándékunknak kétségbevonhatatlan bizonyságát adjuk, saját futárunkat küldtük néhány hete Lincbe, majd meg Besztercebányára, hogy a magunk részerői a legőszintébb békehajlandóságot jelentve, a császári udvar kedvét is megismerjük. Ámde említett követünket, minden illedelem ellenére, nem is fogadták s mind két izben holmi kétszínű felelettel bocsátották el, melyet nyilvánvalólag csak idő nyerés és alkalomlesés sugallt. És mégis most, mint a keresztyénség ellenségeit egész világon meghurcolnak s avval vádolnak, hogy a törökkel való szövetségünk folytán, ennek segélyével, az ország egy részének lakosságát ő császári felségétől elszakítani törekszünk. Hát csoda-e, ha az elnyomatás és az üldözések e leírhatlan keménysége a keresztyénségnek ez egykor legvirágzóbb s leghatalmasabb védbástyáját oda kényszerítette, hogy a mikor sem a keresztyén fejedelmek sem a császár ő felsége segélyére nem számíthat, sőt csak némi enyhülését bajának tőlük nem remélheti: az ottomán védelmét vegye igénybe? Mikor már a kést nyakán érezte, menekülhetett-e máskép az őt fenyegető bajból, mint hogy annak védelmét keresse, a kit azelőtt leghatalmasabb és legádázabb ellenségének ismert! A vízbefúló is mindent, a mi kezébe akad, megragad, csakhogy megmenthesse életét. Mindezeknek előre bocsátása után ünnepélyesen kijelentjük a mindenható Isten s az egész keresztyénség színe előtt, hogy jöjjön immár ínség és a mit Isten távolítson el, végpusztulás: azért a felelősség nem minket sem a magyar nemzetet, de főleg azokat terheli, a kik a húrt a végsőig feszítve, megvetették a békés kibontakozás eszközei, s előbbre valónak tartva a bizonytalan és változó háborút az óhajtott biztos békénél, ezt az országot s vele együtt annyi keresztyén tartományt a véginség örvényébe taszították. Arra kérjük ennélfogva az összes keresztyén uralkodókat, fejedelmeket és államokat s az egész szent római birodalom karait és rendeit, hogy ügyünk igazságát lelkiismeretes mérlegre vetve, magunkat s ügyünket kegyesen és megfontoltan ítéljék meg s legyenek meggyőződve arról, hogy szándékunkban s vállalkozásunkban sem rosszakarat, sem elhamarkodottság, sem önzés és nagyraiátás nem vezettek s a jelenben sem más a törekvésünk, mint a mit a törvény, szükség, megfontolás és a közönséges igazság tanácsol és követel. Követeljük az evangeiikus vallásnak régi törvényes jogaiba való visszahelyezését, a melyektől ellenfeleink káros tanácsa őt megfosztotta. Követeljük az ország törvényei és alkotmánya értelmében, a katholikus, mint velünk ugyanazonos alkotmány védelme alatt álló polgártársaknak a vallás szabad gyakorlata dolgában bírt kiváltságaik teljes épségben s érintetlenségben hagyásával. Követeljük, hogy az alkotmányos szabadság, melyet eskü ellenére erőszakkal letiportak, régi tisztaságába és fényébe visszaállíttassék. Nem követelünk tehát semmi egyebet, csak őseink örökét, a melyről se ő felsége, a császár és király javára le nem mondottunk, sem neki annak megmásítására jogot nem adtunk: ellenkezőleg annak, mint megbecsülhetlen kincsünknek hű és sértetlen megoltalmazását ő maga királyi esküszóval fogadta. Visszaköveteljük továbbá elkobzott s évek hosszú során át bitorolt birtokainkat s javainkat. Hol van az a Justinianus avagy Papinianus, a ki az illetéktelen tulajdonosok által rosszhiszeműleg bitorolt örökségünkhöz való jogunkét tőlünk elperelni képes volna? A haza, a melyet védelmezünk, a mi hazánk. A szabadság, a melyért küzdünk, apáink öröksége: érte bosszúálló karral, de tiszta öntudattal utolsó lehelletünkíg fogunk küzdeni, hogy egész világ meglássa, hogy a magyar, a ki szabadnak született, a becstelen szolgaságet megveti és visszalöki. Minthogy pedig az eddigiek teljesen s fényesen igazolják, hogy mi egész törekvéssel, gonddal és igyekezettel csak a haza megtartását és megvédését s a magyar nemzet jogos ügyének jobbrafordultát munkáltuk; viszont, hogy őfelségének egész törekvése a jelenben sem más, minthogy e szörny comissiókat a nép nyakára kényszerítve, révükön a királyi hitlevél értelmét kiforgassa, a soproni országgyűlés elfogult törvényeit szokásjogon megerősítse, a békét az ország még meglévő maradványai árán vásárolja meg s más hasonló a haza ősi fiait rémületbeejtő intézkedéseket létesítsen, sőt mi több, hogy megtévesztve s megvesztegetve a magyarok lelkeit, őket, miként juhokat, bottal fegyelmezze: nem hiszszük, hogy akadna oly fonák s elvetemedett lélek, a ki e kiáltóan veszedelmes és félelmetes csáboknak felülve az ellenséghez pártolna át s a szabadságért küzdő hadakat cserbenhagyná! Ha mégis akadnának, a kik megfeledkezve saját üdvösségükről s megvetve törvényt, a haza alkotmányát és az ország biztonságát, az ellenséghez pártolnának, jóllehet még a kassai tanácskozmány idején kinek-kinek teljes szabadjára hagytuk azon párthoz állni, a melyhez akar, a haza igaz fiaiként tisztelve meg azokat, a kik önként zászlónk alá csatlakoztak: hát az ilyenek, ha valamely kellemetlenség éri őket s hazaárulásuk megérdemelt büntetését veszik vagy maguk s családjaik végvesztére beleesnek abba a bajba, a mit a mult éven Isten különös kegyelméből s a mi szüntelen fáradozásaink következtében még kikerülniök sikerült: magukra és konok vakmerőségökre vessenek, ha beteljesedik az, a mit már a mult nyáron rajtok végrehajtottak volna, hacsak a fejedelmi Áthname és a mi közbenjárásunk a hatalmas ellenséget fel nem tartóztatta volna.* Ideje azért, hogy elhagyva a görbe utat s visszatérve az ősök nemes hagyományához, elméjükben is végre a jobb meggyőződés jusson uralomra s mert közös és együttes megmaradásunkról van szó, szükséges és méltányos, hogy az összes rendek e cél elérésére bátran és állhatatosan összetartsanak; hogy e fegyveres összetartás ereje s bátor és jeles tetteink által megmutassuk egész világnak, hogy az a nemes vér, a mely első lehelletünk óta ereinkben csörgedez s a melyet a haza szabadságáért feláldozni dicsőségnek tartottak, belőlünk sem halt még ki, de itt kering szivünkben s utolsó cseppig kész kiömleni s megvédeni a szabadságot! Egy szóval: egyenként s összesen teljünk el egy lélekkel, érzelemmel és akarattal s az állapotok e végső felfordultságában hasson át mindegyikünket egy szent gondolat és eltökélés: megvédeni Magyarországot s visszaküzdeni alkotmányos szabadságát, hazánk létének s boldogságának ez örökkévaló megingathatlan fundamentumát. Kelt az Urnák 1684, a mi bujdosásunk és üldöztetésünk 15-ik évében. Közli: Stromp László. * Nyílván a török hatalom részéről fenyegető kegyetlenebb rendszabályokra és megtorlásra céloz. Hornyánszky Viktor p.r. és kir. udvari könyvnyomdája líudapeston. 36.761.