Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-09-28 / 39. szám

1906 ÉVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 347 saságunk kiadványai, továbbá a „prot. irodalmi társaság

a, a számos, hasonló célú német, valamint a „Zpevnih bizottság" épületes tót kiadványai nagyon megérdemlik figyelmünket és megérdemlik a pártolást. Es mert épen egyházaink nyelvére tértem át, legyen szabad erre vonatkozólag is röviden megjelölni álláspontomat, melyet magam részéről helyesnek tartok. Három nyelvűnek nevezik a mi egyházunkat, újabban a horvát járul hozzá negyediknek. Szabadon és akadálytalanul imádjuk és dicsőítjük Istenünket, ki-ki a maga szeretett anyanyelvén, de egy szívvel, egy lélekkel szeressük ezt a mi közös jó anyánkat, a magyar hazát, „melyen kivid e nagy világon nincsen számunkra hely". Elborult lélekkel látjuk azonban a jelenben azokat az elszomorító jelenségeket, midőn az egy anyának különböző nyelvű fiai nem akarják egymást testvérekül ismerni, megfeledkezvén a nagy apostol szép szaváról: „nincs itt köztetek sem zsidó, sem görög, mert Ti mindnyájan egy vagytok a Jézusban". (Gal. 3. 58) Midőn ez elszomorító tényekről megemlékezem, ki kell jelentenem, hogy valamint eskümet, mint magyar hazám hű fia, mint pap mint evangelikus keresztyén híven megtartom, azaz magam részéről mindent elkövetek, „hogy az egyház hajója a politika• részes hullámzásának ne legyen kitéve", úgy kérlek Titeket mind, én Atvám fiai, annak a mi egy Megváltónk, a Jézus Krisztus nevében, legyetek nekem ebben segítségemül, kiki a maga helyén, és legjobb tehetsége szerint. Csak olyant kérek, mit magam is megcselekszem, s a mi jogosult. Mint magyar pap hányszor szolgálom más nyelvű híveimet szívesen még akkor is, ha nyelvükben nem is vagyok teljesen gyakorlott, megértve a nagy apostol szavát: „igyekszem mindeneknek minden lenni, hogy megnyerjem az evangéliumnak" (1. Kor. 9. 22.) látva, s valósággal ihletten élvezem azt a boldogságot, mely szegény tót nyelvű hívem vonásaiban tükröződik, hogy szeretett anyanyelvén imádkozhatott. Gondolják ezt meg, s kérem, ne feledjék szeretett testvéreim tót vidékükön, kik ellen újabb időben e tekintetben mind sűrűbb ós sűrűbb a panasz, hogy, bár kitűnően beszélik a magyar nyelvet, a köztük élő magyar családtól mégis megtagadják a magyar nyelvű úrvacsorát, esketést, vagy keresztelést azzal a rideg nyilatkozattal: „a mi egyházunk tót egyház!" Nem igaz ! A mi egyházunk a szeretet egyháza ! A mi egyházunk mindenütt kell, hogy megértse, a mire az apostol int: „Ha Te hálákat adsz, miképen mondjon a tudatlan ember „Áment" a Te haladásodra, ha meg nem értette, a mit mondasz?" (I. Kor. 14. 16.). A mi egyházunk evangelikus egyház, mely a reformáció egyik legnagyobb vívmányát, az anyanyelv használatát bírja ősök drága, elévülhetlen örökségéül, s a ki ez ellen vét, nemcsak a haza, de egyháza s az evangelium, a szeretet vallása ellen vétett, s szándékosan, tudva, akarva provocálja a borzasztó vádat, hogy egyházunkban az autonomia leple alatt hazaellenes velleitások lappanganak. Több, több szeretetet<! t. uraim, az egész vonalon, mert „ha a jövendőmondások, és az esméret eltöröltetnek, és a különböző nyelvek megszűnnek is, a szeretet megmaradjon, és győztes legyen örökön örökké." (I. Kor. 13. 8). De szeretettel, türelemmel és kímélettel kívánom ápolva látni azt a viszonyt, melyben hazánk többi egyházával állunk. Harcot, ellenséges indulatot a mi egyházunk soha nem provocált, ez után se tegye! Saját vallásunk kincseihez való hű ragaszkodásunkkal igen jól megfér a mások meggyőződésénk kímélése és tiszteletben tartása. Szemem előtt szüntelen látom az apostol nagy mondását: „Minden nemzetségben kedves az Urnák mindenki, ki öt féli és jót eselekszik" (Ap. csel. 10. 35.) és ama másik: „Te kicsoda vagy, hogy másnak szolgáját kárhoztatod? Az ö tulajdon urának áll, vagy esik". (Róm. 14. 4.). És különös vonatkozással akarom ezt értetni azon hitben lestvéreinkkel való viszonyunkban, kik az evang. reformált hitvallást követve, velünk egy azon alapon állva, test a mi testünkből, vér a mi vérünkből. A közös mult, annak közös öröme és közös bánata, közös sűrű küzdelmei és közös nem egy győzelme mai napig képezik azt az erős köteléket közöttünk, melynek megbontásától óvjon minket az Ur, melyet megtartani szeretetben, megszilárdítani mindkét egyházunk érdekében volt eddig szerény lelkészi állásomban, lesz ezentúl is becsületes, őszinte törekvésem. Úgy segéljen az Úr, a mint mind azt, mit gyenge szavaimmal kifejezni megkíséreltem, tettekkel is beigazolni, erős és becsületes szándékom! Sikerül-e? Nem tudom. S azért kérem a nm. kerületet, segítsen meg vállalt nehéz feladatom megoldásában. Bizalommal kérem mindenekelőtt Nagyméltóságodat, mint egyházkerületi felügyelőnket, hogy azzal a gazdag tapasztalattal, s az abból merített bölcseséggel és tanácsadással, melylyel egyházunk szolgálatában hosszú éveken át az egyház egyszerű munkását, majd jegyzőjét mindig gyámolította, a jövőben is megajándékozni méltóztassék. Testvéri szeretettel járulok a Nt. fő- és alesperes, az egyházmegyei és egyházközségi felügyelő és lelkész urak, a tanár és tanító urak elé egyenként és összességükben, kérve közös szent ügyeink előbbreviteléhez szíves és hathatós támogatásukat. Végezetül pedig a nm. kerületnek, mely engemet, a jelentéktelent, sok más, érdemesebb testvéreim gárdájából e szép, de nehéz tisztségre bizalommal elhívott, ezen általam eléggé meg nem becsülhető bizalomért, melyet részemről feltétlenül beváltandó előlegnek tekintek, legforróbb köszönet! „Az Úr áldja meg rendeltetésünket!" Ámen. Általános helyeslés kisérte a püspök eme székfoglaló beszédét, mely feltárta a hallgatóság előtt azokat az elveket, melyek magasztos hivatalában vezérelni fogják, megismertetett azokkal az eszmékkel és tervekkel, melyeket első sorban megvalósítandóknak tart, kijelölte az egyház életében azokat a területeket, a melyek meggyőződése szerint a legfőbb gondot igénylik, azokat a kérdéseket, melyeknek megoldása a legégetőbb s tette mindezt lelkes szívhez szóló, ékes formában. Különösen a keresztyén szeretet hangsúlyozása keltett a hallgatók szívében erős visszhangot. Alig csillapult le a jelenlévők éljenzése, br. Prónay Dezső állott fel, hogy az egyetemes egyház nevében üdvözölje a püspököt, utána Baksay Sándor püspök a református egyház, Gyurátz Ferenc püspök a dunántúli egyházkerület, dr. Masznyik Endre theologiai igazgató az egyetemes theologiai akadémia, Sárkány Béla kerületi jegyző a kerületi papság és Benka Gyula igazgató a tantestület nevében üdvözölték meleg szavakkal. Ez üdvözlésekkel a püspökiktatás ünnepe véget ért. A közebéd. A püspökiktatás ünnepélyének végeztével Sziits és Balika vendéglőjében közebéd volt, a melyen mintegy kétszázan vettek részt. Az első pohárköszöntőt Zsilinszky Mihály egyházkerületi felügyelő mondta a királyra, Szeberényi La,jos pestmegyei főesperes az új püspököt, Szentiványi Árpád szintén Scholtz Gusztáv püspök Prónay Dezsőt, Petrovics esperes Zsilinszky Mihályt, Osztroluczky Miklós a reformátusok küldöttségét,' Petri Elek az új püspököt, Draskóczy esperes ismét az új püspököt, mint vele egy város szülöttjét éltette. A püspököt természetesen minden oldalról üdvözöltek levélben és sürgönyileg.