Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-06-08 / 23. szám

180 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1906 mint a gyakorlati életre, valódi mintaképe, típusa. Még az iskolázott fejnek is munkájába kerül, hogy logikáját — bár még oly világosnak lássék is az — végig nyomon tudja kisérni. Boncolgassuk kissé e cikket, mely igen sok jóakarattal, lélektani alapon új irány megjelölésével, a biztos siker reményében akarja az egyházépítés nagy célját elérni. Propoziciója az, hogy a theologiának lélektanná kell átalakulnia; mert modern korunknak modern, tisztán lélektani alapon nyugvó theologiára van szüksége. Más szóval a theologiának alkalmazkodnia kell a korszellemhez, vagy a mi ezzel rokonértelmft, korunk műveltségéhez. Ez a posztulátom első tekintetre annyira tetszetősnek s természetesnek látszik, hogy habozás nélkül rámondjuk : igaza van. Azonban ha gyakorlati alkalmazhatóságát mérlegeljük, csakhamar nem kis nehézségekre bukkanunk. Ugyanis az mindjárt az első kérdés itt, miben is álljon tulajdonkép az az alkalmazkodás? Annyit még csak megértünk magunktól, hogy p. o. Zvonaritsnak, a Nádasdyak híres csepregi prédikátorának beszédeit — ha abban az időben elragadták is a hallgatóságot — ma már nem használhatnánk; sem a „Boldog halál szekere" merész hasonlatait, a mik valaha köztetszést arattak

; nem ismételhetnénk meg szószékeinken, mert hát alkalmazkodni kell korunk műveltségéhez. De már ha a cikkben felhozott megvilágosító példából akarnánk megérteni azt az alkalmazkodást, akkor sehogyan sem fogjuk ezt megérteni. Lássuk a példát. A példa szerint a csodákat a természettudomány megdöntötte, innen van a mai műveltek hitetlensége az egyház tanai iránt, a mikben nem látnak egyebet, mint egy letűnt naiv korszak kegyeletének múzeumi emlékeit. Mit kellene tehát tenni a mai müveitek hitének visszaállítása érdekében ? Semmi mást, mint megmagyarázni nekik, hogy a csoda nem egyéb, mint a hitnek legpoétikusabb virága, mely nélkül a hit olyan lenne, mint a rét virág nélkül stb. Itt igen szép hasonlatokban folytatja tovább . . . Hogy a csodahit csak a lélek ellenállhatatlan sejtő vágyakozása; hogy nem is a csoda szüli a hitet, mint ezt közönségesen gondolják, hanem épen megfordítva, a hit szüli mindig a csodát . . . Mutassuk ki nekik, hogy lehet valami elbeszélés történetileg valótlan, természettudományilag képtelen .. s mégis fejezhet ki nagy igazságot . . . Tehát ebben s ehhez hasonlókban állna a theologiának lélektani átalakulása, más szóval alkalmazkodása a korszellemhez, korunk műveltségéhez. Mit jelent ez, lia a tetszetős szemfényvesztő burokból kihámozzuk s emez nélkül állítjuk az értelmet magunk elé ? Körülbelül azt: uram, te mívelt ember vagy, tehát alkalmazkodom — mint lelkészed — beszédeimben a te magasabb igényeidhez. Átalakítom kedvedért a theologiát lélektanná. Tisztán lélektani alapon fogok neked ezután prédikálni. Magam is látom, hogy a theologia eddig azt a privilégiumot élvezte, hogy a hittételeket az emberi érteleni előtt megfoghatatlan bizonyítékokkal, csodákkal támogatta. Beismerem, hogy ez hiba volt; mert csoda nincs, azt a tetmészettudomány örökre megdöntötte. És ha csoda nincs, akkor naivság arra hitet alapítani. Ellenkezőleg : a hit előbb van, mint a csoda. A csodát csak a hit virágozza ki magából. Kész vagyok neked kimutatni, hogy lehet valami elbeszélés, (p. o. Jézus föltámadása) valótlan, természettudományilag képtelenség, mégis kifejezhet belső eszmei tartalma szerint örök nagy igazságot. Mert a csodánál — lélektani alapon — nem az a kérdés, hogy megtörtént-e vagy nem; hanem hogy minő tartalmat fejez ki. Tagadni nem lehet ugyan, hogy a szt. írás ezzel homlokegyenest ellenkezőt tanít, azt t. i. hogy az isteni hatalom csodatevő erővel bir és hogy e csodatevő erőnek bizonyítékai: a jelek és csodák keltik föl a teytöbb emberben a hitet; de mivel te, mint művelt ember, a csodákban hinni nem akarsz, hajlandó vagyok a kedvedért a názárethi prófétáról s annak csodatetteiről szóló naiv történetet történetileg valótlan, természettudományilag képtelen dolognak kijelenteni s csupán mint egy letűnt naiv korszak kegyeletének múzeumi emlékeit tekinteni ... A theologiát átalakítom lélektanná s mellőzve minden történetet, tisztán lélektani alapon akarok hozzáférkőzni a te közönyös lelkedhez .. És az eredmény, a hatás, a mit a lélektanná átalakított új theologia a művelt lélekre gyakorol ? . . . A cikk szerint egyszerűen bámulatos s rögtöni, szinte ellenállhatatlan . .. „Bizonynyal" mondja, hogy tapasztalni fogjuk a közöny jegének megolvadását s a hitetlenség sötétségének szertefoszlását . . . Csakugyan komolyan gondolja a cikkíró, hogy az amúgy is hitetlen „művelt" lélek egyszerre meg fog olvadni, ha mi őt hitetlenségében még jobban megerősítjük ; ha mi magunk is azt valljuk vele együtt, hogy a csodás elbeszélések, történetek csak mesék, csak naiv lelkek hitének hajtásai s kivirágzásai ? Alig merem föltenni, hogy előre komolyan számolt volna azzal: hová vezetne az az irány, mely a pozitív történelmi theologia teljes megtagadásával tisztán lélektani alapon kisérlené meg a hitetlen „művelt" lelkek vallási közönyének megolvasztását. Szinte bámulom abbeli merészségét, midőn ki meri mondani, hogy „nem a csoda szüli a hitet, mint ezt közönségesen gondolják, hanem épen megfordítva, a hit szüli mindig a csodát." Pedig egész érvelése ebben kulminál. Ha ez igaz volna, akkor csakugyan át kellene alakulnia az egesz újszövetségnek — meg a többinek is — lélektanná. Előveszem — csak találomra — János evangeliomát. Ott van mindjárt Ján. 2, 11. „E csudát tévé először Jézus Kánában ós megmutatá az ő dicsőségét és hívének ő benne az ő tanítványai." Váljon a hit előzte-e meg itt is a csodát, vagy ellenkezőleg: a csoda a hitet ? Nem épen az volt-e Jézusnak célja fellépése kezdetén, hogy megmutassa az ő dicsőségét s ez által hitet ébreszszen hatalma s küldetése iránt elsőbben a tanítványokban, azután másokban is? Nem veti-e szemére a kapernaumi főembernek Ján. 4, 48. „Ha ti a jeleket s csodákat nem látjátok, nem hisztek ? " Ha a hitnek kivirágzása volna a csoda, volna-e akkor értelme Jézus szemrehányó megjegyzésének? És mikor Jézus e második csodát is végbe vitte, „híve mind a főember, mind az ő egész háznépe" — igen, hitt a csoda folytán, — a hit a csodatétel eredménye volt. A sokaság követi Ján. 6, 2, „mert látják az ő csodatételeit" és mikor látták volna e csodát (az ötezer kielégítését öt árpakenyérrel és két halacskával) ezt mondják vala: Bizony ez ama próféta, ki eljövendő vala e világra." Az egész sokaság hite a csodatétel által ébredt föl. Mind ezt bizonyítják: Ján. 6, 29. Felele Jézus és monda nekik: „Ez az isteni cselekedet, hogy higyjetek abban, a kit ő elbocsátott." Ján. 9, 38. A vakon született és meggyógyított így kiált fel: Hiszek Uram. És imádá őtet. Ján. 11, 45. A hitetlen zsidók, „mikor látják vala, a melyeket Jézus cselekedett, hívének ő benne." 0 róluk pedig bizonyára nem lehetett volna elmondani, hogy Jézusnak előlegezték volna a hitet s csupán e hit költötte volna a csodát.