Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-07-06 / 27. szám

180 1906 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ . 1906 hető irigységét s végül a rideg jogra hivatkozó tanultabb főknek merev s nem kevésbbé önző állásfoglalását: az előre is tisztában van azzal, hogy a gyülekezet s lelkész közötti egyezség mit ér a gyakorlatban ! Ez az „egyezség" a valóságban csak annyit jelent: szegény beteg pap! csak tartsd és fizesd magad a káplánt. Lásd be, hogy neked megfizet a gyülekezet — hogy mikor s mikép? az mellékes itt — tehát a gyülekezettől többet nem is kívánhatsz; lásd be azt is, hogy a káplánra tulajdonkép neked van szükséged, nem pedig a gyülekezetnek. Neked lesz a segítséged, tehát csak fizess !. .. És ha vonakodol káplánt tartani (60. §. b.,) annál rosszabb reád nézve, mert akkor még az egyházmegyei gyűlés is beleszól a dolgodba s az diktálja eléd az egész világ hallatára, hogy ez és ez a kötelességed, a mi ellen aztán nincs apelláta. Ez a rideg tapasztalati igazság magyarázza meg aztán azt a tényt, hogy tudtommal még eddig egyetlen egy öreg vagy beteg lelkész sem kisérlette meg azt a bizonyos „egyezséget" gyülekezetével; hanem szó nélkül, keserű megadással vállalta magára a káplán teljes ellátását és díjazását. Tehát díjazását is. De hát mennyi volt ez a díjazás? Ismét ennél a pontnál vagyunk, a mit a dunántúli szab. rend. is elfelejtett megállapítani. Pedig ez lényeges, annyira lényeges, hogy sokszor egyenesen ezen a kérdésen fordul meg: lehetséges-e káplánt tartania annak a beteg papnak vagy sem ? Hátha az a káplán az én egyszeri szupplikánsom rettentő igényeivel áll elő és teljes úri ellátáson felül még hatszáz korona készpénzt is követel? Mit tegyen akkor az a szegény beteg pap? Alkudozásra fogja-e a dolgot, vagy ígérje meg első szóra azt az elbírhatatlan követelést, mely az ő kezéből nemcsak a mindennapi kenyér háromnegyed részét veszi ki, hanem még a doktort is megközelíthetlen távolságban tartja tőle örökre... És ha alkudoznia kell: vájjon méltó-e arra „a papi szent hivatal", hogy alku tárgyát képezze, mint valami vásári árúcikk? És ha nem tud megalkudni, az üres szószék pedig — nem is szólva a hívek türelmetlen, sőt kíméletlen zúgolódásától — sürgősen várja s hívja a lelkészt : vájjon mit tegyen akkor ? Nem kénytelen-e végül is keserű megadással teljesíteni minden föltételt, a mit a káplán eleibe szab ? És fizetni azon túl évről-évre, még akkor is, ha már fölépült, mindaddig, míg a kedvező szerencse a káplán urat valahol önállóságra nem juttatja. Igaz, hogy a 61. §. b) utolsó sorában az alkalmazás időtartamának lejártáról is tétetik említés. De ez a körülmény csak megerősíti azt a föltevést, hogy a ki csak ideiglenesen, kikötött időre vállal kápláni alkalmazást valahol, az igényeit lehetőleg még túlzottabb mértékre fokozza a beteg pap rovására. Mindez könnyen elkerülhető lett volna, ha a szabályrendelet meghatározza számszerűleg a segédlelkészi javadalmazást. S ezt előbb-utóbb meg is kell tennie a dunántúli egyházkerületnek, mert ez által mérhetetlen bajoknak, kellemetlenségeknek s időmulasztásoknak veheti elejét. De elejét veheti egyrészt a szertelenül fölcsigázott igényeknek, másrészt az öreg vagy beteg pap kétségbeesett habozásának is. Nem vennék-e tízszer annyiszor igénybe a káplánok segítségét a lelkészek, ha biztosan tudnák előre, hogy az ideiglenes alkalmazásért havonkint pontosan mit lesznek kötelesek fizetni a szab. rend. értelmében ? Nem volna-e az kölcsönösen megnyugtató is, mind a lelkészekre, mind a káplánokra nézve, ha előre tisztában volnának azzal, hogy úgy a túlkövetelés, mint a túlszűkmarkúság eleve ki van zárva, mert a két fél joga, illetve kötelessége teljesen födi egymást? S az ideiglenes alkalmazástól ne féljenek a káplánok. Sőt ellenkezőleg, minél több helyen fordul meg a fiatalember, annál több felé ismerik s annál több kilátásai is lehetnek alkalomadtán arra, hogy feléje fordul a megtisztelő bizalom. A mit a segédlelkészek alkalmazására nézve fentebb körvonaloztam, ugyanaz áll a helyettes lelkészekre nézve is az esetben, ha azok a dunántúli szab. rend. 50. §. d) pontja értelmében alkalmaztatnak. Javaslatom végeredményében oda konkludál, hogy módosítsa a dunántúli egyhkerül. a helyettes lelkészekről szóló szab. rend. 50. §. d) pontját és a segédlelkészekről alkotott szabályrendelet 57—60. §-ait akként, hogy oda fölvétessék a helyettes-, illetve segédlelkészeknek fizetése is számszerűleg kifejezve, az egész egyházkerületre kiterjedő teljesen egyforma érvénynyel; ilyenformán: „A helyettes lelkész fizetése oly gyülekezetekben, hol a lelkész aggkor vagy hosszas betegeskedés által hivatalos teendőinek elvégzésében akadályozva van, helyreutazási költségen kívül teljes ellátás és havonkint 30 K utólagosan fizetve". „A segédlelkész fizetése, odautazási költségen kívül teljes ellátás és havonkint 20 K utólagosan fizetve". Ily alakban oldotta meg ez igen fontos s messze kiható kérdést a dunamelléki ev. ref. egyhkeriilet közgyűlése is 1905 szept. 20. s köv. napokon Budapesten tartott tanácskozása alkalmával, jkvének 74. pontja alatt. Őszinte meleg kéréssel ajánlom ez ügyet legközelebb Dunántúlnak s esetleg a többi kerületeknek is szíves figyelmébe! F. TÁRCA. Grundtvig. (1783—1872.) VII. (Befejezés.) „Állás és kenyér nélkül" ez a szó sokat jelentett. Grundtvignak már neje és gyermekei voltak, vagyona pedig nem volt. Az éhenhalástól megmentette őt Vl-ik Frigyes király kegyelme, a midőn a király 600 tallért juttatott neki évenként a régi krónikák fordítása és kiadása körüli munkálkodásáért. Nemesen érző neje, midőn látta férje gondtelt arcát, akként szólott hozzá: „Látom, Grundtvigom, hogy te aggódol nőd és gyermekeidért. De felejts el bennünket és vigasztaljon meg az, a mit az Úr nyújt néked. O jól tudja, hogy miként adjon nékünk kenyeret". És valóban az Úr gondoskodott Grundtvigról és családjáról. Egy jó módban levő lelkész, ki Grundtvig műveiből és különösen énekeiből oly sokat tanult, felajánlotta lelkésztársának az anyagi támogatást. Busek-nak hívták az ideális gondolkozású fiatal papot, ki barátjának a következő levelet írta: „A mi az ön anyagi helyzetét illeti, kedves Grundtvig, úgy nem tudom, hogy t. k. milyen az. Jól tudom, hogy ha ön nőtlen lenne, ennek a kérdésnek nem volna jelentősége és én nem is avatkoznék e kérdés fejtegetésébe, de ön nős és gyermekei is vannak. Tudom, hogy van szerető szíve, mely kedveseinek a legjobbat kívánja. Nem tudom, milyen az ön anyagi helyzete, de azt az egyet tudom, hogy János apostol azt mondja: „A ki pedig bírja e világnak gazdagságát és látja, hogy felebarátja szűkölködik, bezárja szivét előtte,