Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-10-05 / 40. szám

367 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1906 hiúságból eredő boszú, hanem — a mint ő maga panaszolja— „0 felségének ágyúi és éles kardjai erővel kergették őt el 0 felsége hűsége mellől." Nagy lelki tusájába került a vezérség elfogadása. De mikor az ország legjelesebb férfiainak sürgetésére hazájának és vallásának ezt az áldozatot meghozta, kitartóan és elszántan küzdött ellenségeivel. Az ország színe-java vele tartott. Zászlóin ott ragyogott a jelszó: „ha Isten velünk, ki lehet ellenünkül" A közlelkesedés még a csavargó, lézengő hajdúkból is nemzeti hősöket teremtett. A vezért nem hiába nevezték el a magyarok Mózesének. 0 „friss forrást, a legnemesebb érzelmek tiszta forrásvizét fakasztotta fel a kőkemény hajdú szívében", a ki „Erős várunk" . . . zengése mellett rohant a csatába és verte szét a császárnak zsoldos seregét . . . Bocskay győzelme teljes volt. A prágai Hradzsinban, gyóntató papjai és megrémült tanácsosai között kétségbeesett császár — a némi népszerűséggel bíró testvére útján volt kénytelen békéért könyörögni a protestáns főúrnál, a kit időközben Erdély is fejedelmévé választott. A béketárgyalások folyama alatt szemben állott az erőszak a joggal; az absolut hatalom az alkotmányossággal; a királyi udvar a nemzet akaratával; szemben állott a főpapi gőg a keresztyén alázatossággal; a vakhit a józan észszel; a türelmetlenség a felebaráti szeretettel, szóval: a változhatlannak hirdetett dogmák szelleme az újkor felvilágosodásának és haladásának szellemével. Természetes, hogy a béke ily körülmények között nehezen jött létre; és mikor színleg létre is jött, a hatalom nem mondott le veszedelmes irányzatáról. De azok a pontok, melyek a bécsi békekötés címe alatt ismeretesek, alapvető jogforrásaivá lettek a magyar nemzet alkotmányos szabadságának és a katholikus papság által kétségbe vont szabadlelkiismeret jogának is. Bocskay békekötésének érdeme épen abban áll, hogy ő a jövő fejlődésnek útját egyengette; hogy a jövőre gondolt, az utódok számára dolgozott és azoknak jóléteért szenvedni is tudott. Ezért az ő emléke nem szűnt meg élni testi halálával; sőt az idők folyamán fénye még elevenebbé vált. Az ő sorsa felemelő tanúságát adja azon történelmi igazságnak, hogy az Ég csak azoknak homlokára fűzi a dicsőség babérkoszorúját, a kiknek homlokát életükben véresre sebezte az üldöztetésnek, a gúnynak és a rágalomnak töviskoszorúja. Ez történt Bocskayval és bajtársaival. Ezért sietünk mi is kegyeletünk őszinte adójának lerovásával. Nem síppal és dobbal, nem zászlós körmenetekkel, hanem az őszinte tisztelet és szeretet igaz érzelmeivel. Örvendetes jelenségnek találjuk, hogy Bocskayék dicső nevének említésénél ma is millió protestáns szív dobog fel, mint a romlatlan gyermeké, midőn atyjának sírjára teszi le igaz kegyeletének virágkoszorúját. Testvéreim, kedves hitrokonaim, kik ez ünnepélyes órában kegyeletes szívvel egybegyűltetek, — tegyétek le Ti is, a „Luther" irodalmi társasággal együtt, az igaz kegyeletnek hervadhatatlan érdemkoszorúját Bocskay István és bajnok társainak emlékénél. Ez az érdemkoszorú a dicsőség napsugaraiból, a nehéz harcok babéraiból, a lelkitesti szenvedések töviseiből, a becsületes munka kalászaiból és a jobb jövő reményeink virágaiból van összefonva, — mint méltó jelképe háromszázados vallási és nemzeti küzdelmeinknek. Am a dicsőség napsugarai, a harcok babérai és a szenvedések tövisei hadd jelezzék csak a multat: a becsületes munka kalászai és a jobb jövő reményeinek virágai azonban jelezzék & jövőnek feladatait1 Ó mert becsületes munka és áldozatkészség nélkül hiába várnók a jobb jövőt Az ég a maga áldásának kincseit nem osztogatja csupán csak őseiknek dicsőségére büszke, de különben tétlen és léha nemzedékeknek. Az igazi hazafiság és vallásosság erényeit nem lehet valakire sem külsőleg rákenni, sem hangzatos tires szóllamokkal megszerezni. Ezek az erények a szív mélységeinek láthatatlan tiszta forrásából fakadnak és csak nemes tettekben nyilvánulnak. De némaságukban ékesebben beszélnek minden ünnepi orációnál. Ezeket az erényeket, melyek egyházunk múltjában oly csodásan együtt fejlődtek, ma is csak önfeláldozó szeretettel lehet megszerezni. Nagy és megbecsülhetetlen örökségeink ezek, melyeket nekünk, hálás utódoknak, meg kell őriznünk, sőt tehetségünk szerint gyarapítanunk. Kötelességünk ez azért is, mert apáink amaz erényeiben az emberi létnek kincsei és a nemzeti kulturának oly értékei vannak, melyekben az emberiség haladásának legnemesebb ideáljai épülnek fel. Ezen ideálok történelmi tanulságából fakadnak a jobb jövő iránti reményeinknek és bizodalmunknak virágai, melyeknek gyümölcseit a lelki világosság napja lassanként, észrevétlenül, de biztosan érleli meg számunkra. Lám a felvilágosodás szelleme segítségünkre siet. A sokáig tartó üldözés sötét felhőit eloszlatja az igazság, a testvériség, a jogegyenlőség és viszonosság elvének fénye. Az általános gondolkodásmód javunkra változik; nem szabad kétségbe esnünk. Sok jel arra mutat, hogy virradni kezdi Ime ! Szt. István koronájának fenkölt lelkű viselője, szeretett koronás királyunk, — katholikus vallásának és lelkiismeretének sérelme nélkül szobrot emelt Bocskay Istvánnak és Bethlen Gábornak; azoknak a történelmi protestáns nagyságoknak, kiket az ő félrevezetett, túlbuzgó ősei veszedelmes „eretnekek" gyanánt üldöztek! Ki hitte volna, hogy a kiknek vallási és politikai érdemeit századok előtt máglyával, börtönnel, méreggel és száműzetéssel jutalmazták: azoknak a felvilágosodás barátai a XX. század hajnalán emlékoszlopokat fognak emelni!? Ki hitte volna csak félszázad előtt is, hogy szabadsághőseinknek idegen országokban elszórt és rég elhamvadt csontjait mi szent ereklyék gyanánt fogjuk összeszedhetni és örök nyugalomra a haza megszentelt hantjai alá helyezhetni!? Bizonyára senki! És ime, mi a jelenkor fiai, kik az örök igazság napjának felvirradását mindenkor örömmel üdvözöljük, rövid idő alatt tanúi leszünk oly ritka temetkezésnek, melyhez hasonlót hazánknak ezer éves fennállása óta egy nemzedék sem láthatott! Századok előtt üldözött hőseink csontjai itt lesznek nemsokára; de azoknak örök nyugalomra való elhelyezése nem leszen gyásztemetés, hanem a protestáns egyháznak és az egész nemzetnek hála- és örömünnepe. Sőt ennél is több: az igazság győzelmének és a testvéri szeretet vallásának megáldó és engesztelő szent napja lesz az, mely századok bűnét és keserűségét fogja remélhetőleg örökre eltemetni; — azokkal a lelki vakságból eredő szégyenteljes törvénycikkelyekkel együtt, melyek az evangeliom őszinte követőit máglyára kárhoztatták, s melyeknek hatályon kívül való helyezését Bocskay István még hiába követelte! Ez ünnepnapon érezzük, élénkebben mint vilaha — a költő vigasztaló szavának igazságát, hogy „van biró a felhők felett!" ... Ez ünnepnapon érezzük, hogy vannak láthatatlan szellemek, melyek ott fen a csillagok között őrködnek a mi szegény, ingadozó folyvást küzdő — s már-már csüggedező evangelikus egyházunk fölött. Ezek emlékének áldoz ma itt e vendégszerető, sok vihar között megedzett pozsonyi evangelikus egyház kebe-