Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-08-31 / 35. szám

304 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ . 1906 Átlagról szólok, nem egyesekről, mert kétségtelen az, hogy lelkészi karunkban is vannak egyes kiváló egyéniségek, kik belső értékük és inponáló fellépésük által, azt a tekintélyt ki tudják vívni maguknak, a melyre ők mint lelkészek, mint az egyház lelki vezérei joggal számíthatnak és kétségtelen az is, hogy a felügyelők között vannak viszont a lelkiekben is annyira kitűnő férfiak, a kik épen ezen kiváló tulajdonságaiknál fogva a vezetést — nem épen az egyház kárára — természetszerűleg magukhoz ragadják. A hol a szellemi erők ily praeponderenciája okozza az egyensúly megzavarását, ott többnyire nincs is baj, legfeljebb az lenne a kívánatos, hogy az egyénisége által domináló felügyelővel iparkodjék a lelkész nemes versenyre kelni és a lelkipásztorkodás intensiv és áldásos gyakorlása által azon a téren babérokat aratni, a melyekre a felügyelő ténykedése ki nem terjed. Geduly a baj okát abban találja, hogy sok a paragrafus, hogy a paragrafusból idéz mindenki, hogy a szabályrendeletek gyártása folytán most „nem a Krisztus evangetiumánah az életet helyesen irányzó szeretet, szabadság, igazság szellemére, hanem tisztán a jogra, a törvényre, a paragrafusra, a betűre, a lelketölö korlátok közé kell fektetni Hát ebben nem értek egyet Geduly úrral, mert a jog maga nincs ellentétben sem az igazsággal, sem a szabadsággal, sőt mind a kettőt csak a jog, a törvény biztosítja. Annak meghatározását, hogy mi az igazság, nem lehet az egyéni véleményre bízni, sőt azt sem, hogy mit tanít a krisztusi szeretet. Avagy Krisztus evangeliuma nem törvény, melyben Krisztus mondja meg, hogy mi az igazság ? Ez a törvény tehát nem hogy ellentétben van a Krisztus igazságával, de megerősíti azt. Ugyanígy vagyunk a szabadsággal. Ha a szabadságot a jog, a törvény nem szabályozza, felszabadul az önkény és a szabadságból szabadosság lesz. A Krisztus evangeliuma által hirdetett szabadságot, Krisztus maga a jog uralma alá helyezte. Számos helye Krisztus tanításának bizonyítja azt, menynyire tisztelte Krisztus a jogot. Az, hogy ő az általa felállított parancsoló és tiltó tételeket, mint erkölcsi törvényeket állította oda, nem azt bizonyjtja, hogy ő az egyéni szabadságot törvény által korlátozni nem akarta, hanem csak azt, hogy ő az erkölcs kényszerítő hatalmát erősebbnek tartja, mint a jogi kényszert. Abban tehát, hogy mi az egyházi életet szabályrendeletek által szabályozzuk, nem vétünk Krisztus szelleme ellen, csak az lenne helytelen, ha a szabályrendeletek olyat tartalmaznának, a mi Krisztus szellemébe ütközik vagy az általa alapított vallás legavatottabb hirdetőinek, a lelkészeknek tekintélyét sértené. Geduly elismeri, hogy a zsinati törvény ezt nem teszi, ellenben felhozza, hogy egy némely szabályrendelet, a mely azonban még csak tervezeti stádiumban van, olyan törekvést árul el, a mely a felügyelőt a lelkésznek elébe helyezi. Hát abban igaza van, hogy ez a törekvés helytelen és reméljük is, hogy az egyházegyetem ezen törekvésnek majd útját állja. De azért meg kell csinálni a szabályrendeletet, még pedig úgy, hogy a lelkésznek az egyház vezetésében, a lelkiekben az első helyet biztosítsa. Meggyőződésünk azonban az, hogy a szabályrendelet bármikép szóljon is, azt az anomaliát, hogy a lelkész nem foglalja el az egyházban azt a helyet, a mely őt hivatásánál fogva megilleti, egymagában nem fogja megszüntetni. Mert a lelkészi tekintély hanyatlásának mélyebbre menő okai vannak. Az okok magyarán kimondva a vagyoni és lelki szegénység. A kettő rendszerint együtt jár. A szegény ember nem nevelheti, nem műveltetheti úgy gyermekeit, nem fordíthat annyit saját maga kiképeztetésére, mint az. a kinek bőven van. Következménye annak, hogy a szegény ember tudományban, művészetben, társadalmi szereplésben, a kedély és a jó ízlés kimivelésében hátra marad. Ezzel az ember egész kulturális niveauja sülyed. A lelki szegénység azonban nem szükségszerű következménye a vagyoni szegénységnek. Krisztus urunk és az apostolok példája mutatja, hogy a szegény is lehet lélekben gazdag. Lelkészeink tehát magasztos hivatásukat szem előtt tartva kövessék nagy mesterünk példáját, tanuljanak, mívelődjenek és kifogástalan erkölcsi magaviseletükkel legyenek mintaképei híveiknek. A főfigyelmet pedig kell, hogy fordítsuk a jellem kiképzésére és arra, hogy úgy neveljük lelkészeinket, hogy az a krisztusi szeretet, melyet ajkaikkal hirdetnek, szivükben is erős gyökeret verjen. Hogy ezen a lelki szegénységen könynyítsünk, hogy ezt lehetőleg elenyésztessük, arra nem kell okvetlenül az állami segély. A baj felösmerése, buzgó és fáradhatlan munka. Főleg azonban a papi pályára készülő ifjak alapos nevelése, oktatása és irányítása, főpásztoraink nemes példája, buzdítása és serkentése, sokat tehetnek a baj enyhítésére, igen sokat tehetnek azonban lelkészeink és, ha egyházmegyénként tömörülve a fraternitas ügyel, arra is fáradozik abban, hogy annak a régi magyar példabeszédnek — „a jó pap holtig tanul" — érvény szereztessék. Ha valahol, itt alkalmazható az a mondás : „segíts magadon és az Isten is megsegít". Az a tudományosan, még pedig nemcsak a theologiai tudományokban, de az irodalomban, a társadalmi tudományokban, a népet kiválóan érdeklő gazdasági, sőt talán jogi és közigazgatási ismeretekben, esetleg a szép művészetekben is kiművelt pap, aztán, ha vagyonilag szegény is, saját egyénisége erejével sokkal könnyebben, sikeresebben vívhatja ki magának a vezerszerepet egyházában, mint az a lelkileg szegény semmi ember, a ki nagy megtiszteltetésnek veszi, ha a falubeli földesúr, a ki esetleg felügyelő is, a papját ebédre meghívja. Igyekezzetek függetlenek lenni, szeretett lelkésztestvéreink, még a nélkülözés és lemondás árán is. Ez fogja emelni tekintélyteket. A vagyoni szegénység megszüntetése már nehezebb feladat. Híveinktől nagyobb áldozatokat nem várhatunk, hiszen ellenkezőleg azon vagyunk, hogy az államtól várt állami segélyt is első sorban az adózó nép terheinek könnyítésére fordítsuk. Az egyes parochiák jövedelmét azonban sok helyen az által lehetne fokozni és ezzel a lelkészt nagyobb javadalmazáshoz juttatni, hogy több egymáshoz közel fekvő kisebb egyház egy közös egyházba összeolvadna. A közlekedési eszközöknek mostani fejlettsége és olcsósága mellett ez mai nap a cura pastoralisra nem fog oly kártékonyán hatni, a mint hatott volna évtizedek előtt, aztán meg segédlelkészek és arra képesített tanítók segélyével nagyobb területek szükségletei is könnyen el lennének láthatók. Egy ily lelkésznek aztán, a kinek parochiájához 3—4000 lélek tartoznék és a kinek 3—4 egyesített parochia jövedelme jutna javadalmazásul, mindenesetre sokkal tekintélyesebb és függetlenebb organuma lenne ev. egyházunknak, mint a mai állapotban nyomorgó congruára szoruló szegény falusi pap. A kisebb anyaegyházak egyesülése és ezzel az erők egyesítése, ez legyen tehát a jelszó. Hogy e mellett, az 1848. XX. törvénycikk végrehajtásánál már a folyamatban lévő akció alkalmából a lelkészi fizetés minimumának felemelésére is kell törekednünk, az magától értetődik, szó volt arról, hogy