Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-09-14 / 37. szám

326 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ . 1906 TÁRCA. Miért nem írt Jézus? Irta: Tiaffay Sándor. Mindenki tudja, hogy a keresztyén vallás alapítója, a názáreti Jézus egyetlen sornyi írást sem hagyott maga után. S e tekintetben szinte egyedül áll a vallásalapítók között, a kik mind tételekbe igyekeztek foglalni azokat az igazságokat, a melyeknek elfogadását híveiktől és leendő követőiktől megkívánták. Sőt rendesen apróra meghatározták a szertartásokat is, a melyek közt a vallásos életnek nyilvánulnia kell. Jézus egyiket sem tette. Egyetlen 'tételt sem foglalt írásba, egyetlen szertartást sem írt le s így egyetlen rendszabályt sem alkotott. Mi ennek az oka ? Miért nem írt Jézus ? Talán nem is tudott? Vagy rövid pár évre terjedő nyilvános működése nem engedett rá időt? Avagy talán tanítványai nem igényelték az írott utasításokat ? Oly kérdések, melyek a gondolkozó ember lelkében sokszor felmerülnek s melyekre aztán megnyugtató feleletet nem igen talál. Hogy Jézus tudott írni, az kétségtelen. Nemcsak a zsidóság akkori közművelődési viszonyai teszik ezt kétségtelenné, hanem egyéb körülmények is. A Jézus gyermekségéről szóló legendák mind tudnak az ő iskoláztatásáról és apróra elmondják, miként szégyenítette meg a gyermek Jézus a tanítókat, a kik őt is olyan közönséges gyermeknek tartották, mint a többit. E legendáknál is fontosabb bizonyíték azonban az a körülmény, hogy kortársai és legnagyobb ellenfelei, a farizeus írástudók sem vetik soha szemére, hogy az írásokban járatlan volt, sőt mind elismerik őt rabbinak, azaz mesternek. A hagyomány tud is Jézusnak egy levélváltásáról. Abgarus, Edessa királya lett volna az a boldog halandó, a kivel Jézus levelet váltott. Mindkét levél szövegét ismerjük, de hitelességét sok komoly ok miatt elismernünk lehetetlen. Erre tehát nem támaszkodhatunk. János evangeliomának a 8. részében azt olvassuk, hogy Jézus egy ízben elgondolkozva, a homokba írt. Ez azonban nem sokat nyom a latban, mert legföljebb olyat bizonyít, a miben senki sem kételkedik, hogy Jézus tudott írni is. Ha pedig tudott, akkor komoly oka lehetett, hogy egyetlen írott utasítást sem adott tanítványainak. Hogy ideje nem lett volna az írásos följegyzésekre, az nem megnyugtató magyarázat. Harmadfél évi nyilvános működése bizonyosan hagyott neki annyi pihenőt, hogy ha szükségét látta volna, a legfontosabb tételeket följegyezhette volna. Ha nem tette, szándékosan mulasztotta el. Azt is mondhatná valaki, hogy Jézusnak nem volt ihlete, a mely őt az írásra késztette volna. Mert minden vallásos szemétyiség, a ki magát Istennel közvetetlen viszonyban állónak tudja, a ki magát Isten szószólójának tekinti, indíttatva érzi magát szózatoknak közlésére, sokszor följegyzésére is. A próféták példáiból tudjuk ezt, A vallásalapítók pedig a nekik adott isteni kijelentést igyekeztek mennél pontosabban közvetíteni és hátrahagyni az őket követőknek. De azért nem minden vallásos vezéregyéniség irt. Az apostolok sem mind írtak, pedig valamennyien hirdették az igét. S a mit írtak is, legtöbbször a hívők szükségleteinek kielégítése végett írták meg. Az evangeliomokat azért írták, hogy a kik nem voltak szemtanuk, megbízható forrásból ismerjék meg Jézus életét éz igazait, A levelek pedig egyes gyülekezetek szüksé-, geit tartották szem előtt. Nem az írásra való indításbanj olvad tehát föl az ihlet, hanem a közlésben magábanj annak isteni eredetében és természetében tetszik meg.i Azért, hogy nem írt, nem lehet Jézustól az ihletet elvitatni, mert ihletét a közlöttek igazsága és eszményi emelkedettsége igazolja. Jézust a külső körülmények nem késztették írásra. Tanítványai vele jártak-keltek, naponként hallgatták. Sokszor kérdéseket is intéztek hozzá az elmondottak jelentőségére vonatkozólag. És a mester nem szűnt meg őket felvilágosítani, tanítani, nevelni és magához fölemelni. A tanítványok körülményei sem tették tehát szükségessé az írásos följegyzéseket. Minden más vallásalapító megérte azt, hogy hosszú időn át tartó működése nyomán az őt követők csoportosultak, gyülekezetet vagy általában vallásos közösséget alkottak. Jézus ezt nem érte meg. Az ő életében egyetlen gyülekezet sem alakult, a melynek szervezése és ez alapon kifejlő viszonyai megkívánták volna a jelen nem lévő vallásalapító írásos utasításait és rendelkezéseit, A hívők tömöritésének és irányításának a munkája Jézus tanítványaira maradt. A mit tehát a többi vallásalapító maga végzett, azt a munkát a szervezésnek, irányításnak, a hirdetett igazságok megrögzítésének a munkáját Jézus helyett a tanítványok végezték el. A milyen természetes tehát, hogy Jézus nem írt, ép oly szükségszerű volt, hogy tanítványai írjanak. Mert semmiféle közösség nem lehet meg oly tételek nélkül, a melyek a tömörülésnek, a jegecedésnek nélkülözhetetlen föltételeit, alapjait, szempontjait s az együttélés kereteit és módjait megszabják. Jézus életében ilyen tömörülés nem történt, nem volt tehát szükség a szervezésre sem. S ebben tér el Jézus minden más vallásalapítótól s ebben emelkedik mindenik fölé. 0 nem is akart külső föltételekkel együtt tartott, szervezett csoportot alakítani, nem igyekezett olyan közösséget tömöríteni, a melyet a parancs kényszerítő erejével bíró tételek foglalnak össze és tartanak együtt, hanem csak arra törekedett, hogy az őt követők mindenikében azonos tiszta lélek éljen és munkálkodjék. Nem vízzel, hanem lélekkel keresztelt. Nem a vízzel azonos módon keresztelkedők alkották az ő közösségét, — ezt a dicsőséget ő meghagyta a Keresztelőnek, — hanem azok, a kik magukat vele együtt Isten fiainak érezték és a szerint éltek„ Ez az oka, hogy Jézus nem írt, hanem csak elveket közölt; életnézetet adott, életfölfogást oltott be hallgatóiba. A lelkek közösségére igyekezett. Azért nem írt, mert az ő vallása nem utasítások halmaza, nem törvényadás, nem szertartások tömege, hanem új szellem, új lélek, új életirány, melyet az istenfiúság tudata irányít. Azért nem írt Jézus, mert folyton magára mutatott: „Jer, kövessetek engemet!" 0 pedig a mennyei Atyával egynek tudta magát. Azért nem írt Jézus, mert példát adott és az ő példája minden ékes szónál, minden hangzatos beszédnél, minden tetszetős igazságnál ékesebben szól, mert a valóság vonzó erejével és kényszerítő hatalmával hat ránk. Jézusnak nem az a követője, a ki az ő életét és tanításait apróra ismeri, a ki szertartásokat végez, szabályokhoz idomul, hanem a kiben azonos lélek van a Jézuséval és ezen azonos lélek birtokában Istenével akként összeforr, mint Jézus, embertársát oly önfeláldozó módon szereti, mint Jézus, mindenek boldogságát akként igyekszik munkálni, mint Jézus. Ha ez hiányzik valakinél, tudhatja az összes írásokat könyv nélkül, még sem követője Jézusnak. Jézusnak nem volt tehát szüksége az írásra, mert példájában van minden erő és igazság, a mely az ő vallásának jellemzője. A keresztyénség nem tanítás, hanem élet. jMég pedig az az élet, a melyet Jézus élt. Ez alapon a milyen természetes, hogy Jézus nem Hírt, ép oly természetes, hogy tanítványai írtak. Ok már •nem hivatkozhattak magukra, hanem csakis Jézusra.