Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-08-31 / 35. szám

313 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ . 1906 A nagy munka után a szíves házigazda asztalai körül foglaltunk helyet, számos felköszöntővel fűszerezve a kedélyes társalgást. Hogy pedig a beszélőkedvnek is határt szabjunk, a toastokra árt vetettünk ki, mely címen aztán 32 K 24 fill, gyűlt be a rozsnyói leány­iskola internatusa javára. A gazdag programm nyomán komoly, maradandó munkát végeztünk; a Luther-Társaság támogatása, a tervezett Menedékház eszméjének megvalósítása iránti intézkedés, a lelkészek tanuló fiait segélyező egylet ügyének meleg felkarolása, a korfirmandasi jelentések mintájának megállapítása, a lelkészek életrajzainak össze­gyűjtése és sajátkezű beírása az e célra szolgáló emlék­könyvbe stb., mind oly dolgok, melyeket más egyház­megyék lelkészi értekezleteinek figyelmébe is ajánlhatunk. Tóth János államtitkár. A király Tóth Jánost nevezte ki vallás- és közoktatásügyi államtitkárrá. Tóth 42 éves ember, a heves-kúnsági ref. egyházmegye segéd­gondnoka s a függetlenségi pártnak egyik legtiszteltebb tagja. Eddig főkép a hadügy terén működött, mint párt­jának szakembere s így feltűnő, hogy mégis Apponyi mellé tették. Azonban komoly törekvésű, tehetséges ember lévén, reméljük, hamar otthonossá válik új munka­körében. Régi szokás, hogy a r. kath. vallású kultusz­miniszter mellé protestáns államtitkárt neveznek ki. Ideje volna más ösvényre térni. Az igazi vallásegyenlőség nem azt jelenti, hogy az egyházak mintegy megosztozzanak a hivatalokon, hanem hogy miniszternek is, államtitkár­nak is azt nevezzék ki, a ki legrátermettebb, tekintet nél­kül vallására. Müller Frigyes erdélyi evang. püspök nyugalomba vonul. Müller feje és lelke volt a magyarsághoz húzó pártnak s püspöki hivatását szigorúan az egyházi élet tereire korlátozta. Visszavonulásával a főrendiházi tag­ságban Gyurátz Ferenc lesz utódja. Ünnepek. Komáromban a mult vasárnap szentelte fel Baltik Frigyes püspök a kúriai ítélettel a közös prot. temetőből kiszakított új temetőt. Az ünnepet hosszú per előzte meg, mely a kicsi evang. gyülekezetet pártokra szakította s a ref. testvéregyházzal a viszonyt is meg­zavarta. Végre elült a zivatar s a ref. egyház most igazi lovagiassággal vett részt az evang. egyház ünnepén Konkoly Thege Béla főgondnok vezetése alatt. (Antal Gábor egy templomot szentelt fel e napon a vidéken.) Reméljük, hogy ez ünnep után teljesen helyreáll a béke úgy az egyháztagok, mint a testvéregyházak közt s a viszálykodás szitóira nem hallgatva, egyetértéssel dolgoz­nak Istenországa terjesztésén. — Bonyhádon szept. 4-én lesz a gymnasium 100 éves emlékünnepe, egyúttal az V. osztály megnyitása s Gyalog István igazgató 25 éves jubileuma. Az ünnepen a ker. elnökség is részt vesz. Tanító-diakonissa. Schmidt K. J. pozsonyi lelkész vasárnap avatja tisztébe Trencsénben Szilvay Margit drietomai tanítót, a ki diakonissává képezte ki magát. Első eset Magyarországon, hogy tanítói állomást diako­nissa tölt be. Mi ezt csak helyeselni tudjuk, hiszen a lélek és test gondozása oly szépen megfér egymással. Vajha többen lépnének nyomába. Szilvay Margit a tanítói oklevelet a pozsonyi állami tanítóképzőben szerezte meg s a diakonissa-tanfolyamot a pozsonyi anyaházban és a világhírű neu-dettelsaui intézetben végezte. Halálozás. Kund Samu vasi esperest, lapunk kitűnő munkatársát nagy csapás érte. Etelka leánya elhúnyt aug. 26-án Répcelakon hosszas szenvedés után 31 éves korában. 28-án temették. A gyászoló apa fájdalmában igaz részvéttel osztozunk. Pályázat. A bácsi ág. h. evang. egyházmegyébe kebelezett zsablyai missiói lelkészi állásra pályázat hirdettetik. Javadalom : 1. 800 K készpénzben az egyház pénz tárából; 2. két öl kemény tűzifa ; 3. szabad lakás kerttel; 4. stolarék: keresztelés egy kor., esketés két kor., kis temetés egy kor., nagy temetés két kor.; 5. congrua 972 kor. 80 fillér. Az istentisztelet nyelve német. Pályázatok alulírotthoz f. évi szeptember végéig küldendők. Újvidék, 1906. aug. 16. Belohorszky Gábor, 1—1 bácsi főesperes. = Angster József és Fia = Magyarország legnagyobb orgonáinak és a budapesti bazilika nagy orgonáinak építői Orgona- és harmonium-gyár Pécs. Két arany, egy ezüst és egy nagy mílleniumi éremmel kitüntetve. Ajánljuk kitűnő hangti és erős szerkezetű Iégnyomatu (pneumatikai) orgonáinkat, melyek a rendkívül könnyű játékmód regístrálás mellett még azon nagy előnynyel is bírnak, hogy a temp­lom nedvessége és az időjárás viszontagságai semmi befolyást nem gyakorolnak rájuk. Raktáron kitűnő hangú harmoniumok min­den nagyságban. Mindennemű javításokat, hangolásokat és átépítéseket olcsón el­' vállalunk. ­Árjegyzéket kívánatra ingyen küldünk. 6—26 Zichy Mihálynak „LUTHER WARTBURGBAN" című képe ne hiányozzék egy protestáns családban se. Kapható művészi kivitelű réz­nyomatban 12 koronáért Petrik Gézánál Budapesten, II. ker., Donáti­utca 49. szám. Megfelelő keret külön. ORGONA-GYÁR. MEfiER Cs. és kir. udv. szállítók Villamos gépekkel berendezve. I ESTVÉREK A Szent-Sír lovagja és a Ferenc Jázsei-rand tulajdonosa. Budapest, VII., Garai-u. 48. Legolcsóbb árban és kedvező fizetési feltéte­lek mellett kiváló tiszta légnyomás, csőrend­szer szerint (pneumatikai) tartós és nemes­hangú orgonákat szállít. — Mindennemű orgonajavításokat és orgonahangolásokat a legmérsékeltebb árban lelkiismeretes pontos­sággal teljesíti és jókarbantartást mérsékelt árban elvállal. Tervezetek és rajzok kívánatra díjtalanul, 30 évi fennállása óta 930 új orgonát szállított. A párisi és bécsi világkiállításon stb. helyről kitüntetve. •4

Next

/
Thumbnails
Contents