Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-08-24 / 34. szám

297 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ . 1906 egyházak stb. részesíttettek, mely utóbb 12.000, majd 1(1000 írtra és egy néhány év óta 57.400 K-ra emelkedett; az a 100.000 K évi közalapsegély, a lelkészi és segédlelkészi congrua, a felekezeti tanítók fizetéskiegészítése és korpótléka, az iskolák támogatása építkezéskor és évente: az már morzsaszámba megy. Most pedig évről-évre nagyobb kenyérdarabbal biztat. A protestáns egyházaknak első adagként egy millió korona jut. Ezen összegből az ág. h. evang. egyházra egyharmad esik háromféle célra: az egyháztagok adóterheinek könnyítésére, az egyházi közigazgatásra és a lelkészi nyugdíjintézetek istápolására. Az első helyen nevezett célra: az egyháztagok terhének könnyítésére fordítandó lesz az első évi segély nagyobb része, mondjuk, 200.000 kor. Ezen összeg azonban nem osztható ki a kerületek • közé egyenlő részben, mert ily esetben a gazdagabb kerület jobban könnyíthetne az adóterhen, mint a szegényebb s így kirívó elégedetlenséget szülő egyenlőtlen megkönnyítés állna elő; a helyes elosztás elvét itt csakis azon adatok képezhetik, a melyek a két egyház közös bizottsága elé kerültek, úgy hogy összes egyháztagjaink terhei egy a segélyösszegnek megfelelő százalékra leszállíthatok "legyenek. Ez a helyes kiszámítás dolga. Ismeretes az a kívánság, sőt félig-meddig igéret is, hogy ,az egyházak terhe 20%"

n&l nagyobb ne legyen. Oly hangok is hallatszottak, hogy az adómentesek, vagy a kevésbbé megterheltek is 20°/o erejéig megadóztassanak. Ezt sohasem pártolnám, de igenis azt, hogy az állam mindaddig segítsen, míg az egyházak terhe az állami adó 20°/ 0-ánál még nagyobb. A közigazgatási célokra az első évben alig fordítanék valamit az államsegélyből. Az egyetemes egyház tavaly ezen költségek apasztását határozta el. Ha pedig teljesíteni kellene mindazt, a mi az összeírás alkalmával kívántatott: az esperesek, alesperesek, jegyzők, pénztárosok, dékánok stb. „pátens"-szerű bőséges díj az államsegély tán elég sem volna. Ezen cél tehát még elodázható. Van azonban egy egyetemes ügy, melynek megvalósítása a kerületek hozzájárulásától tétetett függővé azon időben, melyben az államsegély felemeltetik. Ez a theologiai akadémiák ügye, ennek közel 25,000 K szükséglete. íme, itt az alkalom! Igaz, nem ,iskolai célokra adatik az államsegély. De ha az egyházegyetem az államsegély egy részét a kerületek rendelkezésére bocsátja, azok jövedelme emelkedik, beáll a kötelezettség a 6072 K 50 f beszolgáltatására az egyetemes pénztárba. Nem sokkal egyszerűbb-e, ha az egyetemes egyház visszatartja a 4X6702'50 K-t és rendezi a theol. akadémiák ügyét ? Vájjon ezzel egyszerre a theol. akadémiák tanárain is lehetne-e segíteni, vagy be kell-e várni az állam ebbeli külön intézkedését, a tanodák külön segélyezését ? ezt a kérdést csak felvetem. A nyugdíjintézetek istápolása alatt bizonyára nem kerületi vagy egyházmegyei intézetek, hanem csakis az egyetemesek értendők. Ha azt a sok sphajt, meg óhajt csak részben akarjuk enyhíteni, kielégíteni, akkor a nyugdíjintézetet hathatósan kell istápolnunk. Nem lesz sok — inkább kevés — ha ezen intézetet 1907-ben 100,000, 1908-ban 150,000 és 1909-től évenkint, legalább 10 éven át 200,000 K-val istápolják. Ha a revizió a belépési díjakat jelentékenyen, az egyházak és a tagok illetékét pedig csak valamivel emeli, az intézet oly virágzó fává leszen, mely sok tiszta és örömet okozó gyümölcsöt fog hozni. Egyéni nézeteime az államsegélyre vonatkozólag elfojtani nem akartam. Az egyetemes pénzügyi bizottság, mely ezen új államsegély elosztási tervezetét elkészíteni első sorban hivatott, mindenesetre a legüdvösebb indítványokkal lép az egyetemes gyűlés elé. D. J. TÁRCA. Ibsen.* Május 23-án Norvégia fővárosából, Krisztiániából, a következő távirat szállott világgá: „Ibsen Henrik ma délután fél három órakor elhunyt". Ugyanonnan ugyanaz nap kelt egyéb táviratok szerint: „Áz összes házakon gyászlobogók lengenek. A színielőadások elmaradtak. Hakon király táviratilag fejezte ki részvétét a költő családjának A storthing a haza halottjának deklarálta Ibsent és államköltségen való temetését határozta el. Bel- és külföldről is számos részvéttávirat érkezett" . . . Egyszóval szemtanúi lehettünk mindazon jelenségeknek, a melyek egy-egy „nagyobb" férfi elhalálozása alkalmából napirenden valók, szinte conventionálisak és visszafojthatlanul el fogja lelkünket valami gúnyos, satyrikus érzés, mikor látjuk, hogy mind e conventionális külsőségek ezúttal annak a férfiúnak szólnak, a ki semmit sem gyűlölt izzóbban, mint épen a conventionalismust, mert nem látott abban semmi egyebet, mint hazugságot, és csak hazugságot .. . Mi szüksége is van e külső halotti pompára annak a férfiúnak, a ki a saját szive vérével írja meg a népgyűlölő dr. Stockmann vallomását: „Az a férfi a legerősebb e világon, a ki egyedül, magára áll." Mit ér ily halott ravatala előtt a királyi kegy pisla részvétmécse, a mikor csak egy souverain van itt, a kit a szó joggal megillet, s a ki még halottaiban is, sőt most igazán az ? Valóban Ibsenalegnagyobbak legnagyobbja. Korunkban, abban a lázas, forrongó korszakban nincs hozzá fogható csak kettő: Zóla és Tolsztoj. Mind a három a hazugságot ostorozza s egy jobb, egy tökéletesebb kor és faj lelki megteremtésén fáradozik. Hogy az út és mód, a melyen e célra törekesznek, helyes-e, hogy a világnézet, a melyből mindent megítélnek, megállja-e az igaz emberiesség és a keresztyén erkölcs próbáját: maradjon itt függőben. Mindenesetre azonban tény az, hogy koruk lelki fekélyére senki sem mutatott oly szinte vakmerő határozottsággal, sebészkését senki sem ütötte abba oly elszánt biztossággal, mint ők. S ha majd késő epigón nemzedékek ezt a mi forradalmi miazmákkal telt korunkat fogják tanulmányozni, többet fognak meríteni egy Zolából, egy Tolsztojból és egy Ibsenből, mint a legértékesebb és a legaprólékosabb történeti dokumentumokból. Mert a költő, ha Isten kegyelméből való, igazi prófétája, vátese korának, a kinek lelkében ennek egész erkölcsi világi mintegy reflextükörben visszatükröződik. S miként minden próféta az egyszer felismert s isteni értékűnek tudott igazságot szolgálja: úgy Ibsen is valóságos fanatikusa ez igazságnak. S tán innen van, hogy ő benne látják sokan a modern európai szellem megszemélyesülését, a várva-várt új, individuális s egyúttal modern költészet megteremtőjét. „Mi a költészet? " — veti fel egyik beszédében. S a felelete, hogy a költészet megélése a valóságnak. „A mit a legutóbbi tíz évben megírtam, mind meg is éltem." * Tárgyhalmaz miatt megkésett.