Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-09-28 / 39. szám

1906 ÉVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 347 saságunk kiadványai, továbbá a „prot. irodalmi társa­ság a, a számos, hasonló célú német, valamint a „Zpev­nih bizottság" épületes tót kiadványai nagyon megérdem­lik figyelmünket és megérdemlik a pártolást. Es mert épen egyházaink nyelvére tértem át, legyen szabad erre vonatkozólag is röviden megjelölni állás­pontomat, melyet magam részéről helyesnek tartok. Három nyelvűnek nevezik a mi egyházunkat, újabban a horvát járul hozzá negyediknek. Szabadon és akadálytalanul imádjuk és dicsőítjük Istenünket, ki-ki a maga szeretett anyanyelvén, de egy szívvel, egy lélekkel szeressük ezt a mi közös jó anyánkat, a magyar hazát, „melyen kivid e nagy világon nincsen számunkra hely". Elborult lélek­kel látjuk azonban a jelenben azokat az elszomorító je­lenségeket, midőn az egy anyának különböző nyelvű fiai nem akarják egymást testvérekül ismerni, megfeledkez­vén a nagy apostol szép szaváról: „nincs itt köztetek sem zsidó, sem görög, mert Ti mindnyájan egy vagytok a Jézusban". (Gal. 3. 58) Midőn ez elszomorító tényekről megemlékezem, ki kell jelentenem, hogy valamint eskü­met, mint magyar hazám hű fia, mint pap mint evange­likus keresztyén híven megtartom, azaz magam részéről mindent elkövetek, „hogy az egyház hajója a politika• részes hullámzásának ne legyen kitéve", úgy kérlek Tite­ket mind, én Atvám fiai, annak a mi egy Megváltónk, a Jézus Krisztus nevében, legyetek nekem ebben segít­ségemül, kiki a maga helyén, és legjobb tehetsége sze­rint. Csak olyant kérek, mit magam is megcselekszem, s a mi jogosult. Mint magyar pap hányszor szolgálom más nyelvű híveimet szívesen még akkor is, ha nyel­vükben nem is vagyok teljesen gyakorlott, megértve a nagy apostol szavát: „igyekszem mindeneknek minden lenni, hogy megnyerjem az evangéliumnak" (1. Kor. 9. 22.) látva, s valósággal ihletten élvezem azt a boldogságot, mely szegény tót nyelvű hívem vonásaiban tükröződik, hogy szeretett anyanyelvén imádkozhatott. Gondolják ezt meg, s kérem, ne feledjék szeretett testvéreim tót vidé­kükön, kik ellen újabb időben e tekintetben mind sűrűbb ós sűrűbb a panasz, hogy, bár kitűnően beszélik a magyar nyelvet, a köztük élő magyar családtól mégis megtagadják a magyar nyelvű úrvacsorát, esketést, vagy keresztelést azzal a rideg nyilatkozattal: „a mi egyházunk tót egyház!" Nem igaz ! A mi egyházunk a szeretet egyháza ! A mi egyházunk mindenütt kell, hogy megértse, a mire az apostol int: „Ha Te hálákat adsz, miképen mondjon a tudatlan ember „Áment" a Te haladásodra, ha meg nem értette, a mit mondasz?" (I. Kor. 14. 16.). A mi egy­házunk evangelikus egyház, mely a reformáció egyik legnagyobb vívmányát, az anyanyelv használatát bírja ősök drága, elévülhetlen örökségéül, s a ki ez ellen vét, nemcsak a haza, de egyháza s az evangelium, a szere­tet vallása ellen vétett, s szándékosan, tudva, akarva provocálja a borzasztó vádat, hogy egyházunkban az autonomia leple alatt hazaellenes velleitások lappanganak. Több, több szeretetet<! t. uraim, az egész vonalon, mert „ha a jövendőmondások, és az esméret eltöröltetnek, és a különböző nyelvek megszűnnek is, a szeretet meg­maradjon, és győztes legyen örökön örökké." (I. Kor. 13. 8). De szeretettel, türelemmel és kímélettel kívánom ápolva látni azt a viszonyt, melyben hazánk többi egy­házával állunk. Harcot, ellenséges indulatot a mi egy­házunk soha nem provocált, ez után se tegye! Saját vallásunk kincseihez való hű ragaszkodásunkkal igen jól megfér a mások meggyőződésénk kímélése és tisztelet­ben tartása. Szemem előtt szüntelen látom az apostol nagy mondását: „Minden nemzetségben kedves az Urnák mindenki, ki öt féli és jót eselekszik" (Ap. csel. 10. 35.) és ama másik: „Te kicsoda vagy, hogy másnak szolgá­ját kárhoztatod? Az ö tulajdon urának áll, vagy esik". (Róm. 14. 4.). És különös vonatkozással akarom ezt értetni azon hitben lestvéreinkkel való viszonyunkban, kik az evang. reformált hitvallást követve, velünk egy azon alapon állva, test a mi testünkből, vér a mi vérünkből. A közös mult, annak közös öröme és közös bánata, közös sűrű küzdelmei és közös nem egy győzelme mai napig képe­zik azt az erős köteléket közöttünk, melynek megbontá­sától óvjon minket az Ur, melyet megtartani szeretetben, megszilárdítani mindkét egyházunk érdekében volt eddig szerény lelkészi állásomban, lesz ezentúl is becsületes, őszinte törekvésem. Úgy segéljen az Úr, a mint mind azt, mit gyenge szavaimmal kifejezni megkíséreltem, tettekkel is beiga­zolni, erős és becsületes szándékom! Sikerül-e? Nem tudom. S azért kérem a nm. ke­rületet, segítsen meg vállalt nehéz feladatom megoldá­sában. Bizalommal kérem mindenekelőtt Nagyméltóságo­dat, mint egyházkerületi felügyelőnket, hogy azzal a gazdag tapasztalattal, s az abból merített bölcseséggel és tanácsadással, melylyel egyházunk szolgálatában hosszú éveken át az egyház egyszerű munkását, majd jegyzőjét mindig gyámolította, a jövőben is megajándékozni mél­tóztassék. Testvéri szeretettel járulok a Nt. fő- és ales­peres, az egyházmegyei és egyházközségi felügyelő és lelkész urak, a tanár és tanító urak elé egyenként és összességükben, kérve közös szent ügyeink előbbrevite­léhez szíves és hathatós támogatásukat. Végezetül pedig a nm. kerületnek, mely engemet, a jelentéktelent, sok más, érdemesebb testvéreim gárdá­jából e szép, de nehéz tisztségre bizalommal elhívott, ezen általam eléggé meg nem becsülhető bizalomért, melyet részemről feltétlenül beváltandó előlegnek tekin­tek, legforróbb köszönet! „Az Úr áldja meg rendeltetésünket!" Ámen. Általános helyeslés kisérte a püspök eme szék­foglaló beszédét, mely feltárta a hallgatóság előtt azokat az elveket, melyek magasztos hivatalában vezérelni fog­ják, megismertetett azokkal az eszmékkel és tervekkel, melyeket első sorban megvalósítandóknak tart, kijelölte az egyház életében azokat a területeket, a melyek meg­győződése szerint a legfőbb gondot igénylik, azokat a kérdéseket, melyeknek megoldása a legégetőbb s tette mindezt lelkes szívhez szóló, ékes formában. Különösen a keresztyén szeretet hangsúlyozása keltett a hallgatók szívében erős visszhangot. Alig csillapult le a jelenlévők éljenzése, br. Prónay Dezső állott fel, hogy az egyetemes egyház nevében üdvözölje a püspököt, utána Baksay Sándor püspök a református egyház, Gyurátz Ferenc püspök a dunántúli egyházkerület, dr. Masznyik Endre theologiai igazgató az egyetemes theologiai akadémia, Sárkány Béla kerületi jegyző a kerületi papság és Benka Gyula igazgató a tantestület nevében üdvözölték meleg szavakkal. Ez üdvözlésekkel a püspökiktatás ünnepe véget ért. A közebéd. A püspökiktatás ünnepélyének végeztével Sziits és Balika vendéglőjében közebéd volt, a melyen mintegy kétszázan vettek részt. Az első pohárköszöntőt Zsilinszky Mihály egyházkerületi felügyelő mondta a királyra, Szebe­rényi La,jos pestmegyei főesperes az új püspököt, Szent­iványi Árpád szintén Scholtz Gusztáv püspök Prónay Dezsőt, Petrovics esperes Zsilinszky Mihályt, Osztroluczky Miklós a reformátusok küldöttségét,' Petri Elek az új püspököt, Draskóczy esperes ismét az új püspököt, mint vele egy város szülöttjét éltette. A püspököt természete­sen minden oldalról üdvözöltek levélben és sürgönyileg.

Next

/
Thumbnails
Contents