Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-06-15 / 24. szám

1906 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 179 det kellett tartani üres templomban, hol egy theol. tanár bírálta a beszédet. Grundtvig bírálója dr. Miiller volt s alapigéje, melynek alapján prédikált Máté 5, 16—17. A censor az írott beszédre azt jegyezte fel: „Laudabilis et quidem egregrie". A próbabeszéd tartása után értesítette őt atyja, hogy a püspök nem engédélyezi, hogy oldala mellé vegye fiát segédlelkésznek, mert van előtte 6 öregebb kandidátus. Atyja ekkor azt is ajánlotta, hogy fia folyamodjon a királyhoz, de ő ezt nem akarta megcselekedni. Próbabeszédjét kinyomatta és elküldte atyjának. Ez a nyomtatvány nagy háborúságot okozott. Első határozott zászlóbontás az a rationalismus ellen. Már maga a cím „Miként tűnt el az Úrnak beszédje az Úr házából?" kihívta sokaknak ellenszenvét. A bevezetés következő szavakkal végződik: „Korunk oly fordulóponton áll, melynél nagyobbat nem ismer a történelem ; a régi elmúlt, az új inog bizonytalanul, senkisem oldja meg a jövő titkát: hol találnánk máshol nyugalmat a lelkek számára, ha nem találunk nyugalmat azon igében, mely marad, ha az ég és föld el is múlnak?" A beszéd folyamán a következő gondolatokat fejti ki: Az Úr evangeiioma nemzedékről-nemzedékre szállt és még mi is, kik oly magasan északon lakunk, kik XVII századdal későbben születtünk, mint a hogy elhalványultak azon ajkak, melyek a távol keleten hirdették az örömhírt, mi is elfogadtuk azt apáinktól és meg kell őriznünk nemzedékről-nemzedékre a legutolsó nemzedékig. De miként cselekedjük meg azt? Vájjon az imádkozó apának és anyáuak ajakairól a gyermek fülébe és lelkébe nyomul-e Jézus neve, vájjon úgy állítjuk-e elő a mi összejöveleinknél s úgy dicsőítjük-e az Üdvözítőt, mint Isten dicsőségének visszfényét és a föld savát? Mint egy érték és jelentőségnélküli hangot halljuk közöttünk Jézus nevét emlegetni és még jó, ha nem halljuk ócsárolni, gúnyolni nevét. És a mi templomaink — szándékosan mondom a mi templomaink, mert többé nem Jézus templomai azok, vájjon ott mit hallunk ? Nagyon gyakran csak hiú fecsegést földi dolgokról — és ha ennél egyebet, okos beszédet — olyan tant, mely pusztán emberi alapon nyugszik. Az Úr igéje eltűnt az Úr házából, mert ha el is hangzik az ottan, nem halljuk azt, nem magyarázzák azt... A szentek hitték azt, a mit hirdetni meghivattak. Vájjon ilven-e az Úr igehirdetőinek többsége napjainkban is? Épen nem; azért tűnt el az Úr beszédje az Úr házából. Innen van az, hogy a Jézusban vetett hit még az egyszerű embereknél is veszendőben van, hogy a kereszténység alig talál már hajlékot még azon kicsiny kunyhókban sem, a hova a palotákból menekült. Mivel az igehirdetők az apostolok ellenére azt hiszik, hogy jobb alapot vethetnek, mint a Jézus Krisztus, azért nem ő többé az, a kit hirdetnek... A mit feltalálni véltek, azt igazságnak jelentették ki, de az egy szükséges dolgot, a mit a keresztyénség követel, az emberi reménységnek az isteni ítélettel megállapított bizonytalanságát, az elszomorodottak kegyelmét, az elkeseredettek vigaszát mesének mondják, vagy más-e az, ha csak a gyermekek nevelő eszközének tekintik. így halt meg a hit, igy halt meg vele együtt az igehirdetés is. Annál megmaradtak, hogy a Jézust nevezték legnagyobb embernek, a ki asszonytól született — de nem nagyobb, mint midőn a római katonák a zsidók királyának nevezték őt -— mert a legkisebb is közülök azt hitte, hogy javíthat Jézus tanításán ... Ha a kor kicsinylését és vakságát a mennyei világossággal szemben osztjuk, legalább ne szemtelenkedjünk azzal, hogy mi a kereszténységet hirdetjük és ne mocskoljuk be a szent helyet. Ne gyűjtsünk égő parazsat fejünkre azzal, hogy elraboljuk testvéreinktől azt, a minek szükségét mi is mélyen érezzük, az erős és szilárd hitet Istenben és az ő egyszüllött fiában, a mely serkenti a szivet a jó cselekedetre és vigasztalja azt a megpróbáltatás óráiban! Ne merészeld ezt megtenni te hitvány, felfuvalkodott gőg és bizalom a saját tudományodban ! Vájjon nem aláz és nem szégyenít-e az meg téged, ha látod, hogy a mit te oly könnyűnek tartasz, emberi bölcseséggel megoldani a lét titkait és kielégíteni az emberi nem vágyakozását ugyanaz, a min hiába munkálkodtak az ókor legdicsőbb munkásai, rettenj vissza azon megrázó igazság előtt, hogy az elszomorodottak sóhaja, a vigasztalanok kínja, a kétségbeesettek kiáltása, a haldoklók rettegése mind a te fejedre száll és vádolni fog a mindenható trónja előtt és te remegve kiáltasz akként: Essél reám, rejts el magasan a hegyek között az igaz biró előtt! Ha ellenben magunk is keresztyének vagyunk és áthatva érezzük magunkat azon meggyőződés által, hogy Jézus szent tanítása, mely magasabb gyökérből ered, egyedül képes elnyomni az ész aggasztó kételyeit, megvigasztalni az aggódó szivet és állandóan vezetni az embert megkisértések és küzdelmek útján az igazság és szentség árnyékába, akkor ne kérdezzük kicsinyhitűen, ki hiszen a mi prédikálásunknak ? hanem bizalomteljesen akként kiáltunk az apostollal: a hit a hallásból jön és Isten igéje az, melyet hallgatnunk kell!" Ez a nyomtatásban megjelent beszéd nagy forradalmat idézett elő. A koppenhágai lelkészek bepanaszolták Grundtvigot az egyházi hatóságnál a papság megsértéséért. Az ügy sokáig húzódott, míg végre is a konsisztorium feddésre ítélte a fiatal hitjelöltet azért, hogy beszédjét nyomtatásban kiadta. Grundtvig e harcokban kedélybeteg lett. Betegségének kitörésére a közvetlen adott okott Kotzebu egy történeti könyvének olvasása, melyben az általa gyűlölt szerző megvetőleg nyilatkozott a keresztről. Haragjában földhöz csapta a könyvet. Lelki egyenlsúya inogni kezdett. Az első stádiumban a rajongás vett rajta erőt, Majd egész bensőséggel a hit vigasza felé fordult. Most olvasta először olyan hittel a szentírást, Kingó énekeit, a kátét, mint gyérmekkorában. A kereszténység iránti költői lelkesedés hitté változott a bűnök bocsánatában, a megváltásban. Ez a mély hit szólaltatta meg újból a költőt és a dán egyháznak legjelesebb egyházi énekköltőjévé lett Grundtvig. Atyja, a 76 éves aggastyán lemondott lelkészi állásáról. A király kegyelme megengedte e lemondás visszavonását és megengedte azt is, hogy fiát vegye maga mellé segédlelkésznek. A seelandi püspök felismerte a fiatal ember nagy tehetségét és azt gondolta, hogy a rajongás ellen legjobb gyógyszer lesz a rendes hivatásban való működés. (Folyt, köv.) OKTATÁSÜGY. Az új népiskolai statisztikai táblázatokról. Őszinte sajnálatomra mindez ideig hiába vártam a legújabban megjelent népiskolai stat. tabelláknak avatottabb tollból eredő kritikai méltatását. Úgy látszik igaznak bizonyul az a közfelfogás, mely a statisztikát — tekintet nélkül az általa célba veit térre — száraz s érdektelen dolognak tekinti. Ezt igazolja közelebbről az érdeklődésnek teljes hiánya az új tabellák iránt. Egyházi s iskolai életünknek ez a mezeje művelőkre nem talál, ezért teljesen parlagon hever.